Szolgálat és kapcsolatteremtés – értékelő órák

Október 3-án hétfőn csoportmunka keretében megnéztük egymás fotóit, videóit, válogattunk közöttük. Ezután a csoportok egymásnak bemutatták ezt a válogatást és meghatároztuk mely képek alkossák kinyomtatva a témanapi kiállítást, ill. melyek legyenek a digitális információs táblán kivetítve. A témanapi keresztrejtvényhez gyűjtöttünk kérdéseket, megbeszéltük kik lesznek a 6-osok számára tartandó bemutató órán az előadók.

A második értékelő órán, október 7-én írásban is értékeltünk: kirándulásról és az előkészítő napokról írtunk fogalmazást. Elégedettségi kérdőívet töltöttünk ki, és egy rövid tesztsort a kirándulásról. Kijavítottuk a témanapi rejtvényeket.

Bemutató óra

Október 10-én a 4. órában a 7.a és a 6.b osztály osztályfőnökével és a kiránduláson részt vett tanárokkal közösen vett részt a Kápolnában a Határtalanul! pályázat bemutató óráján. Az óra 3 részből állt.

Az első részben Papp Dorka, a 7. a osztály diákpresbitere mutatta be az erre az alkalomra az útról, a személyes élményeiből összeállított fényképes prezentációját. A 2. részben a 7.a osztály osztályfőnöke szólt a jelenlévőkhöz kiegészítve  a kezdetektől, a pályázat megírásától a mostani lezárásig az eseményeket. Jó tanácsokat adva, buzdítva arra, hogy bár sok a munka vele, de megéri. A 3. részben a diákok kérdezhettek, amire az osztály többi tagja és a kiránduláson részt vevő kísérő tanárok válaszoltak.

Jó érzés volt nyitott diákoknak és tanároknak előadni, akik szívesen belevágnak a pályázat írásába. Már az úti cél is megvan: ők a vajdasági magyarokat szeretnék jövőre meglátogatni. Úgy legyen. Bízunk abban, hogy nekik is sikerül ezen a pályázaton nyerni, és hasonlóképpen szép élményekkel, lélekben feltöltekezve mesélni egy év múlva erről a következő évfolyamnak.

Comments are closed.