TÁMOP 3.1.4 | Szentendrei Református Gimnázium

TÁMOP 3.1.4

A TÁMOP 3.1.4. „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” c. pályázati program

„Gyökerek és szárnyak” – Mai iskola a holnap életrevaló ifjuságáért

Kedvezményezett: Szentendrei Református Egyházközség, 2000 Szentendre, Rákóczi utca 14.
Az Európai Unió által nyújtott támogatás összege: 22 982 150 Ft
Projekt ideje 2009. április 18. – 2010. augusztus 31.

Új Magyarorság fejlesztési terv

Az iskola feladata, célja a tanulók sikeres felkészítése a továbbtanulásra, a munkavállalásra, az élethosszig tartó tanulásra, hogy rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a változó világ feléjük irányuló elvárásainak, képesek legyenek az újabb tudások megszerzésére. A pályázatokkal ezt a célt szolgáljuk ki.

A HEFOP pályázat keretein belül egy-egy részterület és egy-egy kisebb csoport fejlesztése valósult meg az előző években. Megindult egyfajta szemléletváltás, igény az új iránt. A HEFOP B pályázat a megkezdett folyamatokhoz szükséges eszközök beszerzését tette lehetővé. Ezek a pályázatok tehát elvetették a magot az iskolánkban, elindult egyfajta szemléletváltás. A TÁMOP pályázat megírásakor már tudtuk, hogy mit akarunk, a tantestület fel tudott készülni. – A HEFOP pályázatnál ez nem így volt. – Célunk volt a megkezdett folyamatokat interiorizálni, az intézmény szakmai működésének rendszerébe beilleszteni. Pályázatunk címe „Gyökerek és szárnyak”. Ezzel a címmel szándékunk volt jelezni, hogy a hagyományos értékek megtartásával szeretnénk egy modern szemléletű, kompetencia alapú oktatást elterjeszteni intézményünkben, azaz az alkalmazásképes tudást helyezzük a középpontba. Ehhez szükséges, hogy a diák sikereket elérve, örömmel járjon iskolába, a tanulási folyamatban lehetővé váljon számára a kompetenciaérzés, azaz a „képes vagyok rá” megtapasztalása. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele a pedagógiai módszertani kultúra megújítása, melyek segítséget adnak abban, hogy az iskola valóban megfelelő színtere legyen a gyermekek fejlesztésének. Újszerű tanulásszervezési eljárásokat vezetünk be: projektalapú nevelést-oktatást, tömbösített oktatást, moduláris feldolgozást, a művészet műveltségterületet tantárgybontás nélkül ismertetjük meg a diákokkal, ezen kívül még kompetenciaalapú programcsomagok adaptálása is zajlik. Iskolánk sajátos jellegét tekintve belső fejlesztésű oktatási egységek létrehozásán is dolgozunk, és ezek segítségével korszerű iskolai adatbankot hozunk létre. Mindezek bevezetéséhez fontos, hogy a pedagógusok a tanácsadói rendszerben valódi segítséget, útmutatást kaphatnak.

Célunk továbbá a digitális tudás elterjesztése, mindennapi gyakorlattá válásának támogatása. Olyan fiatalok kibocsátása az iskola falai közül, akik sikeres tanulási stratégiákkal használják ki az információs világháló lehetőségeit és eszközeit az élethosszig tartó tanulás során. Ehhez nyújtanak segítséget a pályázatok során beszerzett eszközök: aktív táblák, a szavazórendszer, a tanulói PC-k.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A Szentendrei Református Gimnázium sütiket a YouTube használatának biztosítása céljából helyezi el. A sütik kezelésére vonatkozó tájékoztató itt érhető el. https://szrg.hu/adatvedelem/ Tudomásul veszem

Bezárás