Meghívó szülői estre

Tisztelt Szülők!

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket 2015. november 27-én 19 órától az iskola kápolnájába közös szülői és tanári beszélgetésre, amelynek vezérigéje: „Megáldalak téged … és áldás leszel.” (1 Móz. 12, 2).

Közös alkalmunkat egy rövid áhítattal kezdjük, amellyel Szénási László nagytiszteletű úr szolgál.

Nagy örömünkre elfogadta a meghívásunkat Dr. Szarka Miklós nyugalmazott református lelkész, pár- és családterapeuta, klinikai lelkigondozó, aki „Hallgatás vagy őszinte meghitt beszélgetés” címmel tart gondolatébresztő előadást. Az előadás munka címe: Nevelő-növelő munkánk szerves része a “nemi nevelés”, mint a szülők feladata”.

Az előadás után szeretetvendégségre várunk mindenkit, amelyhez egy tányérka süteménnyel bárki hozzájárulhat. Innivalóról az iskola gondoskodik.

KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP ADOMÁNYGYŰJTÉS – 2015

Ritkaságok a könyvtár állományából

Könyvtárunk méltán nevezhető nem szokványos iskolai könyvtárnak. A megszokott beszerzések mellett könyvtárunk állománya nagyrészt adományokból gyarapodott. Számos keresztény család gondolta úgy, hogy a sok évtized alatt összegyűjtött, féltve őrzött családi könyvtárát vagy annak egy részét iskolánknak ajánlja föl további felhasználásra. Ezen adományokból jó pár, ma már ritkaságnak számító kiadvány került könyvtárunkba. melyek most a könyvtár galériájában kerültek kiállításra.

Legrégibb egy latin szótár 1778-ból. Találtunk Szent Bibliát 1835-ből és a kiegyezés évéből, 1867-ből. Ábrázoló geometriát 1899-ből, Shakespeare: Julius Caesar-t Vörösmarty Mihály fordításában 1904-ből. Selyem borítású Petőfi kötetet 1907-ből. Az én kedvencem egy Olvasókönyv a Népiskolák II. osztálya számára 1886-ból.

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében megtekinthető.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várok!

Mariann tanárnő

könyvtárostanár

 

Olvasás éjszakája 2015

Október az iskolai könyvtárak hónapja. Ennek jegyében immáron harmadik alkalommal rendeztük meg az olvasás éjszakáját. A rendkívül rossz időjárás ellenére – dacolva az egész napos esővel,- mintegy 50 kisgimnazista gondolta úgy, hogy szívesen tölti itt a péntek estét október 16-án. Öröm volt látni, ahogy könyveikkel megrakodva sorra érkeztek a gyerekek.

Mindeközben a felolvasást, beszélgetést moderáló tanárok a már megszokott rutinnal varázsoltak a termekből hangulatos olvasószobákat. Lampionok, mécsesek, sőt még egy szőnyeg is előkerült oldva az egysíkú tanterem hangulatot. Hat helyszínen 12 tanár várta az érkező gyerekhadat. A kollegák maguk is készültek, így, ha valaki üres kézzel érkezett, a padokra kitett könyvekből válogathatott kedvére.

Eleget téve a diákok tavalyi kérésének, idén este 10-ig maradtunk. Alkalom nyílt meghitt beszélgetésre a Biblia Ígéi alapján, „faragtunk” verseket, hallgattunk dalokat, olvastunk érdekességeket történelemből, földrajzból és biológiából, miközben szóba került a csillagászat, fizika is. Olvastunk mesét, néztünk diafilmet, ismert írók tollából humoros történetekkel szórakoztattuk egymást. A tea és a keksz, a kis motiváló-kártyák az idén is nagy sikert arattak.

Köszönöm a kollégáknak a lelkes közreműködést, a diákoknak az aktív részvételt.

Jövőre veletek újra ugyanitt.

Mariann tanárnő

könyvtárostanár

Gólyaavatás képei

Pálúr János koncertje 2015. november 15.

Jótékonysági koncert a Beregszászi Református Egyházközség javára

SÖNDÖRGŐ JÓTÉKONYSÁGI KONCERT

2015.október 25. vasárnap, 19:00

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft., Pest Megyei Könyvtár

2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.

A koncert teljes bevételét az együttes a Kárpátaljai-Beregszászi Református Egyházközség javára ajánlja fel.

A Budapesti Vonósok hangversenye a Szentendrei Református Gimnáziumban

2015. október 2. 18 óra

2000 Szentendre, Áprily Lajos tér 5.

Közreműködik: Kállai Ernő – hegedű

M. Haydn: Notturno
L. van Beethoven: F-dúr románc, op. 50
J. Haydn: C-dúr hegedűverseny, Hob. VIIa:1
P. I. Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48

Helyfoglalás érkezési sorrendben!

Támogatói jegyek 1.500 Ft
Diák és nyugdíjas jegyek 800 Ft

Jegyek vásárolhatóak honlapunkon, vagy e-mailen foglalva.
Bővebb információ: +36 30 432 5931, jegy@budapestivonosok.hu
www.budapestivonosok.hu

Támogatók:NKA, EMMI, Óbudai Társaskör, Klasszik rádió, Fidelio, Magyar narancs

Újra idegen nyelvi asszisztensünk van

Oi, meu nome é Diogo, tenho 22 anos e venho do Brasil. Estou aqui pela AIESEC, uma instituição internacional organizada por jovens que tem como objetivo desenvolver pessoas e impactar positivamente cada pessoa no mundo, seja direta ou indiretamente. Meu objetivo aqui é aprender mais sobre mim mesmo, sobre a cultura e história húngara e como lidar com pessoas diferentes de todas as idades. Estou no Szentendrei Református Gimnázium para ajudar os alunos a falarem mais inglês, além de mostrar um pouco mais da minha cultura e ensinar um pouco de português.

Hi, my name is Diogo, I am 22 years old and I come from Brazil. I am here through AIESEC, an international institution organized by youngsters that aims to develop people and affect positively every single person around the world, directly or indirectly. My objective here is to learn more about myself, to learn about the Hungarian culture and history and to learn how to deal with different people of different ages. I am at Szentendrei Református Gimnázium to help students to speak English more frequently and also to present a little bit about my culture and teach a little bit of Portuguese.

Hálásan köszönjük azoknak a családoknak, akik vendégül látták Diogot!

Csatlakozz!!

2015. szeptember 12-én útjára indult a Magyar Templeton Program, amely a Templeton World Charity Foundation finanszírozásával, a European Social Fund társfinanszírozásával és a MATEHETSZ szakmai együttműködésével 2015. szeptember 15. és 2017. február 28. között valósul meg. A programban kifejezetten a kognitív (megismerő folyamatokon, gondolkodáson alapuló) tehetségterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat keresik, akik közül 10-19 éves feltörekvő tehetségeket és 20-29 éves, már eredményeket felmutató fiatal példaképeket válogatnak be a programba Magyarországról és a határon túlról.

A csatlakozásról lehetőségéről itt olvashatsz többet.

Nálad a labda 2015 sportnap

Iskolánk diákjai szeptember 12-én részt vettek a Vizes 8 Városi Uszoda és Szabadidő Központban megrendezésre kerülő DUNAKANYAR Úszóváltó versenyen

Eredmények:

Felsősök versenye:

1. II Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szentendre
2. Szentendrei Református Gimnázium 2.
3. Barcsay Jenő Általános Iskola
4. Szentendrei Református Gimnázium 1.
5. Móricz Zsigmond Általános Iskola Leányfalu
6. Izbégi Általános Iskola
7. Agy tanoda
8. Zöld Sziget Szigetmonostor

Középiskolák versenye:

1. Szentendrei Református Gimnázium Szentendre 1.
2. Szentendrei Református Gimnázium Szentendre 2.
3. Móricz Zsigmond Gimnázium Szentendre
4. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Szentendre

Alsósok versenye:

1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szentendre
2. Barcsay Jenő Általános Iskola 1. Szentendre
3. Leányfalu Móricz Zsigmond Általános Iskola
4. Izbégi Általános Iskola
5. Barcsay Jenő Általános Iskola 2.
6. Zöld Sziget Általános Iskola Szigetmonostor
7. Agytanoda Szentendre
8. Pollack Mihály Általános Iskola Tahitótfalu

Szívből gratulálunk minden csapattagnak és felkészítő tanárnak.

Nagykövet ösztöndíjjal Zilahon

Nagykövetet nyertünk

Már jócskán benne voltunk a nyárban, ki-ki hűsölt, felejtett, ahogy tudott, amikor Huszár Borival, Kovalik Judit tanárnővel és igazgató úrral az országutat jártuk Erdély fele menet, ahol a Kárpát-medencei Református Középiskolák 20. találkozójára került sor. A vendéglátónk a Zilahi Wesselényi Református Kollégium volt.

Megérkezvén regisztráltak minket, majd mi, diákok az utca túloldalán lévő kollégiumba mentünk lepakolni a cókmókot. A régi kollégium bővelkedett ugyan életveszélyes lépcsőkorlátokban, magyarul nem tudó portás néniben és hideg kőpadlóban (a szobák falán pedig gyanúsan csúfondáros román graffitikben) de a fürdőszobák és mosdók modernek és tiszták voltak, a szobákhoz járt kulcs, és összességében az egész épület csak a mienk volt.

Programterv szerint vacsoráztunk, megszorongattuk a fel-felbukkanó esetleges ismerősöket, majd az SDG egy áhítatra és ismerkedési estre invitált bennünket. Izgatott diákok egy csoportja nem bírta megvárni a másnapi városnézést, ezért már éjszaka nekiindultak felfedezni a helyi nevezetes helységeket és kellemes beülős helyeket.

Másnap a Zilahi Nagytemplomba zászlókkal felfegyverkezve zarándokoltunk dombnak felfele, ahol elhangzottak a köszöntő beszédek.

Ezt követően bejártuk Zilah nevezetességeit, az ősi scholát, a régi Kossuth-teret, Szabó Vilmos és Eperjesi Noémi festménykiállítását, az EMKE-házat és a bevásárlóközpontot. Utóbbit kevéssé jellemezték a kulturális finomságok. Inkább kulinárisnak mondanám őket. Esti programnak fakultatívan lehetett választani a táncház és filmvetítés között.

Harmadik napon a szilágysági történelmi templomok és a zsibói Sárkánykert került terítékre. Egyes megállóknál hideg vízzel és kaláccsal kedveskedtek nekünk. Vacsorára megérkeztünk Szilágypanitba, ahol gulyás várt, mely elfogyasztása közben a zilahi diákok néptánccal szórakoztattak minket. Meglepetésként egy Nagy-Magyarország alakú tortát ehettünk desszertként. (Zárójelben említeném meg, mennyire hangulatos volt egy, a kollégiumtól messze fekvő faluban gitározgatni az SDG-sekkel, sétálgatni a templomkertben, majd futva elérni egy-egy buszt, ami véletlenszerűen bukkant fel néha, hogy a bennfentes, aktuális járatról értesült diákokat az éj leple alatt visszacsempéssze a kollégiumba.)

Másnap, az utazás napján a Zilah- Ligeti templomban várt minket a záró istentisztelet, a zárónyilatkozat elfogadása, ebéd, búcsú selfiek, névcserék, pillanathoz illő „találkozunk még” ölelések…

Krulik Virág 11.a

Osztálykirándulási élmények

Erdély 11.b

Reggel 7 órakor álmos arcokkal telt meg az iskola előtti tér. Mindenkinek nehezére esett a korán kelés, ám később örömmel nyugtáztuk magunkban, hogy mégiscsak megérte kikászálódni az ágyból, főleg hogy a 10 órás buszúton mindannyiunknak volt ideje megtoldani kicsit az alvással töltött órák számát. Az első megállónk Nagyváradon volt ahol megtekintettük többek közt a Püspöki Székesegyházat majd utunk tovább vezetett a Király-hágón át Bánffyhunyadra majd Kolozsvárra. Utazásunk során végig érdekességeket hallhattunk kedves idegenvezetőnktől. Késő délutáni órákban érkeztünk meg Torockóra, ami egy csodálatos kis település a Székely kő tövében. A hosszú nap után az ennivaló esett a legjobban, amiből csak a só hiányzott, amit be is pótoltunk másnap a Tordai sóbányában. Ahol legnagyobb örömünkre csónakba szállhattunk. Később a napfolyamán kiránduláson vettünk részt, amin ellátogattunk Erdély egyik leglátogatottabb természeti kincséhez a Tordai-hasadékhoz, ahol rengeteg képet készítettünk, főleg egymásról.

Este fáradtan dőltünk be az ágyba és másnap korán reggel már a Hargita mentén haladva elindultunk a különleges földrajzi fekvésű Gyergyói-medencéhez. Út közben megálltunk Gyergyószentmiklóson várost nézni és ebédelni. Majd tovább utaztunk a Gyilkos-tó irányába, ahol néhányunk inkább az ajándék boltokban töltötte a szabad idejét ahelyett, hogy a tavon ringatózott volna. A nap végén élményeinket tetőzte az 1000 éves határ látványa. Az utolsó reggel az addiginál még fáradtabban érkeztünk az étkezőbe a sok éjszakai beszélgetés hatására. Nyűgösen pakoltuk össze a bőröndöket tudva, hogy holnap mehetünk újra iskolába. Még az álmot se törültük ki a szemünkből, mikor oda értünk a Petőfi emlékhelyekhez, ahol az utolsó éjszakáját töltötte, ahol utoljára látták, ahol meghalt. Ezek után megálltunk nasit venni Segesváron ahol Drakula gróf házát láthattuk, amely sajnos mára már csak egy kávézó. Nagyon örültünk mikor végre elindultunk Budapest felé. Bár fájt otthagyni a vadregényes Erdélyt mindannyiunk szíve hazahúzott. Fáradtan, de sok emlékkel tértünk haza.

