Vajdasági előkészületek

Minthogy a tanévkezdésre, szeptember első hetére tervezett vajdasági kirándulásunkat – a minisztérium engedélyével – a 2018. május 9-e és május 13-ai közötti időszakra helyeztük át, így az előkészítő órák időpontja is módosult. Eredetileg az első két tanítási napon, annak minden órájában lettek volna az előkészítő órák, így viszont a kirándulást követő teljes héten, de elszórtan voltak.

A diákok magyar-, latin-, földrajz-, történelem- és hittanórákon ismerkedtek meg a Magyarország határain túl élő szerbiai magyarság létszámával, jelenével és történelmével, az államhatáron kívüli elhelyezkedés okaival, a Szerbiában élő összlakosság etnikai összetételével, a Vajdaság (azon belül is leginkább Bácska) földrajzával, és kaptak ismertetőt a tanulmányi kirándulás programjairól, illetve a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályairól.

Az előkészületek közben részleteket néztek meg Litauszki János, Balázs Béla-díjas rendező Határúton című vajdasági dokumentumfilmjéből, illetve a Magyar Televízió délvidéki magyar reformátusokról készített filmjéből, a Református egységből. Ez utóbbiról egy összevont hittanórán a katolikus hittant oktató Kivés Zoltán diakónussal beszélgettek, aki a Vajdaságban végzett katolikus karitatív tevékenységek ismertetésével egészítette ki a látottakat, hallottakat. Ezen kívül az egész tanévet átívelően készültek a táncórákon arra, hogy az év végi Mire jutottunk? rendezvényen bácskai ugróst mutassanak be.

Comments are closed.