Zsóka Tanárnő, megvan a bőröndje?
AVAGY NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁK PROGRAM, 2016
Idén is népes csapattal indultuk Németországba, hogy a Güterslohi Városi Gimnáziummal ápolt kapcsolatunkat tovább erősítsük.
A 9. és a 11. évfolyamból vettünk részt a programban, összesen 16-an. A repülőút szinte problémamentes és nagyon szép volt, egyeseknek az első repülésük. Az ezután következő vonatozással, schwebebahnozással és gyaloglással úgy tűnt, már lassan a német határon is túlmegyünk, cipelve a nagy bőröndöket, de a táj kárpótolt, mert sokkal szebb volt annál, mint amire én számítottam.
Az iskolához megérkezve mindenki meglepődött az arányokon, mert egyetlen épület is nagyobb volt, mint a mi iskolánk, és összesen négy épülete volt. Több plazma TV, hatalmas menza, színpados előadóterem, színes folyosók, italautomaták, büfé vártak minket.
A német tanárok és programvezetők bemutatkoztak és röviden köszöntöttek bennünket – ekkor még Zsóka tanárnő fordítására nagyon is szükségünk volt, különösen nekünk, második nyelveseknek. Így történhetett az, hogy a (mindig) többféle választható ebéd esetében a rántott sajt nem a várt trappista vagy valami megszokott, hanem juhsajt volt. Sebaj, az állandó salátabár is megtette. Általában vendéglőben ebédeltünk, de meg kell említeni az iskola saját, hatalmas menzáját, modern stílusban elhelyezett asztalokkal, székekkel, színes falakkal, több választható menüvel és állandóan, korlátlanul fogyasztható tészta- és salátabárral.
Az iskola egyéb téren is a Refihez hasonlóan korszerű eszközökkel felszerelt; nekik is van kivetítőjük, és egy hatalmas sporttermük. A vendéglátó diákok 13-16 évesek voltak, tehát nem egyezett az órarendjük a miénkkel, de amúgy is más rendszerben zajlik a tanítás. Például politikaórájuk van már 14 évesen is.
A programok közé tartozott Paderborn, Osnabrück és Köln meglátogatása, megnéztünk három múzeumot a tíz nap folyamán: a nagyon elvont és nagyon modern Ludwig Múzeumot, a zsidó művész Félix Nussbaum életét és munkásságát bemutató múzeumot és a Heinz-Nixdorf technikatörténeti múzeumot. Kölnben dóm- és városvezetésen vettünk részt, szabadidőnkben pedig felfedeztük a város üzleteit és cukrászdáit. Sokat buszoztunk, ami nem volt kellemetlen, mert jól el tudtunk beszélgetni az úton. Az egyetlen, ami kelletlenséget okozhatott, hogy a figyelmeztetés ellenére sem számítottunk ennyire mínusz végtelen fokokra; rendkívül hideg volt. Mindenki furcsán nézett Kölnben arra a srácra, aki térdig érő nadrág és rövid ujjú kombóban vonzotta a meghökkent tekinteteket, még a szintén kellemesen lengén öltözött helyeiktől is – legalábbis hozzánk képest, a dupla pulcsi, télikabát, duplatakaró stílust követőköz képest még ők is csak egy kabátot viseltek.
A hétvégét mindenki a vendéglátójával szervezte és töltötte, moziba mentünk, társasoztunk, a környékbeli városokat és látványosságokat nézhettük meg. Sok érdekesség, a vártnál – számomra – kevesebb meglepő dolog, barátságos és kedves emberek, programok színesítették atíz napot. Nyelvileg minden résztvevőnek sokat segített ez az út, többek között nekem is, hiszen nem kellett használnom azt a kézikönyvet, amit arra az esetre szereztem be, ha nem értenek engem és én sem értem a vendéglátókat. De azért ők is tanultak tőlünk: répa, ágyás, agyas, ágyas, cuki, szia, a nevem…, egészségedre és egyéb szavakat is megtanulhattak magyarul.
Az utolsó estén bemutattuk egész heti projektmunkánk eredményét: tánc, közös éneklés, hangszeres műsor, Magyarországról szóló prezentációk, sok nevetés, beszélgetés tette felejthetetlenné a búcsúestet.
Köszönet Alvincz Zsóka és Mózes Mónika tanárnőnek a kíséretért, valamint Pallos Éva tanárnőnek a szervezésért.
Szóval, „koccintsunk ránk, a pillanatra”, mert azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és felejthetetlen emlékként tartjuk majd számon ezt a bő hetet. Várjuk őket szeptemberben Magyarországra.
„Nagyon tetszett a németek módszere a Tokaji fogyasztására: vízzel felöntve.” (Krulik Virág 11.a)
„ A számítástechnikai múzeum volt a kedvencem a sok király bemutatott dolgok miatt.” (Hazafi Eszter 11.a)
„A zenélést szerettem talán a legjobban, jó volt együtt összehozni egy darabot és előadni” (Krasznai Márton 11.a)
Fábián Boglárka, 11.a