Ez lett az eddigi legjobb osztálykirándulásunk, ahol nem csak a programok voltak jók, hanem a hangulat is. A beszélgetések összehozták ezt a pici osztályt, így mára egy összetartó csapattá kovácsolt minket ez az együtt töltött 5 nap.

Izsó Emese

11.a

6.a, 6.b

Három nap a Balatonnál

Már mindenki nagyon várta az osztálykirándulást, amit Eszter tanárnő pályázott nekünk. Induláskor két busz is várt ránk a parkolóban, mivel a két 6. osztály együtt utazott. Miután mindenki megérkezett és minden csomagot bepakoltunk a csomagtartóba, a busz elindult velünk Tihany felé. Első állomásunk a tihanyi Levendulaház volt, ahol interaktív foglalkozáson vehettünk részt. Ezután következett a Tihanyi-félsziget látnivalóinak megismerése, többek között túráztunk az Óvár-hegyen, megnéztük a IV. Károly emlékének állított Kálváriát, a barátlakásokat, majd ellátogattunk a tihanyi Bencés Apátságba, ahol láthattuk I. András síremlékét és az Apátság alapítólevelének másolatát. Nem messze a templomtól gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra. Estefelé fáradtan érkeztünk meg a zánkai szállásunkra. Miután kicsit kipihentük magunkat, elindultunk, hogy felfedezzük a tábor területét. Hamar rájöttünk: nem csak mi vagyunk a táborban, rajtunk kívül rengeteg gyerek volt még ott. A szabad időnkben a sportpályákon játszottunk, este Fele sem igaz vetélkedőt tartottunk.

Másnap meglátogattuk a Salföldi-majort, ahol rengeteg állatot láthattunk, s simogathattunk: főként lovakat és más patás háziállatokat, de voltak ott macskák, kutyák, nyuszik is. Szemtanúi lehettünk egy kis csacsi születésének és (sajnos) az anyukája halálának is. A csacsit Korszun Benedekről Salföldi Benedeknek nevezték el. Lovas kocsival bejártuk Salföldet, majd részt vettünk egy igazi lovas bemutatón. Mindenki nagyon jól érezte magát, ez a program sokak kedvencévé vált. Ezután újra buszokba szálltunk és ellátogattunk az érdekes formájú Hegyestűre. Ott tanultunk a vulkánokról és a hegyek kialakulásáról, végül a tetejére felgyalogolva gyönyörködhettünk a pazar látványban. Késő délután volt már, mire visszaértünk a táborba. Vacsora után lesétáltunk a Balaton partra, ahol a hideg idő miatt fürödni nem tudtunk. Azonban nagyon örültünk, mert többféle sportpálya volt ott – foci-, röpi-, teniszpálya, játszótér. Nagyon jól éreztük magunkat, mert mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot, még számháborút is játszottunk. Aznap este hamar elaludtunk.

A harmadik nap megnéztük a balatonfüredi Lóczy barlangot, ahol 90%-os páratartalom volt. Közvetlenül a barlang után megmásztuk a nagyon – nagyon magas Tamás hegyet és a tetején lévő Jókai kilátóból csodaszép volt a kilátás. Ezután hosszú túra vezetett a város központjáig, ahonnan a buszok vittek minket a soft-csúzlis csapatépítő játék helyszínre. Levezetésként a Tagore sétányon sétálva búcsúztunk el a Balatontól. Nagyon hamar eltelt ez a három nap!

Hegedűs Réka, Bálint Anita 6.b a 6. évfolyam nevében

9.a

Osztálykirándulás 2015/16 9.a

A kilencedik osztály egy előrelépés. Hitben, szellemben egyaránt. Idei tanévkezdő osztálykirándulásunk is ennek megfelelően zajlott. Balatonszárszóra látogattunk el.

Idén már nem a víz kötötte le a figyelmünket-habár a fiúk dacolva a jeges széllel és az esti hideggel is vidáman lubickoltak a vízben….sosem nőnek fel 😀 …-inkább a tudásunk bővítése. Amint beléptünk ebbe a csendes, de roppant rendezett városkába József Attilához köthető tudásunk feléledt és kiteljesedett elménkben. Ehhez híven ellátogattunk a József Attila emlékházba, ahol nagyon megrendítő és érdekfeszítő új tudásnak lehettünk tulajdonosai. Új ismereteink fényében egész másképp tekintünk erre a csodás költőre. Nem utolsó sorban Tünde tanárnőnek köszönhetően nap, mint nap ledolgozhattuk rengeteg sok gyaloglással az isteni finom svédasztalos ételeket és persze este mindenki örömmel dőlt be az ágyba 🙂 Sőt még egy érdekes nyomozás keretében agytekervényeinket is megtornáztathattuk. Érdekes volt látnunk  a legapróbb teknőstől a legnagyobb aligátorig minden teremtést is, a Krokodil zoo jóvoltából. Estefelé megnéztük a híres balatoni naplementét, ami most is változatlanul gyönyörű volt. Új osztályfőnök helyettesünkkel is rögtön egy húron pendült az osztály, mindenki hatalmas örömére. 🙂 <3 Az éjszaka csendjében pedig  az osztály remekül elmélkedhetett az élet nagy dolgairól és az előttünk álló év feladataiban is elmélyedhettünk.

Vincze Anna 9.a

7.a

„A tihanyi visszhang”  – A 7.a osztály osztálykirándulása

A 7.a osztály a 2015-2016-os tanévben a Balaton- felvidékre utazott 3 napos osztálykirándulásra.

Vasárnap korán reggel ültünk buszra és részt vettünk az arácsi istentiszteleten, ahol nagy örömmel fogadták éneklésünket. Ezek után mentünk el a balatonfüredi kempingben, ahol elfoglaltuk szállásainkat és részt vettünk egy csapatépítő programon. A bátrabbak még bemerészkedtek a hideg Balatonba is, ami később egy naplementét néző hajózáson is élvezhettünk.
Ezek után ellátogattunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba, amit egy feladatlap segítségével ismertünk meg. Másnap Tihanyba kirándultunk. Kisvonattal mentünk fel az Apátságba, megnéztünk a magyar királyok és tengeri kalózok panoptikumát, és ebédre egy óriás pizzát fogyasztottunk el. .A napot közös bográcsozással zártuk, a vacsorát Zsófia tanárnővel közösen főztük meg.
Minthogy bármennyire is finom volt, a túlméretezett adag paprikás krumpli maradékára meghívtuk a kemping angol és német anyanyelvű vendégeit is, akiknek szintén ízlett a remek bográcsos étel. A harmadik napon Veszprémbe látogattunk el, ahol a város megismerése után az állatkert lakóit is megtekintettük, s itt is belakmároztunk a rántott húsos ebédből. Asz egész osztály nagyol jól érezte magát, sok élménnyel gazdagodtunk.

8.a

Ez az osztály kirándulás volt az eddigi legjobb az elmúlt 3 év közül.  Kaposvár mellett, egy tanyára mentünk, ami tulajdonképpen egy élménypark egy gyereknek, felnőtteknek való óriás játszótér.  Nagyon jó volt látni, hogy három nap alatt mennyi mindent csináltunk nevettünk, beszélgettünk. Önellátóak voltunk, egymásról kellett gondosodnunk.
Átgondoltuk az idei év feladatait, sokat játszottunk, és dolgoztunk is az erdőn, hogy a kapott pénzből  még egy nappal tovább  tartson a kirándulásunk. A legjobb az volt, hogy ezt mind közösen tettük. Szerintem mindenki feltöltődött ez alatt a három nap alatt. A csapatépítő játékokban közösen találtunk megoldást a problémákra. Együtt vidáman végeztük el a három órás munkát is! Hihetetlenül nagy élmény volt számomra, és gondolom a többiek számára is. 🙂

Áldás Békesség!

Benkő Dia

7.b

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

Reggel  fél kilenckor indultunk Székesfehérvárra. Három órás utazás után érkeztünk meg. Egy helyi  tanár kalauzolt minket a belváros tetszetős utcáin.  Az óváros bővelkedett restaurálás alatt  álló templomokkal.  Ezután a közeli 19.sz.-beli Bory vár állt a listán. Boy János a feleségének építtette negyven  nyáron át. Tornyaival zegzugos folyosóival nagyon tetszett nekem.  Ezután a Velencei-tó partján beszélgettünk, bóklászunk.  A napzárásaként Dinnyésen a madárdal tanösvényen ismerkedtünk meg a bozótos, a nádas és a puszta madaraival, majd meggyűrűztük őket. Velencén szálltunk meg egy kempingben.

Reggel számháborúztunk. Majd  a pákozdi katonai emlékpark várt ránk. Megnéztük az 1848-as tárlatot, az I. világháborús barakkot és II. világháborús sáncot. Hazafele Zsámbékon pizzáztunk és megnéztük az egyedi romtemplomot. Ötre értünk haza. Nagyon tetszett a kirándulás, remélem jövőre is jó lesz. 🙂

10.a

Osztálykirándulás, 2015, 10.a

(avagy hogyan lett a „Ne már, lovak közé megyünk?”-ből „Ez volt életünk legjobb osztálykirándulása”)

Egy szeles vasárnap reggelen, csipás szemekkel egy csapatnyi tizenéves beszélgetve, avagy az utolsó vonaljegyeket megvéve várakozott a hévre a szentendrei pályaudvaron. Mindannyian álmosak voltak még a nyár után szokatlan korai keléstől, de izgatottan néztek a rájuk váró 3 nap elébe.
Budapest tömegközlekedési eszközeinek egy részét igénybe véve a Déli pályaudvarról vonattal indultunk Székesfehérvár felé, ahol a nap is kisütött, és felfedezhettük a gyönyörű Bory várat. A tornyokat megmászva, szobákat bebarangolva rengeteg kép készült, legfőképp egymásról, hogy legyen elegendő emlék az idei év kirándulásáról is.
A vár után Székesfehérvár belvárosát fedeztük fel, először az egész osztály együtt. Megnéztük a város főbb nevezetességeit, úgy mint a Zichy ligetet, az Országalmát, Kati néni, a fertályos asszony szobrát, a Romkertet valamint a Szent István székesegyházat.
Később csapatokra oszolva, videót készítve, helyieket interjúvolva indultunk további felfedezőutunkra (szerencsére az első negatív vélemények után találtunk sok olyan embert, akik szerint a város egyáltalán nem unalmas, sőt, nagyon is jó lakóhely).
Visszaszállva a buszra a szállás felé indultunk el, ahol sokan már a „Lovakkal alszunk

majd állva?” kérdéseket kezdték feszegetni, nem sok esélyt adva szálláshelyünknek.
Annál nagyobb volt azonban a meglepetés, ahogy megérkeztünk; a szobák, a panzió gyönyörű tisztaságú, modern felszerelésű, az étel kifogástalan volt. (Némelyek szinte elsírták magukat a fürdőszoba ragyogó állapotától – hiába, nem vagyunk mind cserkészek, van, akinek ez a fontos.)
A vacsorát követően egy rövid eligazítást hallgattunk meg a Lovarda egyik vezetőjétől (amiben, szerencsére, végül mindenki részesült).
Az est hátralevő részét a szállásunk felfedezésével, arról való telefonos beszámolókkal a családnak, medencézéssel, kondizással és beszélgetéssel töltöttük. Olyan jól éreztük magunkat, hogy megfeledkeztünk az idő múlásáról, és a hajnali lefekvés nem bizonyult okos ötletnek a másnapi, sok programú, tartalmas napunk előtt.
Hétfő reggel álmos, karikás szemű kamaszok szállingóztak az étkezőbe, hogy együtt megreggelizzenek, majd kezdődhettek a programok: a délelőtt során először a szálláson kipróbálhattuk a lovaglást, majd elgyalogoltunk a közeli mezőre, ahol egy métaversenyt rendeztünk. A játék mindenkiből előhozta a versenyszellemet, na meg az étvágyat, úgyhogy a szállásra visszabattyogva mindenki hálásan falta be az ebédet.
Délután ellátogattunk a tóhoz, ahol ki vízibiciklivel, ki motorcsónakkal, ki kenuval fedezte fel a halastavat. A közösségi teremben ezután különféle társasjátékokat játszottunk, és a vacsora elfogyasztását követően sem tértünk pihenőre: a sötétedés beálltával tábortüzet gyújtottunk, és a népszerű amerikai édességet, s’mores-t készítettünk. A keksz, a grillezéstől folyékony állapotú pillecukor és az olvadt csokoládé mindenkit felélénkített egy kicsit, és a tűz körül beszélgetve, gitározva töltöttük az időt együtt.
Ezen az estén már többen a „korai”, éjféli ágyba vonulást választották, de sok éjszakai bagoly fennmaradt hajnalig beszélgetni.
Kedd reggel az addiginál még fáradtabb csapat érkezett az étkezőbe a sok éjszakai beszélgetéstől.
Aznap még megnéztük a Dégi Festetics kastélyt és annak parkját, a fiúk legnagyobb örömére a kiállítási tárgynak kinéző busszal utazva. A szálláson elfogyasztottuk a búcsúebédünket, majd a buszra visszaszállva megkezdődött a tömegközlekedés haza. A kisebb fennakadások és sínfelújítások ellenére épségben megérkeztünk oda, ahonnan két nappal azelőtt elindultunk: Szentendrére.
Fáradtan, de élményektől és emlékektől gazdagon köszöntünk el egymástól, és mint több (ilyen téren egyébként elég kritikus) osztálytársam is megjegyezte, ez volt az eddigi legjobb osztálykirándulásunk.

