Betekintés a tudomány és a technika világába

A Nemzeti Tehetség Program jóvoltából érdekes helyekre kirándultunk. Tartsatok velünk!

Győr Audi gyár (sajnos nem lehetett fotózni)

Először a cégről és a győri gyárról láthattunk egy diavetítéses tájékoztatót, aztán pedig a koreai turistacsoportoktól annyira irigyelt „fülbe súgós” berendezésekkel vezettek végig a motor és az Audi TT összeszerelő sorokon.

  • „ Már régóta akartam menni egy autógyárba. Nagyon élveztem, hogy ilyet láthattam.”
  • „Gondoltam, hogy modern gyárépület lesz, de azt közel sem, hogy ennyire. Jó tudni, hogy Magyarország élen jár ezen a téren is, és hogy ilyen jó szakembereink vannak.”
  • „Külön érdekesség volt, hogy beszéltek az ottani tanulási és munkalehetőségekről.”
  • „Jól néztek ki az Audik. Tetszett, hogy minden milyen pontos és precíz.”
  • „Bár nem vagyok egy autófanatikus, de kifejezetten érdekes volt látni, hogy milyen sokan és milyen aprólékosan dolgoznak egy autón.”
  • „Az Audi gyár mindent vitt. A vadonatúj, csillogó autók. Nagyon élveztem.”
  • „A legjobb része az volt, mikor az új kocsik kigurultak.”

Mobilis Központ, szintén Győrben, az Audi támogatásával

Egy természettudományos játszóház, mint a Csodák Palotája, de minden az autók, a mozgás és a közlekedés példáján keresztül bemutatva. Nemcsak az interaktív eszközöket próbálhattuk ki, hanem részt vehettünk egy rendhagyó fizika órán majd két egyetemista rendezett bemutatót fizikai és kémiai kísérletekből.

  • „A Mobilisban volt talán a legjobb fizika órám az utóbbi 4 évben.”
  • „Szórakoztató, érdekes, kicsit figyeltem és tetszett, attól függetlenül, hogy nem szeretem a fizikát.”
  • „Legjobb az egyetemisták előadása volt – végig érdekesek és viccesek voltak, így a figyelmünk sem lankadhatott.”
  • „A feladatok jók voltak, lehetett volna belőlük több is. A kisebbek lehet, hogy jobban élveznék ezeket a játékokat. Mi meg többet értettünk belőlük.”

Bős- Dunakiliti vízerőmű rendszer

Megnézhettük a működő erőművet és a duzzasztógátat és részletes ismertetést kaptunk róla.

  • „A duzzasztógát hatalmas volt, sokkal nagyobb, mint amire számítottam.”
  • „A vízerőmű sok energiát képes előállítani, bár általában a maximumnál jóval kevesebbet termel. Szinte minden automatizálva van, csak ellenőrzésre kellenek a dolgozók.”
  • „A legizgibb rész az volt, amikor az átfolyó víz fölött 30 méterrel egy rácson sétálgatva mentünk végig.”
  • „Viccesen néztünk ki a sárga sisakokban.”
  • „Nagyon furcsa volt, amikor egy hajó beérkezett és az egész épület rezgett a lábuk alatt, mintha földrengés lett volna.”
  • „Nagyon érdekes volt, hogy belemehettünk a belsejébe és 8 méter víz volt felettünk.”

Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Az intézetben először egy előadást hallgattunk meg a Balaton élővilágáról (legrészletesebben a kagylókról), majd egy akváriumban élőben is megnézhettük az állatokat, növényeket. A parton mi magunk is végeztünk vizsgálatokat.

  • „Az akváriumban megmutatták mik élnek a Balatonban. Ez nagyon érdekes volt így már felismerek pár halfajtát.”
  • „Meglepődtem, hogy milyen színes a Balaton élővilága. Nem tudtam, hogy ennyiféle élőlény él a Balatonban.”
  • „Érdekes volt, hogy az egyik kagylófaj hogyan lett „betelepítve” a Balatonba. Egy Dunáról áthozott uszály aljára voltak tapadva, és itt elszaporodtak.”
  • „Meglepő volt hallani, hogy a Balaton vizében még mindig van mit kutatni, és hogy folyamatosan változik az algák összetétele.”
  • „A kagylók érdekesek voltak, most már tudom, hogyan szaporodnak és hogy milyen sok fajta él Magyarországon.”

Comments are closed.