„ÉLŐ PANNONIA – RÓMA PANNONIÁBAN” – NTP-KNI-20-0141

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „A hazai és határon túli köznevelési intézményekben, iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatása” című pályázati kiírás keretében valósult meg „Élő Pannonia – Róma Pannoniában” elnevezésű pályázatunk. A megvalósítást nehezítette a járványügyi helyzet, így az eredetileg a 2020/2021. tanévre tervezett programok a 2021/2022. tanévre kerültek át, a külső (nem iskolai) helyszínen zajló tevékenységek sora pedig az idei tanév közben egyszer meg is szakadt. Ennek ellenére a latin nyelv és az ókori római kultúra iránt érdeklődő, szakkörös és fakultációs diákok mindvégig lelkesen vettek részt a közös munkában, Pannonia provincia és az ókori Róma megismerésében.

A megismerést élményszerűvé és izgalmassá tették az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park múzeumpedagógiai foglalkozásai, amelyeket Lengyelné Kurucz Katalin és Lovász Ilona múzeumpedagógusok tartottak nekünk. Ezeken a foglalkozásokon a diákok bebarangolhatták a Múzeum épületeit, kiállítótermeit és az antik romokat, de felkereshették az egyéb római kori emlékeket is: a Flórián téri legiotábor maradványait, a Hercules villát és annak fürdőjét. Volt, hogy érdekes előadást hallgattak a pannoniai hitéletről és vallásokról, különösen is a Mithras‑kultuszról és az ahhoz kapcsolódó csillagászati ismeretekről, majd megcsodálták a helyreállított Symphorus mithraeumot, azaz a Mithras-szentélyt. De volt, hogy tógát vagy éppen tunicát öltöttek magukra, találgatták, mi terem a füves kertben, milyen szépségápolási terméket rejtenek a szelencék, vagy éppen mire szolgálhattak az egyes tisztálkodási eszközök, sőt egy kis időre gladiátorokká is válhattak és megmérkőzhettek egymással. Az utolsó múzeumi foglalkozáskor mézes dióval töltött datolyát és fűszeres túrógombócot készítettek, majd a lakoma keretében el is fogyasztották azt. Az iskolai helyszínen zajló szakkörökön a latin nyelvvel és a latin nyelvű szövegekkel ismerkedve tekinthettek bele az ókori Róma és Pannonia provincia életébe, mindennapjaiba.

Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását!

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-KNI-20-0141 azonosító számú, 1 200 000 Ft összegű pályázati támogatásból valósult meg.

Comments are closed.