Dobó Sára Borbála

8.b

Egy hűvös hétfő reggel indult osztálykirándulására a 8. b.  Az iskola előtt vártuk meg a buszt, amellyel elindultunk a Balaton északi partja felé. Az odavezető úton dugóba keveredtünk, de mi ezt jó sok nevetéssel feledtettük. Első nagyobb megállónk egy balatonfűzfői kalandparkban volt, ahol egy jó egy órás, minden erőnket igénybe vevő pályát kellett végigküzdeni, és utána volt egy levezető fagyizás és bobozás. A szállás elfoglalása előtt még a szigligeti várat vettük birtokba. Szállásunk a Balaton partján volt, Keszthelyen. A parton egyesek még lézerharcoltak, mások inkább sétálgattak. Másnap megnéztük Keszthelyt és a gyönyörű Festetics-kastélyt, a Hintómúzeumot valamint a modellvasút-kiállítást, majd egy városismereti vetélkedő következett. A szabadidőnket és zsebpénzünket a város éttermeiben és boltjaiban költöttük és töltöttük. A visszaút Budapest felé fáradtan, de annál jobb hangulatban telt.

Ez a kirándulás a nyári szünet után újra csapattá kovácsolt minket.

Nemere Imola 8.b

Gólyatábor 2015.szeptember 7-8.

Új csengetési rend 2015.09.09-től

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Iskolánk csengetési rendjét az ebédesek nagy létszáma miatt megváltoztattuk.

Kérjük, a különórák időpontjainak egyeztetésénél vegyék ezt figyelembe.

Áldás, békesség!

igazgatóság

Tanórán kívüli foglalkozások (jelentkezés szeptember 10-ig)

Jelentkezni 2015 szeptember 10-ig a szaktanároknál lehet.

Tanár Időpont Megjegyzés Évfolyam
Kémia feladatmegoldó szakkör Dulai Teréz hétfő 7.
Egészségmegőrző szakkör Dulai Teréz szerda 6-7. 2 hetente
Biológia szakkör Dulai Teréz szerda 7-8 2 hetente 11.
Csillagászati szakkör Ferenczi Alpár szerda 7.
Kémia tehetséggondozás Szakács Erzsébet
Kővirág 6 TVSzK Kiss Székely Zoltán csütörtök 9-10. 2 hetente 5.-12.
Benkő József etnobotanikai szakkör Kiss Székely Zoltán csütörtök 9-10. 2 hetente 5.-12.
Történelem érettségi előkészítő Dr. Török Márta hétfő 0. 12.-13.
Latin szakkör Dr. Török Márta hétfő 8.-9. 9.
Latin szakkör Dr. Török Márta kedd 8.-9. 10.
Történelem tehetséggondozás Dr. Török Márta tömbösítve
Énekkar Körösmezei V. Zsuzsa hétfő 7. 5.-8.
Rajz szakkör Kun Attiláné hétfő 7.-8. 5.-12.
Magyar versenyekre felkészítő Gergely Judit csütörtök 7.
Helyesírás szakkör Kulcsár Márta 9.-12.
Színjátszó kör Sipos Dávid egyeztetés alatt
Pszichológia szakkör Dr. P. Tóth Béla péntek 15:30 9.-12.
Nyelvvizsga előkészítő Domokos Ildikó szerda 8. 10.-12.
Logó szakkör Hídvégi Eszter hétfő 7. 5.-.7.
Programozás szakkör Csesznák Katalin szerda 8. 6.-12.
Matematika érettségi előkészítő (középszint) Szakács Erzsébet péntek 0. 12.-13.
Matematika korrepetálás Mózes Mónika kedd 0. 5.
Matematika szakkör Mózes Mónika csütörtök  7. 5.-6.
Matematika korrepetálás Mózes Mónika szerda 0. 9.
Matematika szakkör Földiné Koczor Tünde szerda 8. 9.
Matematika szakkör Szabó-Hevér Eszter kedd 8. 7.-8.
Matematika korrepetálás Milán Szabolcs péntek 7. 8.
Matematika korrepetálás Milán Szabolcs péntek 8. 7.
Matematika korrepetálás Gaálné G. Hajnalka hétfő 8. 10.
Matematika korrepetálás Gaálné G. Hajnalka 12.
Túrázás, geoláda, MUNZEE Gaálné G. Hajnalka tömbösítve
Német nyelvvizsga előkészítő Domokos Ildikó szerda 8. 10.-12.
Német korrepetálás Domokos Ildikó csütörtök 7. 5.-12.
Angol nyelvvizsga előkészítő Elefanti Adrienn szerda 8. 10.-12.
Angol korrepetálás angol szakos csütörtök 7. 5.-12.
Angol korrepetálás angol szakos péntek 6. 5.-12.
Francia korrepetálás Szemkeő Dominika hétfő 7. 9.-12.
Francia művészet és civilizáció Szemkeő Dominika hétfő 6.v.9. 9.-12.
Kézilabda Köck Gábor kedd 9. 5.-6.
Röplabda Borné Haluska Marianna péntek 9. 9.-12.
Érettségi előkészítő Nagy Bernadett csütörtök 8. 12.

Sportágválasztó szeptember 4-5.

Holland testvériskolások távozása

Holland testvériskolások érkezése

Fakultáció váltás bejelentésének határideje

Tanév végi táncgála

Próbaérettségi matematikából

Próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból

Pótló központi felvételi írásbeli vizsga az 5. osztályba jelentkezőknek

Adventi vásár

Mikulás

2014/2015-ös tanév főbb versenyeredményei (a teljes lista itt érhető el)

