Író – olvasó találkozó Lengyel Orsolya volt diákunkkal

„Egy lépés a bizonytalan jövőbe”. Ezzel a gondolattal kezdte Orsi az Alfa újságban búcsúzó gondolatait 2018 tavaszán. Célja akkor az orvosi egyetem volt. A ma Pécsett orvostanhallgató kiskorától kezdve szívesen töltötte a nyári szünetet családjával a kis zalai falucskában Kerkafalván. Kedvelt időtöltésévé vált a természet, azon belül is az ott élő rovarok fotózása. Az évek során készített több ezer felvételből pár éve egy rovarhatározó könyv készítésébe kezdett, eredményeként 2024-ben jelent meg a KERKA-MENTI ROVARVILÁG című kötete. A teljesség igénye nélkül tárja az olvasó elé az erdőkön, mezőkön, és főleg a kertekben előforduló leggyakoribb rovarfajokat.

Orsi egy kis prezentációval mutatta be munkáját a gyerekeknek. Gondolataiból sugárzott a szeretet, ahogy egy-egy kinagyított képen hívta fel a figyelmünket a természet csodáira. Fotózásra a kora reggeli órákat választotta legszívesebben, amikor a lecsapódó párából képződött vízcseppek még varázslatosabbá tették a látványt. Elmesélte, hogy számára a fotózás hobby, a tanulmányi időszakban nagyon kevés időt tud rászánni, a szünidőben viszont ez a legkedveltebb időtöltése.

A gyerekek érdeklődve hallgatták, majd bátran kérdeztek. Az óra utolsó részében egy kis játékban próbára tehették megfigyelőképességüket. 4 erősen nagyított fotón kellett megkeresniük a rejtőzködő rovarokat.

Elmondása szerint, Orsit nagyon meghatotta, hogy gondolt rá a volt iskolája, és ilyen figyelmet szentelt a munkájának. Örömmel jött, meghatódva, mosollyal az arcán lépett ki az ajtón.

Számunkra is – akik részesei lehettünk ennek a rendhagyó órának- egy élményekben gazdag érdekes találkozás volt egykori tanítványunkkal.

Dr. Puskás Áronné
Mariann tanárnő

Comments are closed.