Budapesten születtem 1972-ben. Iskoláimat is itt végeztem, a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségiztem német tagozaton. Legnagyobb hatással némettanárnőm volt rám, talán ezért is választottam a német szakot. Azt, hogy tanár szeretnék lenni, már egészen kicsi koromtól tudtam, mindig is szerettem nálam jóval kisebb gyerekekkel foglalkozni, őket mindenféle érdekességre „megtanítani”. Édesanyám is tanárnő, sokat voltam gyerekként az iskolájában, ahol kollégái ugyan inkább lebeszéltek arról, hogy tanár legyek, minthogy bátorítottak volna, mégis néhány évvel később ez az iskola lett az egyik első munkahelyem ahol rengeteg tapasztalatot szereztem.
Az érettségi után egy évet Németországban töltöttem, ami mind a nyelvtanulás, mind a kultúra megismerése szempontjából nagyon hasznos volt.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem német szakán 1995-ben szereztem diplomát, abban az időben, amikor hirtelen nagyon sok nyelvtanárra lett szükség, így az elkövetkező években óraadó tanárként párhuzamosan több iskolában, illetve nyelviskolákban is tanítottam. Nyaranta Salzburgban voltam táborvezető és tanára a magyar csoportnak egy nemzetközi nyelvi táborban.
A tanárságban leginkább az iskolai nevelő-oktató munka tetszett, az iskola légköre, a munka sokszor csak több év alatt beérett gyümölcse, a közösséghez való tartozás sokkal inkább vonzott mint a nyelviskolai tananyag-átadó, egyik óráról másikra rohanó gépies oktatás. Szerettem volna többet megtudni az iskolai tevékenység nevelési oldaláról is, ezért beiratkoztam a pedagógia szakra. Ami igazán érdekelt, ill. a mai napig foglalkoztat, hogy mi tesz egy iskolát jó iskolává. Mitől eredményes egy iskola, mi ebben a tanárok szerepe, mert hiszek abban, hogy a tanárok a kulcsszereplők. Erről szólt volna a doktori disszertációm, ha nem kerül előtérbe a családalapítás és nem nő meg ezzel együtt a feladataim száma. Három gyermekem született négy év alatt, Karolina 8, Blanka 6, Lóránt 4 éves. Szerettünk volna számukra olyan nyugodt, természetközeli, gyerekbarát otthont teremteni, ami férjemnek csak kisgyermekkorában, nekem egyáltalán nem adatott meg, ezért 3 évvel ezelőtt kiköltöztünk a nagyvárosból és azóta Őrbottyánban élünk.
Talán egyszer megtalálom a módját, hogy a jó iskolával kapcsolatosan korábban feltett kérdésekre valamilyen módon írásban is megfogalmazzam a választ.
Honnan jöttem?
2000-ben államvizsgáztam pedagógia szakon, majd felkérést kaptam az ELTE Neveléselméleti Tanszék vezetője részéről, hogy tanársegédként, tanár-szakos hallgatókat oktassak. A felnőttképzés egészen más kihívást jelentett számomra mint az iskolai oktatás, ott is megtaláltam a helyemet, de valami kis hiányérzet mindig volt bennem, amiről nem is tudtam egészen megfogalmazni, hogy mi is az pontosan.
Egy hosszabb, gyerekneveléssel eltöltött idő után az egyetem átszervezése miatt nem tudtam visszamenni korábbi munkahelyemre, így ismét elkezdtem állást keresni, most már leginkább középiskolai tanári állást. Nem volt egyszerű. Sajnos egyre kevesebben választják a német nyelvet, így tanárra is kevesebbre van szükség.
Hogyan kerültem ide?
Év közben, váratlanul ért a megkeresés az iskola igazgatója részéről, hogy azonnali belépéssel keresnek némettanárt, gyermeknevelési szabadságon lévő kolléganőjük helyett. Nagyon megörültem a lehetőségnek.
Milyen volt az elképzelésem az iskoláról?
Őszintén szólva közvetlen tapasztalatom nem volt egyházi fenntartású iskolákkal kapcsolatban, de már korábban is megfogalmazódott bennem, hogy igazi vágyam az lenne, ha olyan iskolában taníthatnék, ahol hozzám hasonló gondolkodású kollégák vesznek körül és a tanítványok családja is hasonló értékrendszert vall magáénak. Úgy képzelem, és ebben az eddigi nem egész három itt töltött hónap alatt megszerzett tapasztalat is megerősít, hogy egy egyházi fenntartású iskola értékrendszere, szabályai, emberképe, céljai sokkal stabilabbak, mint egy állami fenntartású intézményéi, kevésbé van kiszolgáltatva pillanatnyi divatirányzatoknak, a mindig változó oktatáspolitika által sokszor ráerőltetett reformoknak, és ezzel biztos pontot jelent tanulónak, szülőnek, tanárnak egyaránt. Nekem fontosak ezek a biztos pontok, a szilárd értékrend, a normák, amikhez tartani tudjuk magunkat, a közösséghez való tartozás, a szakmai együttműködés lehetősége.
Hogyan illeszkedtem be a tanári karba?
Nagyképűen hangzana, ha azt mondanám, hogy minden probléma nélkül, gyorsan, zökkenőmentesen, pedig nagyjából ez az igazság. Néhány hét múltán, ebéd közben úgy tudtam a kollégákkal beszélgetni, mintha már több éve együtt dolgoznánk. Ebben nagy szerepe volt a kollégáknak, akik első perctől kezdve segítőkészek voltak, bármikor bárkihez fordulhattam kérdéssel, kéréssel, a közvetlen környezetemben lévő nyelvtanároktól kezdve a vezetőségig mindenkihez. Nem találkoztam még ilyen befogadó, segítőkész tanári közösséggel, azt hiszem a gondviselés segíteni akart nekem avval, hogy ide vezetett, hogy minél simább legyen a visszaállásom a tanári munkába.
Mik a terveim?
Sok tervem van, több „kicsi” és egy nagyobb, ami nem is igazán terv, hanem inkább egy régi vágyam. Szeretnék egyszer osztályfőnök lenni, jó osztályfőnök, ez eddig még nem adatott meg, de hiszek benne, hogy egyszer teljesülni fog.