Verseny megnevezése Tanuló neve Eredmény Felkészítő tanár
Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny Hollókövi Stefánia 8.b 19. helyezés Dr. Török Márta
Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny Tirol Zsófia 8.a 20. helyezés Dr. Török Márta
Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny Török Emma 9.a kiemelt dicséret Dr. Török Márta
Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny Dobó Sára Borbála 9.a kiemelt dicséret Dr. Török Márta
Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny Tóth Johanna 9.a kiemelt dicséret Dr. Török Márta
Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny Szénási Dóra 9.a kiemelt dicséret Dr. Török Márta
Bendegúz levelezős anyanyelvi verseny megyei döntő Kovács Ajsa 6.a 2. helyezés Szénásiné Lénárt Zsófia
Bókay Árpád Országos Biológia Verseny döntő Bihácsi Bernadett 6.b 15. helyezés országos Dulai Teréz
Bókay Árpád Országos Biológia Verseny döntő Tirol Zsófia 8.a 8. helyezés országos Dulai Teréz
Bolyai Anyanyelvi verseny Kovács Ajsa 6.a, Kiss Kamilla 6.a, Vaczó Márta 6. a, Vörös Zsófia 6.a 3. helyezés Szénásiné Lénárt Zsófia
Bolyai Matematika Csapatverseny Pierson-Bartel Róbert, Szabó Richárd, Székely András, Tirol zsófia 8.a 2. helyezés megyei/körzeti Földiné Koczor Tünde
Bolyai Természettudományi Csapatverseny, Budapest Nagy Zselyke, Ács Róza Kata, Fekete Arina, Solawa Hajnalka 5. a 5. helyezés megyei Kiss Székely Zoltán
Bolyai Természettudományos Csapatverseny Buzás Dorina, Hortobágyi Cecília, Országh Adél, Szilágyi Sára 7.b 1. helyezés megyei, 11. helyezés országos Ferenczi Alpár, Gaálné Gerencsér Hajnalka, Dulai Teréz
Bolyai Természettudományos Csapatverseny Prepuk Péter, Kasza Kristóf, Szilágyi Gergely, Kardos Balázs 7.a 2. helyezés megyei Ferenczi Alpár, Gaálné Gerencsér Hajnalka, Dulai Teréz
Bolyai Természettudományos Csapatverseny Zeller András, Pierson-Bartel Róbert, Szabó Richárd, Székely András 8.a 2. helyezés megyei Ferenczi Alpár, Szende Gabriella, Szakács Erzsébet, Dulai Teréz
Bolyai Természettudományos Csapatverseny Hollókövi Stefánia, Cser Bálint, Makay Annamária Melinda, Jankai Anna Sára 8.b 4. helyezés megyei Ferenczi Alpár, Gaálné Gerencsér Hajnalka, Kiss Székely Zoltán, Dulai Teréz
Bolyai Természettudományos Csapatverseny Jany Boldizsár, Lapis Áron, Tárkányi András, Szentgyörgyi Máté 7.b 5. helyezés megyei Ferenczi Alpár, Gaálné Gerencsér Hajnalka, Dulai Teréz
Bolyai Természettudományos Csapatverseny Bihácsi Bernadett , Bokor Zsófia, Kreisz Imola, Kákonyi Éva 5. helyezés megyei Dulai Teréz
Bolyai Természettudományos Csapatverseny M.Tóth Eszter, Sipos Ilka, Sipos Panka, Szentgyörgyi Nóra 7.a 7. helyezés megyei Ferenczi Alpár, Gaálné Gerencsér Hajnalka, Dulai Teréz
Cultura Nostra történelem verseny Molnár Dorottya 12/Nyek 2. forduló Dr. Török Márta
Cultura Nostra történelem verseny Horváth Eszter 12/Nyek 2. forduló Dr. Török Márta
Cultura Nostra történelem verseny Huszár Borbála 12/Nyek 2. forduló Dr. Török Márta
Cultura Nostra történelem verseny Gyimóthy Anna 12/Nyek (csapat) 2. forduló Dr. Török Márta
Hevesy György Országos Kémiaverseny Székely András 8.a 4. helyezés, megyei Szakács Erzsébet
10. jubileumi Oxfordi Ramon y Cajal középiskolás ösztöndíj pályázat, Szentendre Török Zsolt, 12/Ny 3. helyezés, A testmozgás, mint az idegsejtek regenerátora című esszéjével Kiss Székely Zoltán
A Természet Világa ismeretterjesztő folyóirat XXIII. Természet–Tudomány Diákpályázata, Budapest Chrzanowska Janka, 13/Ny “Nagyanyám famulusa voltam” díjazott dolgozata a folyóirat januári számában jelent meg Kiss Székely Zoltán
III. Korcsoport leány röplabda diákolimpia megyei döntő Makó Zsófia 6.a, Csóri Flóra 6.b, Csóri Dorka 6.b, Nemes Borbála 5.a, Both Fióna 6.b, Kovács Jázmin 5.a, Nagy Eszter 6.b, Tóth Margaréta 5.a 3. helyezés Nagy Bernadett, Tóth Máté, Köck Gábor
III. Korcsoport leány röplabda diákolimpia területi selejtező Makó Zsófia 6.a, Csóri Flóra 6.b, Csóri Dorka 6.b, Nemes Borbála 5.a, Both Fióna 6.b, Kovács Jázmin 5.a, Nagy Eszter 6.b, Tóth Margaréta 5.a 1. helyezés Nagy Bernadett, Tóth Máté, Köck Gábor
IV. Korcsoport leány röplabda diákolimpia megyei döntő Nagy Zsófia 8.a, Törköly Kinga 8.a, Krasznai bora 8.a, Makó Zsófia 6.a, Csóri Flóra 6.b, Lissák Júlia 7.a, Kulin Sára 8.a, Zeitvogel Gréta 6.a, 3. helyezés Nagy Bernadett, Tóth Máté, Köck Gábor
IV. Korcsoport leány röplabda diákolimpia területi selejtező Nagy Zsófia 8.a, Törköly Kinga 8.a, Krasznai bora 8.a, Makó Zsófia 6.a, Csóri Flóra 6.b, Lissák Júlia 7.a, Kulin Sára 8.a, Zeitvogel Gréta 6.a, Török Eszter 7.b 1. helyezés Nagy Bernadett, Tóth Máté, Köck Gábor
Johannita rend által meghirdetett pályázatos történelem verseny Nagy Borostyán 8.a 3. helyezés Kulin Veronika – Dr. Török Márta
Kinizsi Futás (-1999_6 km) Tóth Johanna 9.a 1. helyezés Tóth Máté
Kinizsi Futás (2000-2001_4 km) Székely András 8.a 1. helyezés Köck Gábor
Kinizsi Futás (2002-2003_4 km) Vörös Vilmos 6.b 1. helyezés Köck Gábor
Kinizsi Futás (2004-2005_2 km) Papp Dorka 5.a 2. helyezés Nagy Bernadett
Kistérségi német nyelvi verseny Schäffer Noémi 6.b 1. helyezés Pallos Éva
Kistérségi német nyelvi verseny Kapási Flóra 7.b 1. helyezés Pallos Éva
Kistérségi német nyelvi verseny Bihácsi Bernadett 6.b 2. helyezés Pallos Éva
Kistérségi német nyelvi verseny Nemere Imola 7.b 2. helyezés Pallos Éva
Kistérségi német nyelvi verseny Pierson-Bartel Róbert 8.a 2. helyezés Alvincz Erzsébet
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Székely Bendegúz 7.b 13. helyezés, országos Csesznákné Nagy Katalin
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Lapis Áron 7.b 22. helyezés, országos Csesznákné Nagy Katalin
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Pálffy Donát 5.a 25. helyezés, országos Csesznákné Nagy Katalin
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Vörös Viloms 6.b 3. helyezés, országos Hidvégi Eszter
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Bihácsi Bernadett 6.b 32. helyezés, országos Hidvégi Eszter
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Gál Dávid 5.a 2. forduló Csesznákné Nagy Katalin
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Kuknyó Guidó 5.b 2. forduló Csesznákné Nagy Katalin
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Vass Réka 5.b 2. forduló Csesznákné Nagy Katalin
Lónyai Foci Kupa (Pestmegyei Református Iskolák) Kreisz Bendegúz 10.a, Alimán Ákos 10.b, Herendi Botond 11.a, Petricskó Márton 11.a, Kálmán Péter 12.ny, Petresevics Gergő 10.a, Törköly Szabolcs 9.b 7. helyezés Köck Gábor, Tóth Máté
Madarak jönnek, madarak mennek c. művészeti projekt, Szentendre Árva Barbara, Pálffy Zsuzsanna, Kun Boglárka, Tirol Zsófia, Németh Flóra 8. a 1. helyezés, csoportos, felső tagozatos kategóriában Kun Attiláné
Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Hétmérföld 2014, rajz, fotó- és filmművészeti pályázata. Vincze Anna 8. a országos verseny, Különdíj Kun Attiláné
Mérei Ferenc Országos Pedagógiai Intézet német nyelvi verseny Pierson-Bartel Róbert 8.a 15. helyezés országos döntő, Alvincz Erzsébet
Mérei Ferenc Országos Pedagógiai Intézet német nyelvi verseny Kapási Flóra 7.b döntő megyei Pallos Éva
Mérei Ferenc Országos Pedagógiai Intézet német nyelvi verseny Nemere Imola 7.b döntő megyei Pallos Éva
Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny Veszely Bence Balázs 9.b 2. forduló Hidvégi Eszter
Nemes Tihamér Országos Programozás Verseny Székely András 8.a 9. helyezés, országos Csesznákné Nagy Katalin
Nemes Tihamér Országos Programozás Verseny Székely Bendegúz 7.b 2. forduló Csesznákné Nagy Katalin
Nemes Tihamér Országos Programozás Verseny Lapis Áron 7.b 2. forduló Csesznákné Nagy Katalin
OKTV történelem Lissák Domonkos 12.a, Csatlós Tibor 12.a 3. forduló Dr. Török Márta
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Bakk Jázmin 6. a 1. helyezés, grafika, 5-6.o. korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Malamsoky Hana 6.a, 2. helyezés festmény, 5-6.o, korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Vincze Anna, 8.a 2. helyezés grafika, 7-8. o. korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Árva Barbara, 8.a 3. helyezés festmény, megosztva 7-8. o. korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Kákonyi Éva, 6.b 3. helyezés, grafika, 5-6.o. korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Sebestyén Zsófia 5.a Különdíj, festmény, 5-6. o. korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Orova Máté, 5.a Különdíj, grafika, 5-6. o. korcsoport Kun Attiláné
Országos, XIV. Áprily Lajos verseny képzőművészeti szekció Kun Boglárka, 8.b Különdíj, festmény, 7-8. o. korcsoport Kun Attiláné
Öveges József Kárpát-medencei Fizika Verseny Székely András 8.a 36. helyezés országos döntő Ferenczi Alpár
Öveges József Kárpát-medencei Fizika Verseny Zeller András 8.a 2. forduló Ferenczi Alpár
PénzOkos Kupa Pierson-Bartel Róbert, Szabó Richárd, Székely András 1. helyezés országos Földiné Koczor Tünde
Polaneczky Ottó Emlékkonferencia (A Református Középiskolák XXI. Természettudományos Diákkonferenciája), Csurgó Damenija Givi, 11. a 3. helyezés, “A műszív, mint a krónikus és akut szívelégtelenség gyógyításának egyik alternatívája napjainkban” dolgozatával Kiss Székely Zoltán
Református Iskolák Országos Kémia Versenye Székely Bendegúz 7.b 2. helyezés Dulai Teréz
Református Iskolák Országos Kémia Versenye Székely András 8.a 2. helyezés Szakács Erzsébet
Református Iskolák Országos Matematika versenye Székely Bendegúz 7.b 1. helyezés Földiné Koczor Tünde
Református Iskolák Országos Matematika Versenye Székely András 8.a 3. helyezés Földiné Koczor Tünde
Református Iskolák Országos Röplabda Bajnoksága (Kecskemét) Nagy Zsófia 8.a, Törköly Kinga 8.a, Krasznai Bora 8.a, Makó Zsófia 6.a, Csóri Flóra 6.a, Lissák Júlia 7.a, Kulin Sára 8.a, Nagy Borbála 9.ny 5. helyezés Tóth Máté
Spiel und Gewinn országos német nyelvi levelezőverseny Bihácsi Bernadett, 6.b 1. helyezés, haladó kategória Pallos Éva
Spiel und Gewinn országos német nyelvi levelezőverseny Swinburn Viktória 5. helyezés, kezdő kategória Pallos Éva
Titok Arany János (anyanyelvi) verseny Sebestény Zsófia 5.a 1. helyezés Szénásiné Lénárt Zsófia
Tudásbajnokság (Angol) Kuknyó Guidó 5.b 9. helyezés megyei Sipos Dávid
Tudásbajnokság (Irodalom) Kovács Ajsa 6.a 2. helyezés megyei Sipos Dávid
Tudásbajnokság (Matematika)) Iván Botond Attila 5.b 2. helyezés megyei Sipos Dávid
V. Sárkányhajó Kupa (középiskolás korosztály) Vereczkei Benjámin 11.a, Bánóczi-Csermák Brúnó 11.a, Binó Marcell 12.a, Hortobágyi Henrietta 11.a, Szamos Evelin 11.a, Szabó Eszter 11.a, Konrád Eszter 12.ny, Margaritisz Flóra 11.a, Herendi botond 11.a, Köck Réka (St.A) 2.a 3. helyezés Köck Gábor
Varga Tamás Matematika Verseny Szabó Richárd 8.a 11. helyezés, megyei Földiné Koczor Tünde
Varga Tamás Matematika Verseny Szabó Richárd 8.a 17. helyezés országos Földiné Koczor Tünde
Varga Tamás Matematika Verseny Réthy Veronika 8.b 22. helyezés megyei Szende Gabriella, Földiné Koczor Tünde
Varga Tamás Matematika Verseny Székely András 8.a 4. helyezés megyei Földiné Koczor Tünde
Varga Tamás Matematika Verseny Székely András 8.a 9. helyezés megyei Földiné Koczor Tünde
VI. Genua Cup – Training Race (tengeri navigációs vitorlásverseny) Binó Marcell 12.a, Mikeházi Antal 11.a 1. helyezés Köck Gábor
Vízderbi Bencze Petra, Sánta Zsófia, Szabó Richárd, Székely András 1. helyezés Földiné Koczor Tünde
XIII. Genua Cup (tengeri navigációs vitorlásverseny) Binó Marcell 12.a, Mikeházi Antal 11.a 2. helyezés Elan 340 hajóosztály Köck Gábor
XIII. Genua Cup (tengeri navigációs vitorlásverseny) Binó Marcell 12.a, Mikeházi Antal 11.a 3. helyezés Köck Gábor
Zrínyi Ilona Matematika Verseny Székely András 8.a 11. helyezés megyei Földiné Koczor Tünde
Zrínyi Ilona Matematika Verseny Szabó Richárd 8.a 14. helyezés megyei Földiné Koczor Tünde
Zrínyi Ilona Matematika Verseny Székely Bendegúz 7.b 20. helyezés megyei Földiné Koczor Tünde
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Hollókövi Stefánia, Nagy Borostyán, Schubauer Panna, Törköly Kinga 8.b 5.hely megyei Tóth Enikő Ágnes
Arany János Titok Verseny Schubauer Panna 8.b döntőbe jutott Tóth Enikő Ágnes
Tóth Marcell 7.b Mérei Ferenc Országos Pedagógiai Intézet angol nyelvi verseny megyei döntő Wiedemann Krisztina
Damenija Vitéz (8.b) megyei dönt Hertei Krisztina
Facskó Adria (8.a) megyei döntő Hertei Krisztina
Bencze Petra (8.a) megyei dönt Hertei Krisztina
Hortobágyi Cecília Szent András Katolikus Általános Iskola, Kistérségi angol nyelvi verseny 2. helyezés Wiedemann Krisztina
Lissák Júlia 3. helyezés Wiedemann Krisztina
Facskó Adria 2. helyezés Hertei Krisztina
Bencze Petra 3. helyezés Hertei Krisztina

Beiratkozás 2015.06.25. 8-11 óráig

Új diákoktól, mint azt a májusi szülői értekezleten is már részben hirdettük, az alábbiakat kérjük:

  1. adatlap kitöltve
  2. anyakönyvi kivonat másolat (az aulában van lehetőség másolni)
  3. lakcímkártya másolat
  4. TAJ kártya másolat
  5. távoztatást igazoló okmány az előző iskolából
  6. általános iskolai bizonyítvány
  7. diákigazolvány-igénylő lap készen
  8. 1 db igazolványkép
  9. beiratkozási díj, befizetése a pénztárban

Kérjük, ahogy azt a májusi szülői értekezleten is jeleztük, az iskola honlapján a Szabályzatok között olvassák el a Házirendet, mert nyilatkozatot szeretnénk aláíratni Önökkel, hogy ismerik és tudomásul vették a szabályainkat!

Kérjük a hozzájárulásukat, hogy gyermekükről az iskola rendezvényein esetleg készült fotók az iskola honlapjára felkerülhessenek. Erről is alá szeretnénk íratni egy nyilatkozatot Önökkel!

A kötelező és ajánlott olvasmányok listája az iskola honlapján megtalálható.

Kötelező olvasmányok 5-12. évfolyam

5. évfolyam

            Petőfi Sándor: János vitéz

            Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

+ Az alábbiak közül kötelezően választandó egy (az osztályban tanító szaktanár választja ki):

            Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér VAGY

 Szabó Magda: Tündér Lala VAGY

 Fekete István: A koppányi aga testamentuma VAGY

 Fekete István: Bogáncs

 

6. évfolyam

            Arany János: Toldi

            Gárdonyi Géza: Egri csillagok

+ Az alábbiak közül kötelezően választandó egy (az osztályban tanító szaktanár választja ki):

            Daniel Defoe: Robinson Crusoe VAGY

 Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

 

7. évfolyam

            Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa

            Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője VAGY A két koldusdiák

            Mikszáth Kálmán: A néhai bárány

 William Shakespeare: Szentivánéji álom VAGY Romeo és Júlia VAGY

 Molière: A képzelt beteg

+ Az alábbiak közül kötelezően választandó egy (az osztályban tanító szaktanár választja ki):

            Jules Verne: Kétévi vakáció VAGY

 Tonke Dragt: Levél a királynak VAGY

 Mándy Iván: Az enyedi diák VAGY

 Csukás István: Vakáció a halott utcában

8. évfolyam

            Móricz Zsigmond: Pillangó VAGY Légy jó mindhalálig

 Szabó Magda: Abigél (Az Irodalom és mozgókép témakörben kerül elő.)

+ A szaktanárral a diákok a tanév során fel kell, hogy dolgozzák:

 George Orwell: Állatfarm (Az Irodalom és mozgókép témakörben kerül elő.)

 Agatha Christie egy Poirot-novellája (Az Irodalom és mozgókép témakörben kerül elő.)

