Diákjaink látogatása az ELTE kémia tanszékén

November 25-én a budapesti tömegközlekedés egy zegzugos vargabetűjének végigutazása után az ELTE Kémiai Karának épületéhez érkezett a kémia fakt. Laborlátogatásra invitáltak bennünket, általános iskolai kémia tanárok mutattak be nekünk kísérleteket, akik mind a gimnáziumi kémiatanítás élvezeteihez szükséges diplomáért küzdenek esti tagozaton.
Megérkezésünkkor meleg fogadtatásban részesítettek bennünket, és fehér laborköpenyt adtak ránk. Legelső kísérletünkben – mely személyes kedvencem lett – egy gumimacit pottyantottunk folyékony kálium-klorátba, amely ebben hosszú, halványlila lángba veszve oxidálódiott. Ezt számos másik kísérlet követte, főleg a redoxi reakciók és az elektrokémia világából, így készítettünk galvánelemet, fejlesztettünk klórgázt, vizsgáltuk a vörös és fehér foszfor gyulladási hőmérsékletét, míg csak “hamu” (foszforpentaoxid!) maradt utánuk. Igazán izgalmasak voltak azok a kísérletek, amik valaminek a felrobbantására vagy legalább a levegőbe repítésére irányultak, így végeztünk pozitív durranógázpróbát is, melynek nyomán egy üres whiskas-os doboz iparkodott plafonközelbe, s arra zuhant le, hogy mind masziroztuk a fülünket körülötte. A labor azért volt különsképpen érdekes a számunkra, mert egyrészt a hallgatók előzetes munkája és nagy száma lehetővé tette, hogy rengeteg kísérlet legyen előkészítve, másrészt nagyon sok olyan – egyébként nagyon-nagyon vicces – anyaggal találkozhattunk, amelyek nem lehetnek iskolai szertárban, ilyen volt például a már említett klárium-klorát, vagy a bróm. Elköszönésünk után még elbeszélgettünk róla, vajon a gumimaci érez-e fájdalmat, ha meg igen miért nem kiabál, ha folyékony kálium-klorátba dobják, ám végül kételyekkel vesztünk bele az est pesti forgatagába.

Jeney Ábris 11.a

Comments are closed.