(az utolsó napról…)
Hopp! Csobb
Hopp! Csobb
Hopp! S én is csobbanok. És úszom, és kapálózom, s levegőért kapkodok. Hiába, a cicák nem szeretik a vizet. Vagyis nem mindig. S most úszni kell, mindenféle lehetetlen pozícióban… J
Nem baj, ezután kapunk tízórait. Mint eddig minden nap. Ez az utolsó napja az osztálytábornak. Jó volt.
Na mindjárt átérek a túloldalra…. és… siker. Hah, végre egy picit megpihenhetek. Leveszem az úszószemüvegem, és látok… micsoda remek érzés. Nahát és kapok levegőt, idekint egész kellemes. Na kimászom. Pihenek. Jaj ne, megint itt az edző. És megint kezdi:
Hopp! és valaki csobban
Hopp! s most egy másvalaki
Hopp! s most meg nem csobban senki… mivelhogy nekem kéne… csak hát fáradt vagyok.
Kerek könyörgő kutya, azaz, hogy cica szemekkel nézek. De úgy látszik hatástalan, akkor hát:
Hopp! S csobbanok. S újra körülvesz a hideg víz. És megint úszom.
Igen. Jó volt. Tulajdonképpen nagyon sok mindent csináltunk. A egyértelműen a Bodor Majori program tetszett a legjobban… legalább is nekem. Olyan jó lovakat simogatni, versenyezni, és kötélpályán mászni. Mászni mindenképpen jobban szeretnék most, mint úszni. Főleg ez a gyors úszás…
Nah végre, megint átértem. Lassan mászom ki. Időt akarok nyerni. Mert amíg még valaki a medencében van, nem kezdődik el az új kör. Na de ezt sem lehet ám a végtelenségig húzni. Éééésss… kint vagyok. Hosszú és fáradtságos munkám eredménye ez, hogy most szárazföldet tudhatok a lábam alatt. De azt nem értem, nem lenne sokkal egyszerűbb eleve a parton maradni? Akkor nem kéne mindenféle fárasztó mozdulattal átküzdeni magam a túlsó partra. Na de mindegy… így fejlődik az ember.
Hopp! Csobb
Hopp! Csobb
Hopp! S megint én jövök. De most csak háton kell úszni. Legalább közben nézhetem a plafont, és végig kapok levegőt. Nagy előrelépés.
És elrugaszkodom, és ugrom. Csobb
Ismét itt. Hideg víz, most akár vihetnél egy darabon a hátadon, mint ahogy a ló tette egyik nap, ennek a sulinak udvarán. Aranyos paci volt. Azt hiszem aznap csináltuk a tűzzománcot és a papírmerítést. Azokat nagyon sokáig megfogom őrizni. Meg azt az alumínium lovacskát is, amit szintén mi készítettük. Az is szép emlék.
Najó, hogyha ennek vége soha többet az életben nem fogok úszni. Persze ez nem igaz… igazából nagyon szeretem a vizet. Na már csak pár rúgás és… újra a parton vagyok-
A többieket nézem, ők is fáradtak. Na de most jön az utolsó hossz. Ezt már bárhogy le lehet úszni.
Hopp! Csobb
Hopp! Csobb
Hopp! Szó nélkül csobbanok.
Most már úgy úszom mint a hal, nem számít már semmi. A tudat, hogy tízórait kapunk, felüdít. S ráadásul nemsokára megint elkezdünk társasozni. Tulajdonképpen ezek a játékdélutánok jobbak voltak mint az összes többi együtt. Még a Bodor majornál is jobb volt, pedig az aztán…
A legszebb emlék az ez lesz… amikor csak egymásra figyeltünk, és a játékra. Jó volt…
És megint kiértem. És elevenen kiugrom a partra.
Odahívok pár embert. Hogy egyszerre ugorjunk be a vízbe . Utolsó nap, utolsó csobbanás…
Egy-két-hááá és hopp! és csobb
Bor. K. 10.a