 Egy drámai alkotás a 20. század második felének magyar irodalmából

9. évfolyam

            Homérosz: Odüsszeia (részletek)

  • ajánlott mellé: Szabó Árpád: A trójai háború
  • ajánlott mellé: Román József: A trójai háború – Odüsszeusz

            Szophoklész: Antigoné

Biblia (részletek az Ószövetségből és az Újszövetségből)

            Dante Aligihieri: Isteni színjáték – Pokol (részletek)

  • javaslat: Nádasdy Ádám fordításában

            François Villon: A nagy testamentum (részletek)

            Boccaccio: Dekameron (Első nap harmadik novella)

 

10. évfolyam

            William Shakespeare: Romeo és Júlia VAGY Hamlet, dán királyfi

  • javaslat: Nádasdy Ádám fordításában

            Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (részletek)

  • ajánlott mellé: Benedek Elek: Szigeti veszedelem (prózai átirat)

            Mikes Kelemen: Törökországi levelek (1., 37. és 112. levél)

            Molière: A fösvény VAGY Tartuffe

            Katona József: Bánk bán

  • javaslat: Nádasdy Ádám prózai átiratával együtt          

11. évfolyam (középszint)

            Honoré de Balzac: Goriot apó (részletek) VAGY Stendhal: Vörös és fekete (részletek)

            Henrik Ibsen: A vadkacsa VAGY Nóra/ Babaszoba VAGY

            Anton Pavlovics Csehov: A sirály VAGY Ványa bácsi

            Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Ivan Iljics halála

 Arany János: Toldi estéje

 Madách Imre: Az ember tragédiája

 Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

 Herczeg Ferenc: Az élet kapuja

 Babits Mihály: Jónás könyve, Jónás imája

 Móricz Zsigmond: Úri muri

 Móricz Zsigmond: Tragédia

 Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

           

  1. évfolyam (középszint)

            Samuel B. Beckett: Godot-ra várva VAGY

 Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok VAGY A nagy Romulus

 Örkény István: Tóték

            Szabó Magda: Az ajtó

 

Kötelező olvasmányok

(az emelt szintű érettségi témakörökhöz)

 

 

A négy őselem nyomában

Természettudományos tehetséggondozó program iskolánkban a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, csatlakozva a Fény Nemzetközi Éve 2015 kezdeményezéshez

A programban komplex módon fejlesztettük a diákok azon kompetenciáit, amelyek a természettudományok műveléséhez szükségesek. Ehhez olyan munkaformákat választottunk, amelyek a tanulók gyakorlati tapasztalatszerzését helyezték előtérbe. Változatos helyszínekkel, terepi munkával vittük őket közelebb a természethez, de ezen túlmenően az elméleti tudásukat is növeltük.

Az egész tanévben folyamatosan működő kémia szakkör keretében számolási és mérési gyakorlatokat végeztek a diákok a következő témakörökben: gázok (Avogadro törvénye és az egyesített gáztörvény, gázok sűrűsége, gázkeverékek), oldatok koncentrációja, oldhatóság hőmérsékletfüggése, kristályosodás oldatokból, kristályvízzel kristályosodó sók, sav-bázis reakciók. A hagyományos sav-bázis titrálás elméleti és gyakorlati alapjait megismerték és alkalmazták.

Június elején az egész iskolát megmozgató interaktív buborék-show-t tartottunk. Aznap minden szünetben a díszudvaron változatos eszközökkel és módszerekkel buborékfújás zajlott. Közkívánatra úgy döntöttünk, hogy jövőre is tartunk ilyen napot.

Kétszer barlangászni is ment a csapat. Egyik alkalommal overallos, csúszós-mászós túra keretében barlangi földrajzórán vettünk részt a Pálvölgyi barlang kiépítetlen részén. Majd az Esztergom-kertváros melletti Sátorkőpusztai Kristálybarlangba ereszkedtünk le, hogy megismerjük a gipszkristályok változatosságát.

Mestermunka

A Mestermunka az 5-6. osztályos tanulók produktumot eredményező alkotó munkájára épülő projekt. Ennek megvalósításához a diákoknak ötletet adó, képességeket fejlesztő, motivációs célú, sokoldalú programot kínáltunk. A programok segítségével különböző készségeiket, képességeiket tudták játékos módon, látványos feladatokkal, látványos helyeken kibontakoztatni. Ezt szakköri foglalkozás és kirándulások formájában valósítottuk meg. Az projektben résztvevők harmada elkészült a produktummal a kiszabott határidőre, de alapot adtunk a jövő évi Mestermunkában való részvételhez is.

Programjainkat 2014 novemberében kezdtük, melynek keretében Ivancsics Ilona társulatának Tom Sawyer előadását terveztük megnézni. Először ráhangoló beszélgetésünk volt, majd megtekintettük az előadást a szentendrei Pest Megyei Könyvtárban. Másnap értékeltük szintén beszélgetés formájában, de interaktív módon.

Farsang előtt jelmezkészítő délutánokat tartottunk. A latin örökségünk tantárgyhoz kapcsolódóan görög istenek csoportjának öltöztek a diákok. A jelmezeket maguk találták ki, tervezték meg és együtt készítették el. A farsangi bálon nagy sikerrel mutatták be, ezzel a legjobb csoportos jelmez díját nyerve el.

Három alkalommal képességfejlesztő társasjátékokkal megvalósított játszóházba jöhettek a diákok. Az első két alkalommal a már meglévő társasjátékainkkal játszottunk, míg a májusi alkalommal a támogatásból vásárolt társasjátékokat avattuk fel mindannyiunk örömére.

Májusban a két témanap keretében Budapestre utaztunk: az első nap a Csodák Palotájába és a Tropicariumba szerveztünk kirándulást. A Csodák palotájában több olyan logikai játékot kipróbáltunk, amiből később a pályázati összegből az iskola számára is vásároltunk. A második nap a Néprajzi Múzeumban Hangoló című múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt és az Olimpiai Parkban játszótereztünk.

Május végén a szentendrei Skanzent egy feladatlap segítségével jártuk be a hon- és népismeret és a vizuális kultúra tantárgyhoz kapcsolódó ismeretbővítés céljából.

Kézműves foglalkozáson nemezeltünk. A támogatásból vásárolt gyapjúból virágokat készítettünk.

Június elején Etyeken a Korda Filmpark és látogató központban a filmkészítés történetét, optikai csalódásokon alapuló fortélyait, díszleteit és Korda Sándor életművét ismertük meg.

Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását.

Infrmációk a diákmunkáról

A diákok nyári munkavállalása a szülőknek is sok gondot jelenthet. Hogyan lehet a tapasztalatlan, a munkaerőpiacon jóval kiszolgáltatottabb gyermekeket jól fizető, korrekt munkához segíteni? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ehhez nyújt segítséget a diákmunka adózási információinak ismertetésével.

Részletes információk

TERMÉSZETKUTATÓ TÁBOR 2015. július 6-10.

Kerékpár – tábor 2015. június 22-25.

Kerékpár – tábor 2015. június 22-25.

Célállomás a Tisza-tó

  • Kerékpározás
  • Evezés
  • Erőmű-látogatás
  • Foci/röpi/friesbie
  • Bográcsozás
  • Tisza-tavi ökocentrum
  • 4 nap / 3 éj

Szállás:      kempingben, bungalókban

Ellátás:       félpanzió (bőséges reggeli, meleg vacsora)

Részletes program:

  • 22-én indulás a Refitől kerékpárral a Keleti pályaudvarra (30 km), onnan vonattal Kál-Kápolnára, majd tovább kerékpárral Sarudra (45 km) az Euro Kempingbe.
  • 23-án körbetekerjük a tavat (70 km), közben megnézzük az erőművet, a Kiskörei vízlépcsőt.
  • 24-én megtekintjük az ökocentrumot, majd kenuzni megyünk.
  • 25-én indulás haza, a 22-i program csak vissza felé!

Megjegyzés: Csak rutinos, jó kerékpározók jelentkezzenek a komoly távok miatt! Autós kíséret nem lesz, mindenki a kerékpárjára szerelt táskában maga viszi a felszerelését!

A tábor ára:    23.000,-Ft

Jelentkezés: június 10-ig a részvételi díj megfizetésével a testnevelőknél!

Mestermunka kiállítás az Áprily teremben

Zenei esték a Református Gimnáziumban 2015.05.10. 18 óra

CSILLAGSZAT NAPJA SZENTENDRÉN

Az idei évben is országszerte megrendezésre kerül a Csillagászat Napja, melyhez idén a Szentendrei Református Gimnázium csillagász szakköre is csatlakozik. A szakkör szervezésében április 24-én, pénteken 20-22 óra között távcsöves bemutatót tartunk a gimnázium belső parkolójában! Távcsővégen elsősorban a Hold, Vénusz és a Jupiter.

Derült idő esetén minden érdeklődőt szeretettel várunk!

SZRG csillagász szakkör

Napfogyatkozás, ahogy a REFI-sek láthatták

Megismerni egymás szülőföldjét (ERASMUS +)

Három ország diákjai találkoztak Középajtán

Múlt héten Középajtán zajlott, tegnaptól Kézdivásárhelyen folytatódik az a találkozó, melyen a kézdivásárhelyi és szentendrei (Magyarország) Református Kollégiumok, a középajtai Benkő József Gimnázium, valamint a hollandiai Middelharnis CGS Prins Maurits református középiskola nyolc–nyolc diákja ismerkedhetett egymás környezetével. Egy többrészes projekt második állomásáról van szó, mely az Erasmus+ elnevezésű, a diákok mobilitását, külföldi tanulmányutakat felkaroló európai program égisze alatt zajlik.

Virágvasárnapi hangverseny

Részleges napfogyatkozás Magyarországon

2015. március 20-án pénteken ismét napfogyatkozás figyelhető meg, mely a Feröer-szigeteken teljes lesz, Magyarországról pedig majdnem 60 %-os részleges fogyatkozásban gyönyörködhetünk.

A napfogyatkozás kontaktusidőpontjai (minden időadathoz 1 órát hozzá kell adni).(forrás: mcse.hu)

Az eseményt teljes időtartama alatt az iskola csillagász szakköre segítségével végigkövetjük.

Helyszín: az iskola belső udvara

Időpont: 9.30-12.00

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Figyelem:
Soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, se szabad szemmel, se távcsővel, se fényképezőgéppel, se mobiltelefonnal vagy a videokamera keresőjével! Az erős fénytől azonnal megvakulhatunk!

További részletek a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján (mcse.hu)!

Iskolánk orgonájának diszpozíciója

Az orgona diszpozíciója:

Pedál (C-f ’)
1.         Subbass         16’
2.         Oktavbass           8’
3.         Gedackt          8’
4.         Choral            4’
5.         Posaune         16’
6.         Trompete        8’
P + I                mechanikus kopula
P + II               mechanikus kopula

I. manuál, főmű (C-g’’’)

7.         Bourdon        16’
8.         Prinzipal          8’
9.         Hohlflöte         8’
10.       Oktave            4’
11.       Spitzflöte         4’
12.       Superoctave            2’
13.       Mixtur             3-4 x    1 1/3’
14.       Trompete        8’
I + II                mechanikus kopula
I + II sub          mechanikus kopula

II. manuál, redőnypozitív

15.       Gedackt          8’
16.       Salizional        8’
17.       Vox coelestis  8’
18.       Prinzipal         4’
19.       Rohrflöte        4’
20.       Nasat             2 2/3’
21.       Gemshorn      2’
22.       Terz                 1 3/5’
23.       Quinte             1 1/3’
24.       Scharff 3 x     1’
25.       Krummhorn    8’
Tremolo

Setzer-kombinációk, redőny, pleno, tutti pedálkapcsoló

ORGONA-HANGVERSENY 2015. február 28-án

“Zenei Esték a Református Gimnáziumban” negyedévenkénti sorozat keretében

2015. február 28. szombat du. 6 órakor

HEINRICH WALTHER egyetemi tanár,

a Colmar-i St.-Mathieu templom (Franciaország) orgonistájának hangversenye

2000 Szentendre, Áprily tér 5.

Az orgona diszpozíciójáról itt tudhatnak meg többet.

Műsoron:

J. S. Bach (1685-1750): Kunst der Fuge (teljes) BWV 1080

A belépés díjtalan, önkéntes adományokat szeretettel fogadunk


Középfokú beiskolázás adatlapcsomagja az egyénileg jelentkezők számára 2014/2015-ös tanévre

Kedves Felvételizők!

Elérhető középfokú beiskolázás adatlapcsomagja és kitöltési útmutatója a 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők számára.

A kitöltött Jelentkezési lapokat 2015. február 13-ig kell eljuttatni gimnáziumunkba (2000 Szentendre, Áprily tér 5.), illetve a Felvételi központba (9001 Győr, Pf. 694).

KIFIR adatlapcsomag és kitöltési útmutató

A tenger és az olaszok vonzásában – Egy hét Olaszországban

Az elmúlt nyár elején egy remek ajánlatot kaptam: felajánlották, hogy csatlakozhatom egy középkori hagyományőrző tánccsoporthoz, a Primavera-hoz, akik Visegrádon tevékenykednek. Azonnal meg is ragadtam az alkalmat mivel régebben apródként segédkeztem a kopjatörésben a Visegrádi Palotajátékok alatt így nagyon a szívemhez nőtt a rendezvény, a közeg, a hangulat és természetesen az emberek is. Így amikor eljött az első próba, ahol megismerhettem a többi lányt már rettenetesen izgultam, de a barátnőm, akitől az ajánlatot kaptam nagyon segítőkész volt és nyugtatgatott, hogy nem kell félnem. A próbák tényleg remek hangulatban teltek, leszámítva egy két nézeteltérést. Hiába, a lányok már csak ilyenek, össze-össze kapnak néha, aztán ki is békülnek! Részt vettünk a 30. Nemzetközi Visegrádi Palotajátékokon, jártunk Szydlow-ban, Lengyelországban, Diósgyőrben a felújított várban és szeptember elején Olaszországba utaztunk Lanchiano-ba, San Francesco városába.

