III. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny

III. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (5-8. osztály)

Székely Bendegúz (8.b) meghívást kapott a részvételre. Ezt azzal érdemelte ki, hogy megnyerte a református iskolák közötti versenyt Debrecenben ez év tavaszán. Az elnevezés furcsa, azért nemzetközi, mert a környező országok magyar lakta területeiről is érkeztek versenyzők.

„Nekem nagyon jó élmény volt, mert sok program volt és érdekesek. Az első nap, amikor megérkeztünk elmentünk a Kecskeméti Kodály Iskolába és részt vettünk a megnyitón, ahol a művészeti iskola diákjainak zenés, táncos műsorát tekinthettük meg. Este logikai játékokkal szórakoztattuk magunkat és egymást. A második napon volt a verseny első fordulója, amin 4 feladatot kellett megoldani 2 óra alatt. Délután szétnéztünk a városban, megnéztük a hangszerkiállítást, a planetáriumban egy kisebb programon vehettünk részt.  Este táncház volt, ami jó alkalom volt a megismerkedésre, mert másnap este csapatokban versenyeztünk a Kecske Kupán. A harmadik napon megírtuk a verseny második fordulóját, délután elmentünk színházba. A harmadik nap estefelé volt a csapatverseny, amin kecske tallérokat lehetett nyerni, amivel különböző tárgyakra lehetett licitálni. A licitálást közös tortázás zárta. A negyedik napra már csak az eredményhirdetés maradt, majd a hazautazás. Összességében egy jó élmény, tapasztalat volt számomra.”

Székely Bendegúz

Comments are closed.