SZRG vizes tábor 2013. június 17-21.

A Nemzeti Tehetséggondozó Program támogatásával rendezhettük meg iskolánk természettudományos táborát, melynek központi témája a víz volt.

Délelőttjeinket az iskolában töltöttük. Vízzel kapcsolatos kémiai kísérleteket láttunk és végeztünk, megtanultuk a vízvizsgáló koffer, a tájoló, a GPS használatát, virtuális világjárók lettünk a Google Earth és társaink csoportmunkában készített poszterei alapján. Vizes terepasztalon kicsiben modelleztük hatalmas folyók felszínformáló munkáját.

Ebéd után igazi kirándulásokat tettünk. Voltunk esőerdőben a Tropicariumban, Varázshegyben és a Darwin laborban a Fővárosi Állat- és Növénykertben, barlangi földrajzórán a Pálvölgyi barlangban, a Bükk-ös-vényen vízvizsgálatokat és tájolási gyakorlatot végezve.

A kánikula miatt határozottan jót tett a V-8 uszoda hűvös vize, ahol esténként a szabadtüdős és a készülékes búvárkodást is kipróbálhattuk.

Pénteken egész napos kirándulásra indultunk. Első állomásként az esztergomi Duna-múzeum interaktív állandó kiállítását és egy kísérletezős múzeumi órát élvezhettünk, majd a Palatinus-tóban mindenki merülhetett és a szerencsések hatalmas halakkal is találkoztak.

Mi mindent tanultunk a héten?

  • Búvárkodást és barlangászást
  • A levélvágó hangyák levelet rágnak és gombákat tartanak
  • Sok érdekességet az állatokról, a barlangokról és a vízről
  • Azt, hogy igazából nincs is klausztrofóbiám J
  • Sok érdekességet a vízről és egy kicsit jobban megszerettem a kémiát meg a földrajzot
  • A víz nagyon sok fantasztikus dolgot tartalmaz és ebből a lehető legtöbbet megtapasztaltunk
  • A tájoláshoz nem szükséges elmenni a világ végére
  • A víz érdekes, nagyon sok mindenben ott van és sok dologra fel lehet használni
  • Nem olyan nehéz átpréselni magam egy szűk résen
  • A természet nagyon szép és érdemes kutatni azt!
  • A vizet hűvösen tarthatjuk, ha betekerjük egy törölközőbe J
  • A láma harap

Miért tetszett?

  • Érdekes, sokszínű és izgalmas programok voltak
  • Jó társaság, jó oktatók és tanárok. Sok helyre eljutottunk
  • Sokat nevettem, nagyon jó volt a hangulat
  • Imádok búvárkodni és a barlangászás is fantasztikus volt
  • A délelőtti kísérletek is izgalmasak voltak, főleg amiket mi is megcsinálhattunk
  • Sok új barátot lehet szerezni, a programok alatt összeismerkedhettünk olyan diákokkal, akiket eddig csak látásból ismertünk
  • Jó volt játékosan tanulni
  • Barlangászni most voltam először és eleinte kicsit féltem, de utána nagyon megkedveltem és élveztem, jó érzés volt, hogy ott a sötétben összekovácsolódott a csapat.
  • A búvárkodást nagy kár lett volna kihagyni, különben sosem jutott volna eszembe kipróbálni

Comments are closed.