Szeptember 2-án délután 17 órakor indultunk és másnap dél körül érkeztünk meg a tengerparti szállásunkra három tánctársammal, a Szent György Lovagrenddel, két dobosunkkal, a Börzsönyi Nehézgyalogosokkal és a Kisújszállási tánccsoporttal karöltve. Természetesen a fiatalság azonnal a partra rohant, hogy végre láthassa a TENGERT! Hiába élünk a Duna mellett, úgy hiszem, a víz látványából sosem elég. Ezután mindenkinek kiosztották a szállások kulcsait. A barátnőmmel és három fiatal fegyvernökkel kellett egy szálláson osztoznunk. Hamar eldőlt, hogy a lányok kapják a franciaágyas különszobát, míg a fiúknak egy három ágyas, fele akkora szoba jutott. Pech! Ebédre előételnek paradicsom szószos pennét kaptunk, majd főételnek zöldséges tészta volt (mint ezután szinte minden nap). Az ebédet követően kipakoltunk a bőröndökből, majd felvettük a fürdőruhánkat és lesétáltunk a partra. Az időjárás nem volt éppen ideális, a szél fújt és a nap sem sütött, de ez minket nem zavart. Először örömittasan majd a hideg miatt visongva vetettük magunkat a tenger méteres hullámai közé.

Este 19 órakor kezdődött a programunk San Francesco városának központi terén, ahol először a Kisújszállási tánccsoport kezdett, utána jött a Nehézgyalogság és a lovagrend fegyveres bemutatója, majd mi következtünk két középkori táncunkkal. A programot a lovagrend zárta íjász bemutatóval. Volt egy kis standunk ahol az idősebbek olasz nyelvű ismertető füzeteket és könyveket árultak Visegrádról és Budapestről. Ugyanitt hungarikumokat és pörköltet vásárolhattak a kísérletező kedvű olaszok. Csak akkor indultunk vissza a szállásra amikor az összes pörkölt elfogyott, amire természetesen nem kellett sokat várni.

Péntekig szinte minden nap ugyanaz volt a programunk. Felkeltünk, reggeliztünk, fürödtünk a tengerben, megebédeltünk, kártyáztunk vagy spontán összeültünk valakinek a teraszán, hogy 10-15-en megvitassuk az élet nagy kérdéseit, vacsoráztunk és beutaztunk a városba, hogy fellépjünk és eladjuk a pörköltet. Pénteken reggel elvittek minket egy homokos strandra, ahol volt röplabdapálya és pálmafák is. A fiúk azonnal meccset szerveztek: lovagok a nehézgyalogosokkal szemben. Sajnos nem a mi lovagjaink nyertek. Viszont nekünk lányoknak sikerült szépen lebarnulnunk! A meccs után elmentünk tenger gyümölcseit enni egy kis tengerparti étterembe. Este a főtéri fellépés után elmentünk egy kolostorba ahol a szervezők vacsorát adtak és ott is felléptünk.

A szombat volt az a nap, amit nagyon vártam! Ugyanis szombat hajnalban indultunk el Rómába! Háromórás buszút után még metróztunk is; közvetlenül a Colosseumhoz érkeztünk. Aznap az időjárás a kedvünkben akart járni mivel hét ágra sütött a Nap, de mégsem volt tikkasztó a hőség, tökéletes városnéző időnk volt! Csapatokba verődtünk és úgy indultunk tovább. Mi először megnéztük a Colosseumot, ami számomra hatalmas élmény volt! Régóta vágytam már rá, hogy láthassam, és végre ott voltam. Még most sem tudom elhinni. Ezután elsétáltunk a Vittoriano mellett, (más nevén az Írógép) mert bemenni sajnos nem lett volna időnk. Elmentünk egy kis kávézóba megebédelni. A menü csukott pizza volt, ami egy olasz specialitás. Innen a Pantheon felé vettük az irányt, amit belülről is megcsodáltuk. Öröm volt, hogy megtaláltuk a választ a nagy kérdésre, miszerint miért nem ázik fel a padló, amikor esik az eső? A válasz: lefolyó! Hosszas bámészkodás után elindultunk, hogy megkeressük Róma legjobb cukrászdáját. Meg is találtuk: több mint 200 féle fagyiból lehetett választani! És biztosan egytől egyig minden fagyi mennyei lehetett! Én csak három félét kóstoltam ugyan, de meggyőződésem, hogy a többi is nagyon finom, mivel a társaim egy hangot nem tudtak kiadni úgy tömték a fejüket. Fagyizás után elsétáltunk a Trevi-kúthoz, ami hatalmas csalódottságomra takarítás alatt állt, ezért le volt engedve a vize és nem lehetett érmét dobni bele. Ez kicsit letört, de aztán elmentünk vásárolgatni és olyan kincsekre leltem, hogy csak, na! Többek között színes, vicces formájú tésztákra és miniatűr, bólogató Dávid szobrokra. Mindenki vett valami apró kis csecsebecsét és ezután elindultunk vissza a Colosseumhoz a megbeszélt találkozóra. Visszametróztunk a buszhoz és onnan hazautaztunk. A szálláson megvacsoráztunk és elindultunk a programra, amit ismét a kolostorban fejeztünk be.

Vasárnap egy utolsót fürödtünk a tengerben és meghallgattuk az olasz dobosokat, akik a parton gyakoroltak, ezután lezuhanyoztunk és összeraktuk a csomagunkat, mert később már nem mehettünk vissza a szállásra. Ebéd után mindenki kipakolt a buszhoz és fellépő ruhában elindultunk az utolsó fellépésre. Ez a fellépés rendhagyó volt, ugyanis az alap előadás után egy hosszú menetet kellett követni és bizonyos állomásokon ismét előadni, amit tudunk. Ez esetben inkább a vonulás volt a lényeg úgy hiszem. Rengetegen jöttek el hogy megnézzenek minket! Miután mindennel végeztünk és felpakoltuk a felszerelést – csata csillagokat, lándzsákat, kardokat, íjakat, nyilakat, számszeríjakat és egy ágyút –, elmentünk vacsorázni. Miután jóllaktunk, visszasétáltunk a buszhoz, és amikor mindenki megérkezett elindultunk haza. Mindenki fáradt volt, de boldog is, mert a magyarok hősiesen helytálltak még akkor is, amikor néhány csepp eső miatt le akarták fújni a programokat! Olasz barátaink nem győztek hálálkodni a „színvonalas teljesítményünk” miatt. Nagyon jól esett, hogy ennyire kedvesek és barátságosak voltak velünk. Tudjuk, hogy jövőre is nagy szeretettel várnak minket, csakúgy, ahogy mi is őket és természetesen mindenkit a 2015-ben tartandó 31. Nemzetközi Visegrádi Palotajátékokra!

(Herr Fanni 13.ny)


Beszámoló a 2013.évi adománygyűtésről

KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP

HUSZONHÁROM INTÉZMÉNY – HUSZONHÁROM MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁS

A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2013. évi adománygyűjtéséből 12.700.580.-Ft támogatás folyt be, a Magyar Református Egyház költségvetéséből 11.000.000.-Ft összeggel támogatta az alapot, a Magyar Bibliatársulat pedig a Bibliaprogramra 2.000.000.-Ft keretösszeget ajánlott fel.

Köszönjük az adománygyűjtésben részt vevő valamennyi intézmény, tanuló, pedagógus, szülő elkötelezettségét és lelkesedését!

Az alapra beérkezett pályázatokat a Generális Konvent elnöksége az egyháztestek illetékes oktatási referenseinek, és az elnökségek bevonásával elbírálta.

23 intézmény vagy gyülekezet kapott összesen 23 millió Ft értékű támogatást, a Külső-magyarországi 9. évfolyamos középiskolai tanulók 971 bibliát kaptak és két Kárpát-medencei oktatási intézményi rendezvény kapott támogatást. A támogatott intézményekkel a szerződéskötés, és a támogatások átutalása hamarosan lezárul.

A mellékelt dokumentumban tájékozódhatunk a 2013. évi adománygyűjtés minden részletéről.

Az adománygyűjtéssel jelentős támogatást kaptak a rászoruló intézmények.

Hálásan köszönjük az adománygyűjtésben részvételedet!

Adománygyűjtés 2014

Hétköznapi Európa – Szentendrén (Erasmus+)

A 2014 áprilisi tíz napos güterslohi tartózkodásunk folytatásképp szeptember 13-án, egy hidegebb őszi napon, délelőtt 11 órakor egy csapatnyi izgatott magyar diák gyülekezett a Szentendrei Református Gimnázium aulájában. Ahogy egyre többen csatlakoztak a csoporthoz, úgy lett a hangzavar is egyre nagyobb, a társalgás egyre élénkebb, a várakozás mind türelmetlenebb. Így vártuk német cserediákjainkat szombat délelőtt, és ahogy a német csapat megérkezett reggelijét követően az iskolába, mindannyian a viszontlátás örömével borultunk egymás nyakába, — bár kicsit még feszélyezettek voltak az ölelések és eldadogott tőmondatok, így jobbára csak mosolyogtunk egymásra kedvesen.

A találkozás után mindenki hazament cserediákjával, ám ebéd után hamarosan újra összegyűlt szinte az egész csapat, hogy tegyünk egy sétát Szentendrén vendégeinkkel együtt. A korai kelés miatt a német diákok nagyon fáradtak voltak, így hamar ágyba került mindenki, és másnap reggel a legtöbben sokáig aludtak.

Vasárnap azonban mindenki kipihenve, jókedvűen vette útját a hév, vagy egy családi program helyszíne felé, mások az esős időt közös mozizással ellensúlyozták. Sokan a mozin kívül családi programokat is szerveztek: a Budapesti Állatkert, egy jazzkoncert a Müpában, a Csodák Palotája és a budai hegyekben való barangolás egyaránt szerepeltek a listán. Hazaérve aztán igyekeztünk pihenni és feltöltődni az előttünk álló sűrű hétre.

Pár rövid mondatban szeretnék beszámolni az egyes napok menetéről, hogy a programról eddig nem sokat tudó diákok is kedvet kapjanak a következő csereprogramban való részvételhez.

Hétfőn a reggeli ismerkedős játékok után csoportokra osztva projektmunkához láttunk. A Hétköznapi Európa című, az Európai Unió Erasmus + programja keretében támogatott egy hetes ifjúsági csereprogram során mindvégig az Európai Unió hétköznapi vonatkozásait kerestük környezetünkben. Ennek megfelelően az első napon EU-s logókkal ismerkedtünk és a csoportjátékok is az Európai Unióról szerzett ismereteinket mélyítették el. Egy magyaros ebédet követően játékos vetélkedő keretén belül fedeztük fel Szentendrét.

Másnap délelőtt az Európai Parlament budapesti tájékoztatási irodájában érdekes és vidám társasjátékok, vetélkedők segítségével elevenítettük fel és bővítettük tudásunkat az Európai Unió szervezetéről, országairól és kultúráiról, illetve anyagot gyűjtöttünk projektünk témájához. Ezt követően Budapest európaiságát és kulturális értékeit fedeztük fel a német diákokkal. Az esti hajózás során megtekinthettük a Duna partján található kivilágított épületeket, mint például a Nemzeti Színházat és a gyönyörű színekben játszó Müpát.

Szerdán a német diákoknak alkalmuk nyílt összehasonlítani a magyar tanórákat a német oktatással, tánc-, ének- és nyelvórákat látogattak az iskolában. Ezt követően a  Skanzenbe mentünk, ahol kipróbálhattuk a kenyérsütést, gyertyamártást, a szövést és fonást autentikus környezetben. A Skanzenben tett látogatásunk és az ott elköltött ebéd után az iskolában dolgoztunk csoportokban. Ennek eredményeként megszületett a tavalyi „Gütersloh- Lied” után az idei „Szentendre-dal”, több az Európa Unió hétköznapi aspektusait feldolgozó német nyelvű társasjáték, a dokumentációs csoport munkájának eredményeképpen pedig a projekt témáját feldolgozó, valamint a program során átélt élményeket bemutató prezentációk.

Csütörtökön megtekinthettük a 2010-ben Európa Kulturális Fővárosává választott Pécset. A Zsolnay-negyedben jobban megismerhettük a világon egyedülálló Zsolnay-porcelángyűjteményt és a Zsolnay-család történetét. Ezt követően felfedeztük Pécs belvárosának szépségét, úgy mint a Dzsámit, a Pécsi Székesegyházat, és a Széchenyi téren található óriási lószobrot (nem beszélve persze a hasonlóan nagy méretű fagyigombócokról, és a jobbnál jobb kávézókról).

Pénteken a nemrégiben felújított Ferenczy Múzeumban jártunk, ahol a Ferenczy-család történetét és műalkotásait ismerhettük meg. A délután nagy részét a projektmunkák befejezésével töltöttük, majd a tornaterem feldíszítését és berendezését követően megérkeztek a vendégek: iskolánk több kíváncsi tanulója, valamint a vendéglátó szülők egy-egy tányér finom süteménnyel.  Kezdetét vette egy interkulturális est, ahol a német diákok játékos bemutatkozását követően a heti munkába nyerhettek bepillantást vendégeink, majd az elkészült társasjátékokat is ki lehetett próbálni. Az est fénypontja számomra a közösen elénekelt „Szentendre -dal” volt, amit mindenki lelkesen énekelt, a német diákok pedig kitartóan próbálkoztak az „ny”, „gy”, és „ü” hangok kiejtésével. (Nem is eredménytelenül). A közös éneklést közös tánc követte: a Dunazug együttes segítségével egy táncház keretében kicsit mindannyian betekintést nyerhettünk a magyar néptánc sokszínű világába .

