Olvasás éjszakája 2016. október 14.

Amikor 6-8 tanár szőnyeggel a hóna alatt, lampionokkal a nyakában, mécsesekkel fölszerelve, könyvhegyeket cipelve érkezik az iskolába, na, akkor ott várható az „Olvasás éjszakája”.
Másrészt 40-50 kíváncsi szempár – főleg a kisgimnazisták köréből – kedvenc könyvét szorongatva baktat föl a lépcsőn kíváncsian várva, mi is fog itt történni. Hallgatok, vagy fölolvasok – zakatolnak a kerekek…

Majd este 6 óra, nyílnak a tanteremajtók: – tessék beljebb jönni. Csupa érdekes, izgalmas téma, lehet felolvasni komolyat vagy humorosat. Lehet kérdezni, előadni, alkotni, vagy csak beszélgetni, ki mire érez magában bátorságot. Közben finom, meleg gyümölcstea, keksz – többféle – a kezdeti izgalmak oldására, mára már megszokottá vált. Immáron 4. alkalommal rendeztük meg az „Olvasás éjszakáját”.

Az idén „regisztrációs pultot” állítottunk föl, ahol érkezéskor egy kis kreatív lehetőség várta az arra vállalkozókat. Györgyi tanárnő és jómagam segítségével könyvjelzőket készíthettek előre kivágott részek összeállításával, csupán pár percre megszakítva a hagyományos programot.

Volt mese és diavetítés Márta és Zsófia tanárnővel, vers-impro Judit és Kriszta tanárnővel ismerkedhettek a Bibliával Ágota és Dominika tanárnővel, történelmi és természetismereti érdekességek kérdéskörben Hajnalka és Teréz tanárnő irányította a felolvasást és beszélgetést. A történelmi olvasmányokban való eligazodást idén lelkes töri-szakkörös diákok is segítették Márta és Judit tanárnő mellett. Ajsa, Kata és Panna vállalták ezt az úttörő szerepet. Végül, de nem utolsó sorban a diákok körében mindig nagyon népszerű humoros olvasmányok, is helyet kaptak egy teremben Dávid tanár úr vezetésével.

Hamar eltelt az idő, elfogyott a tea és a keksz… Olvasni és megbeszélni való maradt még bőven… Jövőre folytatjuk.

Mariann tanárnő

Comments are closed.