„A SpaceBuzz Project egy ingyenes, STE(A)M tanulási módszert is alkalmazó oktatási program, amely felkészíti és elviszi a gyerekeket egy virtuális űrutazásra, miközben tudatosítja bennük a klíma- és környezetvédelem, valamint a természettudományok fontosságát.” A 2024/2025. tanévben iskolánk is regisztrált a SpaceBuzz programra, így tizennégy 6.b osztályos diák vehetett részt előbb a szakköri alkalmakon, majd a virtuális űrutazáson. A 12 szakköri alkalmat februárban és márciusban, szerdánként a 6-7. órában Szakács Erzsébet és Gergely Judit tanárnők tartották. Az első hat óra a világűrrel és benne a Naprendszerünkkel, azok kutatásával és a Földnek az űrből való megfigyelésével, illetve a földi élet feltételeivel foglalkozott, a második hat óra pedig a földi ökoszisztémákkal, az éghajlattal, a természeti változásokkal, és azzal, mi mit tehetünk a Földért. Ez utóbbi keretében készítettek a diákok plakátokat az április 4-ei CseRE-beRE Börzére, amely az iskolánkban már hosszabb ideje működő, de a felnőttek érdeklődésére számot tartó iskolai/gyülekezeti Garázsvásár alternatívája lehetne, gyerekeknek. Jó állapotban lévő, megkímélt, de már megunt vagy feleslegesnek bizonyuló tanszereiket, könyveiket, játékaikat cserélhették el ezen a börzén a diákok. A börzén egyelőre csak kevesen vettek részt, de reményeink szerint egyre többeket szólít majd meg ez a kezdeményezés. A börzét követően aztán csaknem két hónapig vártuk izgalommal a magyar mérnökök által fejlesztett űrkabint és – természetesen – a virtuális űrutazást, amelyet az űrkabinban egy VR-szemüveg segítségével élhettünk át. Május 29-én a kivételesen szeles időjárás sem akadályozott meg minket abban, hogy jókedvűen próbát tegyünk, milyen is lenne űrhajósként a Nemzetközi Űrállomásról a világűrben és bolygónkban, a kék bolygóban gyönyörködni. Nem kellett csalódnunk, felejthetetlen élmény volt – még így, virtuálisan is.
Köszönjük a lehetőséget a SpaceBuzz Hungary Nonprofit Kft.-nek.