A záróest 9-kor véget ért, ugyanis szombaton hajnali fél hatkor már az iskolánál gyülekeztünk, csakúgy, mint egy héttel korábban. Most azonban egy fáradt, szomorú, didergő kis csapat búcsúzkodott, teli élményekkel és a búcsú szomorúságával. Ahogy a kisbusz kikanyarodott a Refi elől, mindannyian hosszasan integettünk még utána, és szomorkás mosollyal vettük tudomásul, hogy véget ért egy izgalmas, pörgő, nagyon gyorsan elszaladó, rengeteg új élménnyel teli hét, amit ezúttal is szeretnénk megköszönni vezető tanárainknak: német részről Meike Winternek és Julia Plücks-nek, magyar részről pedig Pallos Éva és Domokos Ildikó tanárnőknek, akik nélkül nem jöhetett volna létre a program.

Ez alatt a rövidke hét alatt is jobban megismertük egymás kultúráját német cserediákjainkkal, és szerintem mindenkinek adott egyfajta magabiztosságot az, hogy egy más anyanyelvű emberrel is el tudtunk beszélgetni. A német diákok nyitottsága volt számomra talán az egyik legpozitívabb élmény, az, hogy akármilyen helytelenül mondtam egy mondatot, igyekeztek megérteni, és minden programban szívesen benne voltak. Az Európán belüli szabad mozgást is most foghattuk fel igazán, most érezhettük csak, milyen jó az, hogy nem okoznak már gondot az országhatárok.

Ezekhez az élményekhez köszönjük a szülők támogatását, akik nem ijedtek meg, ha akár egyszerre harminc gyerek állított be hozzájuk, és még mosolyogtak is ránk, felajánlva (vagy feláldozva) házukat a csapat összeverődéséhez. Köszönjük a Szentendrei Református Gimnázium támogatását is, továbbá a hospitálás óráit tartó tanárok türelmét és nyitottságát, akik szelíd mosollyal vették tudomásul a létszám jelentős megnövekedését.

A csereprogram mindenkinek nagyon sokat adott: egy más kultúrába való betekintést,  barátságokat, egy város szépségének megismerését, nyelvi fejlődést, nagyobb nyitottságot a világra, mindazt, amiért hálás vagyok, hogy része lehettem. Olyan élményt nyújtott ez nekem, hogy mindenkit csak arra tudok bíztatni: ne féljetek, ha nem megy tökéletesen a német, vagy kétségeitek vannak a cserediákokkal vagy magatokkal kapcsolatban, csak vegyetek egy nagy levegőt és merjetek belevágni! 🙂

Dobó Sára Borbála 9.a

Karasszon Dezső orgonahangverseny október 19-én

Matematika házi verseny 2014-2015

Március

5-6. osztály

7-8. osztály

9-10. osztály

Február

5-6. osztály

7-8. osztály

Január

5-6. osztály

7-8. osztály

9-10. osztály

11-12. osztály

December

5-6. osztály

7-8. osztály

9-10. osztály

11-12. osztály

November

5-6. osztály

7-8. osztály

9-10. osztály

11-12. osztály

Október

5-6. osztály

7-8. osztály

9-10. osztály

11-12. osztály

Magyar Diáksport Napja 2014. október 3.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idei évben is megrendezi a Magyar Diáksport Napját. Az elmúlt évben 533 iskola több mint 140 ezer tanulója töltött mozgással két órát, ennek köszönhetően az ISCA (International Sport and Culture Association) a kontinensen a legjobb kezdeményezések közé sorolta az MDSZ felhívására országosan meghirdetett Magyar Diáksport Napja rendezvénysorozatot. Az esemény 2014-ben is csatlakozik az ISCA szervezésében megrendezendő európai programhoz, a NowWeMove – Move Week (Mozgás Hete) kezdeményezéshez, így most még nagyobb figyelmet kap aktivitásunk.

A részvétel feltétele:

  • a jelentkező iakolák 2014. október 3-án olyan programot szervez, amelyen a résztvevők legalább 120 percet töltenek sportolással, aktív testmozgással

A program kötelező elemei:

  • minden résztvevő teljesítse a Diáksport Napi Futótávot (2014 méter)
  • szerepeljen a programok között olyan programelem, amellyel testmozgás segítségével a résztvevők jobban megismerik településük környezetét
  • lehetőség szerint a mozgásos programok legyenek minél színesebbek, változatosabbak

Iskolánkban a következő programok közül választhattak a diákok:

  • Sárkányhajózás
  • Kenuzás
  • Labdarúgás
  • Röplabdázás
  • Tollaslabdázás
  • Számháború
  • Úszás
  • Kerékpározás
  • Extrém-hegyi kerékpározás

Olvasás éjjel-nappal

Meghívó szülői évnyitó alkalomra

Tisztelt Szülők!

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket 2014. október 3-án 18 órátólaz iskola kápolnájába szülői “pót-évnyitótra”, amelynek vezérigéje: “Kövessétek az igazságot szeretetben” Ef. 4,15.

Közös alkalmunkat egy rövid áhítattal kezdjük, amelyen dr. P. Tóth Béla nagytiszteletű úr szolgál.

Nagy örömünkre elfogadta a meghívásunkat Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus (a pszichológiatudomány kandidátusa, 2010-től professor emeritus), aki a kamaszkorú gyermekek nevelésének nehézségeiről tart előadást.

Professzor asszony ez alkalommal is szeretettel fogad adományokat az első Budapesten épülő Makovecz Imre által tervezett református templom építésére, amelyre ő maga egész éves jövedelmét felajánlotta.

Az előadás után szeretetvendégségre várunk mindenkit, amelyhez, egy tányérka süteménnyel bárki hozzájárulhat. Innivalóról az iskola gondoskodik.

A növekedés éve

„Igazságot követve szeretetben, mindenestől növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban!” (Ef. 4,15)

Évkezdő tanári csendesnap – 2014. augusztus 25.

A 2014-2015-ös tanév is, mint minden eddigi tanévem, mióta a Szentendrei Református Gimnáziumban tanítok, tanári csendesnappal kezdődött.  Talán nem mindenki tudja, hogy minden tanévünket lelki ráhangolódással, elcsendesedéssel kezdjük, és minden évünk valamilyen cél elérésének jegyében zajlik.

Ez immár a 14. ilyen alkalom, amin Isten kegyelméből részt vehetek. Tartottuk már több helyszínen. Én először a parókián élhettem át ezt az élményt, mely dr. P. Tóth Béláné Zsuzsa asszony ízletes ebédjétől számomra még emlékezetesebb maradt. Sokszor tartottuk Tahi-Sionhegyen, tavaly Kisorosziban, idén először pedig a Szentendrei Református Óvodában. Köszönjük az óvoda dolgozóinak a barátságos fogadtatást és a bőséges ellátást! Örülünk, hogy eltölthettünk néhány órát ebben a gyönyörű, szépen berendezett, jól felszerelt óvodában.

A csendesnap időbeosztása elég szoros. Énekléssel, és rövid élménybeszámolóval, illetve az új kollégáknak bemutatkozással kezdődik, és most örömmel mondhatom el, hogy az egyperces beszámolókkal tényleg pontosan 42 perc alatt végeztünk, mert annyian vettünk részt a nyitó alkalmon. Ezt az időkeretet korábban többnyire túlléptük, de úgy látszik ebben is egyre gyakorlottabbak vagyunk.

Nagyon örültünk, hogy újra láthatjuk egymást. Az óvónőkkel is mindig együtt vagyunk ilyenkor, így már őket is egyre inkább ismerősként köszönthetjük. Bene Andrásné Erika óvodavezetőt korábbról ismerem, mivel ő volt mindkét gyermekem egyik kitűnő óvónénije a Szivárvány óvodában. Másik nagy örömöm, hogy egyik kedves tanítványunk, Izsó Emma Ivett, aki nálunk végzett a gimnáziumban, ebben az évben diplomás óvónőként kezd dolgozni a Református Óvodában.

Az első előadást Nagytiszteletű úr tartotta. Ő az igazságosság és a szeretet témakörben összeszedett gondolatait osztotta meg velünk: hogyan legyünk úgy igazságosak, hogy a szeretet megmaradjon. Szénásiné Lénárt Zsófia tanárnő fordított sorrendben is megvizsgálta a kérdést: úgy szeretni, hogy közben igazságosak maradjunk. A csoportbeszélgetéseken megbeszéltük, kinek mi jutott eszébe az előadások közben, ki milyen gyakorlati módszert tud arra, hogy miközben szeretjük tanítványainkat, ugyanakkor igazságosak is legyünk velük.

Sebestényné Jáger Orsolya tanárnő a harmadik lelki pásztorunk, aki most tért vissza a harmadik gyermeke születését követő néhány év után az iskolába közénk újra. Ő verseket is ír. Ezek közül néhányat kiválasztott és elmondott nekünk bizonyságtételként, melyek a szívének különösen kedvesek.

A záró beszélgetést Földi János igazgató úr vezette, ahol többek között ő is elmondta azokat a gondolatait, melyeket fontosnak tartott megosztani mindannyiunkkal.

Szeretném, ha sikerülne a tanév folyamán a magunk elé kitűzött célt megvalósítanunk, és lelkileg növekednünk. Erre kiváló alkalom volt első lépésként a csendesnapunk. Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek az előkészítésében és lebonyolításában!

Végül álljon itt Orsolya tanárnő egyik verse:

Szavaid igaza
(Jn 6,68)

Még tanulgatom egyre szavaid igazát,
lábad nyomát keresve a porban,
s ha fölém borultak téli éjszakák,
elrejtett kincsedért földig hajoltam.

Platánok csöndjét hoztam magammal,
vércsék vijjogását, virrasztott éjeket,
ha ágyamra ült, mozdulatlan arccal,
hogy meg ne moccanjak – az emlékezet.

Csak bárkád ölében nyugszom el.
Tavad tükrében, hol álmodnak a fák.
S míg Benned kikötve partot nem érek –
még tanulgatom egyre szavaid igazát.

Mózes Mónika

A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XIX. TALÁLKOZÓJÁNAK ZÁRÓNYILATKOZATA

Mezőtúr, 2014. július 6-9.

Mi, a Kárpát-medencei magyar református középiskolák küldöttei – igazgatók, tanárok, lelkipásztorok, diákok – 2014. július 6-9. között, tizenkilencedik alkalommal találkoztunk a Mezőtúri Református Kollégium vendégszeretetét élvezve.

A 22 magyarországi, 6 erdélyi, 2 partiumi, 2 kárpátaljai, 1 felvidéki intézmény és 3 református tanügy-irányítási illetve pedagógiai-szakmai szolgáltató szervezet küldöttei testvéri közösségben oszthattuk meg tapasztalatainkat, tájékoztathattuk egymást az országainkban folyó magyar református középiskolai oktatás helyzetéről, eredményeiről, gondjairól.

1.      Isten iránti hálaadással adunk számot a lelki gyarapodásról, az iskolaszerkezeti és az infrastrukturális épülésről. Így számolhatunk be arról, hogy Erdélyben és a Partiumban felépült a református kollégiumok működését segítő általános iskolák rendszere. A belső-magyarországi iskolák egyre inkább a református értékeket tudatosító megújult pedagógiai program alapján kezdték meg működésüket. Iskoláink hitelesek: idén több mint 58.000 diák családja választott református iskolát.

2.      A Kálvin évek lezárása után iskoláink előre tekintenek: a Reformáció 500. évfordulójának ünneplésére. Reménykedünk, hogy az évforduló a beruházásokon, fejlesztéseken és emlékjeleken túl alkalmat teremt a belső lelki közösség erősítésére, a gyülekezetek és iskolák kapcsolatának elmélyítésére.

3.      A magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények sorába emelte a kárpátaljai református líceumokat. Köszönjük a kormányzati és egyházi támogatásokat, ezekkel a líceumok működése kiszámíthatóvá vált.

4.      Nagyváradon és Nagyenyeden európai támogatással újulnak meg nagy múltú református kollégiumaink. A magyar kormány támogatásának köszönhetően befejeződhet a nagyberegi kollégium építése, régi-új épületébe költözik a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája. A magyarországi fejlesztési pályázatok révén a korábbinál jóval több iskolánk számolt be energetikai korszerűsítésről, természettudományos labor kialakításáról, az épület megújulásáról. Érezzük és köszönjük az internátusok és a művészeti iskolák méltányosabb finanszírozását.

5.      A kárpátaljai és erdélyi iskoláknak a találkozón megjelent képviselői örömmel számoltak be arról, hogy a magyar református közösség 2012. évi adománya célba ért és hasznosult. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap segítségével 2013 szeptemberében a külső magyarországi református középiskolákban tanuló valamennyi 9. évfolyamos diákunk új fordítású Bibliát kapott. Iskoláink 2013. évi gyűjtése a Magyar Református Egyház és a Magyar Bibliatársulat támogatásával összesen 25 millió Ft-ot fordít a külső magyarországi református köznevelési intézmények szolgálatára.

6.      Sorra vettük a református iskolák szolgálatát nehezítő körülményeket.  Szlovákiában a 2015-től meghatározott finanszírozási létszámkeretek sok helyen a magyar nyelvű illetve felekezeti oktatás ellehetetlenüléséhez vezethetnek. Most még talán időben kérünk hathatós diplomáciai segítséget.

7.      Ismét szorgalmazzuk, hogy Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában a magyar oktatásban résztvevő diákok az államnyelvet az idegen nyelv tanulásának módszertana alapján sajátíthassák el.

