Iskolánk második alkalommal kapcsolódott a Szeretethídhoz. A tavalyinál nagyobb létszámban és több helyszínen végeztek önkéntes munkát diákjaink és tanáraink.
Péntek délután az iskolában a százötven résztvevőnek tartott nyitó áhítat után a rendezvény színes pólóiban indultak csapataink a Vakok Óvodájába, a Skanzenbe, a Duna-partra és a Református Óvodába. A Skanzenben kerti munkákban segítettünk, a Postás strandon szemetet gyűjtöttünk, az óvodákban gyurmáztunk és játszottunk a kicsikkel.
Szombaton az Árvácska Állatmenhely önkénteseiként három csapatban dolgoztunk. Mivel éppen egy cica és kutya örökbe adási napot tartottak a REC területén, itt is segítettünk a rendezvény lebonyolításában. Sikerült az egyik önkéntes diáknak meggyőznie a szüleit arról, hogy kutya nélkül unalmas az élet, így még az örökbe fogadásból is kivettük a részünket.
Az állatmenhely területén az egyik csapat egy nagy fehér falfelületet vidított fel színes gyerekrajzokkal, a másik csoport pedig kutyát sétáltatott a közeli réten. Folyamatos segítségként a sétáltatás lenne az önkéntesek feladata, mert erre kevés ideje jut a néhány alkalmazottnak a sok kutya gondozása, etetése, ápolása mellett.
A hagyományos iskolai szervezésű önkéntes munkák mellett a Szeretethíd sikere is azt mutatja, hogy fontos feladata a gimnáziumnak egy olyan rendszer kiépítése, amelynek segítségével a diákok rendszeres önkéntes munkát végezhetnek, hogy megtapasztalhassák: jót tenni valóban jó és az önkéntesség egyre sűrűsödő hálója tartja össze a világot!
Végül lássuk a diákok élménybeszámolóit:
A falfestés egy élmény volt számomra, ugyanis ilyen nagyban nem festettem még figurákat. Párban kellett dolgoznunk, az én kedvenc állatom a boci, így a párommal ezt festettünk. Bár nem lett teljesen profi, de szerintem elég jó ahhoz, hogy vonzza a tekinteteket. A pókokét legalábbis igen, mert biztos, hogy kíváncsiak arra, hogy miért kellett elhagyniuk otthonaikat. Sokat küzdöttünk velük, de végül sikerült pók-mentesre „tisztítani” a falat. (TL 6. osztály)
Amikor odaértünk az oviba, nagyon örültek nekünk azok a gyerekek, akik már nem aludtak. És aki nem volt ébren, azt gyorsan felkeltették… Ők már nem nagyon örültek nekünk. Ki szereti, ha délutáni álmából 30 idegen éneke ébreszti? Furcsa volt megint ott lenni, ahol minden nagyon kicsi. Volt néhány ovis, aki szinte rajongott értünk, a Nagy Gimnazistákért. A legtöbben szívesen játszottak velünk a sorversenyeken, gyurmáztak a nagyokkal. De a legjobban a lufikért voltak oda. Mi pedig azon csodálkoztunk, hogy milyen nagy örömet okozhat egy apróság. (TA 10. osztály)
