Szlovéniából jöttünk hazafelé, amikor osztályfőnökünk, Ildikó tanárnő, kihasználva az egyébként nem megszokott bágyadtságunkat, vázolta az éves programot. A sok ismerős program között hamar kitűnt a kakukktojás, kiderült, hogy az idén minket illet az 1956-os események bemutatása, de nem csak az iskola diákjai, tanárai előtt, hanem a városi ünnepségen is. Utunk további része némi meglepettséggel és egy kis ijedtséggel telt.
Szerencsénkre Ildikó tanárnő adott egy kis időt, hogy visszaszokjunk az iskolai életbe, ő addig a forgatókönyvön gondolkodott. Egy nap, osztályfőnöki órán elénk állt ötletével és segítségünket kérte. Hamar kiválasztottuk a főszerepre legalkalmasabb osztálytársunkat (lévén, hogy kisfiút kellett alakítania), Bednár Bencét és meg is kezdődtek a próbák. A munkánkat komoly „stáb” segítette, és míg mi nagyban próbáltuk a mozgásokat, azt, hogy ki, mikor és mit mond, a tanáraink azon dolgoztak, hogy minden a helyén legyen. Körösmezei‑Varga Zsuzsanna tanárnő összeállította, és szöveghez illesztette a műsor egyes mozzanatai alatt szóló zenéket, ő válogatta a rádiós hanganyagokat is — a zenék vágásában Tiba Csaba, iskolánk rendszergazdája volt segítségünkre. Dr. Török Márta tanárnőnek köszönhetjük a remek képes anyagot, amelyet aztán időrendi sorrendbe is állított, majd Wiedemann Krisztina tanárnő PPT-be rendezett. A műsor kellékeit Szende Gabriella tanárnő (a szórólapokat) és Kun Attiláné Paulusz Györgyi tanárnő (a transzparenseket) készítették. A díszlet beszerzésében nagy segítségünkre volt Pucher Gabriella, iskolánk gondnoka. A technikáért Ferenczi Alpár tanár úrnak és segítőinek, Köpeczi-Bócz Ákosnak és Szabó Levente Bökénynek a 9.a osztályból lehetünk hálásak. Verset mondó osztálytársaink szünetekben Kovalik Judit tanárnőhöz jártak, hogy újra meg újra felmondják verseiket, egyre helyesebb hangsúllyal és szebb kiejtéssel. De nem csak szünetekben szavaltak, Gergely Judit tanárnő irodalomórán is kikérdezte őket. Ezúton szeretnénk megköszönni mindannyiuk kitartó és áldozatos munkáját!
Az ünnep vészesen közeledett, és mi minden nap, volt, hogy szombaton is bejöttünk az iskolába, és a tornatermet birtokba véve egész délelőtt próbáltunk. A műsor alapjául Kovács János diákkori naplója szolgált, aki akkor még mit sem értett az egészből, mégis érezte, hogy ez nagy szó, nem játék, hanem komoly dolog. Mi is próbáltuk átélni, de nehéz volt, hiszen mi már el sem tudjuk képzelni, mi zajlott 56 éve Magyarországon. Persze tanultunk ezt-azt történelemből, de az mégsem ugyanaz. A verseket mondva és nap mint nap hallva egyre inkább kezdtük felfogni, hogy miről is van szó. Talán sosem fogjuk pontosan megérteni, hogy mi zajlott azokban a napokban, de érzem, hogy most elindult bennünk valami.
A próbák eleinte feszengve, kicsit komor hangulatban zajlottak, mindenki várta a végeredményt. Amikor végre összeállt a darab és elérkezett a jelmezes próba ideje, már felszabadultan és könnyedén léptünk a színpadra, és igyekeztünk a lehető legkorhűbben és legjobban szerepelni. Az iskolai előadások napján izgatottan és megszokott vidámságunkkal készültünk. Az előadások végeztével megkönnyebbülve bújtunk vissza iskolai egyenruhánkba és folytattuk a megkezdett napot.
A hosszú hétvégét pihenve töltöttük és október 23-án mindenki készen állt a nagy előadásra. Egy utolsó próba, majd a díjak átadása után megkezdődött a műsor. Felment a függöny, és mintha egy pillantás lett volna az egész, már a Szózatot énekeltük. Levonultunk a színpadról, és mintha mindenkinek egyszerre támadt volna mondanivalója, nagy zsibajban törtünk ki, majd megkönnyebbülten indultunk haza.
Bazsó Borka
11/Ny