8.      Méltó lenne, hogy a Zilahi Református Wesselényi Kollégium saját történelmi iskolaépületében szolgálhasson.

9.      Az anyaországi református köznevelési rendszer továbbépítését veszélyezteti a mesterpedagógusok feladatrendszerének és finanszírozásának kiforratlansága.

a.       Lehetetlen úgy megtervezni az iskolák működését, hogy a mesterpedagógusok 2015 januárjában kezdődő feladatellátása – ma még ismeretlen mértékben – új munkatársak felvételét vagy túlmunkát igényel. E kérdésben további szakmai elemzéseket várunk és készítünk.

b.      Javasoljuk, hogy az Oktatási Hivatal az innovatív mesterpedagógusok kiválasztása során számoljon az intézményvezetőkkel, mint az intézményi szakmai innovációk kulcsszereplőivel.

c.       A hatályos állami jogszabályok feladatot szabnak a református szakmai szolgáltatóra és a református köznevelési intézményekre a szaktanácsadás, a tanfelügyelet és a minősítés rendszerében is. E feladatok megszervezése érdekében lényegesen tartalmasabb szakmai egyeztetéseket látunk szükségesnek a szakmai háttérszervezetekkel.

d.      Kérjük, hogy a finanszírozási rendszer pontosítása során a soros előrelépések, a magasabb fokozatba lépések és a mesterpedagógusok bértöbbletének fedezetét megfelelő ütemezéssel biztosítsák intézményeink számára, ideértve a szakszolgálatokat és a  pedagógiai-szakmai szolgáltatókat is.

10.    Tárgyalásokat szorgalmazunk az ágazati irányítással a munkajogi szabályok és a köznevelési törvény közti ellentmondások feloldására.

11.    A mindennapos testnevelés feltételrendszerének kiépítése halasztást nem tűrő feladat. Ez elengedhetetlenné teszi tornatermek és egyéb sportlétesítmények építésére, felújítására célzott állami programok kidolgozását, fenntartótól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül.

12.    Üdvözöljük, hogy új területek nyílnak meg a református szakképzés előtt. Kérjük, hogy alaposabb egyeztetetések után kerüljön sor a felvehető keretlétszámok meghatározására.

13.    Lényegesen átgondoltabb és szakmailag megalapozottabb lépéseket remélünk a tankönyvellátás és az iskolai adminisztrációs rendszerek fejlesztése területén.

14.    A hitoktatás megújításában ígéretes kezdeményezés az új középiskolai hit- és erkölcstan tanterv: a református köznevelési intézmények a taneszközök véleményezésével tudják segíteni a továbblépést. A református középiskolákban folyó lelki nevelés hatásosságát elemezve javasoljuk, hogy egyházunkban körültekintően vizsgáljuk meg a köznevelési intézményeket segítő iskolalelkész vagy spirituális kialakítható szerepét.

15.    Iskolarendszerünk hagyományaihoz híven a ránk háruló feladatokat igyekszünk magas színvonalon teljesíteni. Mindezt tesszük országaink és nemzetünk javára, Isten dicsőségére.

A zárónyilatkozatot aláíró intézmények:

  • Arany János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Nagykőrös,
  • Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium – Székelyudvarhely,
  • Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium – Budapest,
  • Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzőiskola – Vác,
  • Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium – Hódmezővásárhely,
  • Bethlen Gábor Kollégium – Nagyenyed,
  • Bocskai István Református Oktatási Központ – Halásztelek,
  • Czeglédi Péter Református Gimnázium – Léva,
  • Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona – Debrecen,
  • Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma – Debrecen,
  • Gödöllői Református Líceum, Gimnázium és Kollégium – Gödöllő,
  • Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon – Kazincbarcika,
  • Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola – Makó,
  • Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola – Karcag,
  • Kecskeméti Református Gimnázium – Kecskemét,
  • Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma – Kiskunhalas,
  • Kolozsvári Református Kollégium – Kolozsvár,
  • Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Miskolc,
  • Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – Nagyvárad,
  • Marosvásárhelyi Református Kollégium – Marosvásárhely,
  • Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola – Mezőcsát,
  • Mezőtúri Református Kollégium – Mezőtúr,
  • Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola – Kisújszállás,
  • Nagyberegi Református Líceum – Nagybereg,
  • Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája – Pápa,
  • Péterfalvi Református Líceum – Péterfalva,
  • Református Kollégium – Kézdivásárhely,
  • Református Kollégium – Sepsiszentgyörgy,
  • Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium – Békés,
  • Szentendrei Református Gimnázium – Szentendre,
  • Tatai Református Gimnázium – Tata,
  • Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium – Tiszakécske,
  • Zilahi Református Wesselényi Kollégium – Zilah,
  • Tiszántúli Református Egyházkerület Tanügyi Hivatala – Debrecen,
  • Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Oktatási Iroda,
  • Református Pedagógiai Intézet

KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK TALÁLKOZÓJA 2014. MEZŐTÚR

Július 6-án az Igazgató úrral, Tünde tanárnővel és Szabó Bogival felkerekedve Mezőtúrra utaztunk el a néhány napos találkozóra. Igazgató úrék iskolai minőségükben és mi is, mint a Diáktestület képviselői, voltunk ott jelen.

Először a szobáinkba irányítottak minket, ami Tanárnőék esetében hotelt, a mi esetünkben a diákkollégiumot jelentette.

Érkezésünkkor már volt ott két lány, szemmel láthatóan együtt jöttek ők is. Mi nagyon örültünk nekik, hogy csak ketten vannak és a nyolcfős szobában kedvünkre válogathatunk ágyakat, ők meg szintén örültek, mert nekik már mindegy volt, meg volt a nekik legjobb hely.

Közben szóba elegyedtünk, és hamar kiderült, hogy ők a nem is olyan messzi Vácról jöttek.

Közben bizonyos időközönként bekukkantott egy-egy félénk lány, majd beljebb lépve közölte, hogy ő is ebben a szobában van. Így aztán szép lassan hatan lettünk. Késő délutánra heten. Másnap még egy lány jött, így tele lettünk.

Következett este aztán a vacsora, aztán a sportverseny (így, jóllakottan különösen örültünk neki) azután pedig ki-ki még rohangálhatott egy sort a tornateremben. Este meg mindenki elfoglalta magát, barátkozott, építgette a nemzetközi kapcsolatait, hiszen voltak vendégeink Kárpátaljáról és Erdélyből is. Az ő beszámolóikat különösen élveztük a 10 és 12 érdemjegyes osztályzásukról.

Másnap Mezőtúron belül maradva csoportokban mindenféle helyi nevezettességet néztünk meg tíz perces előadásokat hallgatva (útközben két állomás között találtunk 70 forintos fagyit. Elhoztuk. Az összeset.)

Volt még a programban kisújszállási és karcagi templomok történetének megismerése: szinte kivétel nélkül mind leégett már egyszer. Este koncertek és tanár –diák meccsek folytak kosár és foci kategóriában, utóbbiról elszaladtunk a végén a vb-t nézni, mer hát az az igazi.

Kedden még elmentünk a Tisza-tavi ökocentrumba, és az ott történtek megérnek egy részletes beszámolót.

Ott megebédeltünk, megnéztük a 3D-s előadást a tó élővilágáról, láttunk vidraetetést és játszótereztünk is, aztán jött a csónakázás… Ami esetünkben inkább csónak-ázás volt.

Elsőként (és egyetlenként) a diákok turnusa következett. Kisebb csoportokban beültünk egy-egy motorcsónakba. A kormányos Feri és a mi arcunkon is még várakozó mosoly ült. Visszanéztünk egyetlen parton maradt társunkra. Ő szomorún integetett. Nem szeretett csónakázni. (Legalább is ezt gondoltuk …) Mielőtt vízre szálltunk volna, ő felhívta az apukáját az időjárásról érdeklődve. Azt a hírt kapta, hogy vihar van tőlünk nem messze. Minket nem zavart, ott jó idő volt, beszálltunk hát. Valamiért nem vettük figyelembe azt az aggasztó tényt, hogy társunk, Ati apukája meteorológus. Na, sebaj.

Csónakázgattunk, a tó csendjét csak a motor halk zúgása és beszédfoszlányaink törték meg. Meg a távolban, a parton jelző kis sziréna… kettes vihar-jelzéssel…

Beszélgettünk, nevetgéltünk majd a tó közepe táján csalódottan konstatáltuk, hogy minden különösebb kaland nélkül fogunk kiszállni, mindenféle izgalom nélkül, legyen az cápatámadás vagy egy kis eső.

Előbbi nem jött, utóbbi azonban… nem okozott csalódást.

Hirtelen kapott el minket a jégeső. Fölöttünk közben eldördült az ég, villámlott. Az eső nagy tömeggel zúdult ránk, a hátunkat és tarkónkat csapkodva. Egyből fázni kezdtünk, a telefonokat a táskába tettük, azokat meg a fenekünk alatti ülés alá, hogy ne ázzon. A két ülősor közé guggolva próbáltuk magunkat védeni, de ott is hamar tele lett minden esővel, ezért a fulladást elkerülvén inkább visszaültünk. Páran próbálták a lányokat legalább védeni az esőtől, sajnos kevés sikerrel. Ekkor már nem nevettünk, beszélgettünk (másféle szavak hagyták el a szánkat arra vonatkozóan, mit csináljon magával mindenféle természeti jelenség) és kétségbeesetten néztünk kormányosunkra, aki ázott verébként nézett vissza ránk meg persze roppant idegegesen, hogy mindannyiunk élete az ő kezében van. Közben a hajókötél a vízbe csúszott, Feri utána mászott, de közben nem kormányzott senki, így kis fáziskéséssel ugyan, de odapattantunk, aztán a kormányos újra a nyeregben volt, és… a motor leállt. Ott ültünk egy évnyi csapadékmennyiséggel minden porcikánkban és a csónak nem ment tovább. Közben jött ugyan egy idő után a segítség, de az meg a sásban ragadt másik csónaknak ment segíteni, így magunkra maradtunk. Nyöszörögtünk egy sort, majd a jégeső elől összezárt szemünkkel nem láttuk, de érzékeltük, hogy elindultunk, jött a segítség. Vizesen csúszva-botladozva kinn voltunk a parton (egyikünk el is vágódott a csurom vizes stégen) majd várt ránk egy jó pár perces futás sárban-esőben, míg az ökocentrumhoz nem értünk.

Ott tanáraink halovány arcszínnel mérték fel állapotunkat és jó szívüknek hála száraz pólót is kaptunk (méghozzá vidrásat).

A mosdókban mindenki átöltözött abba, ami száraz holmit kapott. Érdekes volt megfigyelni, hogy amilyen időközönkénti fázisokban másztak ki  a csónakból, annyira voltak vizesek. Az elsők megúszták, az utánuk jövők már kicsit vizesek voltak, majd egyre jobban, míg a mi hajónk tartalma már alsóneműig ázottan ácsorgott, az utánunk jövő utolsó hajó lakói meg szintúgy.

A tanárok így nem csónakázhattak, de szerintem abban a helyzetben annyira nem bánták. A buszsofőr bácsit megörvendeztetve jó vizesen fészkeltük be magunkat az ülésekbe. Az iskolánál aztán átöltöztünk, vacsoráztunk. Az utolsó estét a többihez hasonlóan biliárdozással, sétával, csocsóval, ping-pongozással töltöttük, ki ameddig bírta. Volt, ki aludt, volt ki nem, de az utolsó este mindenkinek szépen telt. Másnap elmentünk a reggelit követően egy záró Istentiszteletre, beálltunk egy utolsó mosoly erejéig a fényképező elé, majd pakolni kezdtünk. Beiktattunk egy gyors ebédet majd könnyes-ölelkezős-hátbaveregetős búcsút vettünk a megismert barátoktól.

Magunkkal a hozott cókmókot, egy ajándék táskát, tollakat, pólókat (vidrásat is, ugye) és az emlékeinket vittük.

Azért nagyon jók vagy rosszak ezek a találkozók, mert rengeteg ismerőst, barátot lehet szerezni, csak mind sokkal messzebb laknak, mint mi. De azért jó volt négy napig úgy tenni, mintha a távolság nem számítana.

Köszönjük Tanárnőéknek, hogy idén mi képviselhettük az iskolát.

Kr. V

Mikulás kupa

TÁJÉKOZTATÓ A TANKÖNYVEKKEL KAPCSOLATBAN

A tankönyvrendeléssel és a megrendelt könyvek átvételével kapcsolatos fontos információk.

Az alaprendelés határideje 2014. júniusban lejár. Ezt követően a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) a diák nevére, a tankönyvrendelő lapon szereplő címre küldi a díjbekérőt (sárga csekket). A cím módosítására június 30-ig van módja az iskolának.

A befizetési határidő augusztusban lesz. A KELLO is azt kéri, hogy ha valakinek a nyár során a fizetési módja megváltozik (pl. normatívára jogosulttá válik), kiiratkozik vagy pótvizsgától függ a továbbhaladása, ne fizesse be az összeget. A megrendelt tankönyvcsomagokat mindenképpen kiszállítják az iskolába, de az iskola nem adhatja addig át, amíg a befizetés meg nem történik, és ezt a befizető nem igazolja.

Az elmúlt tanév tapasztalata, hogy az átutalások beazonosításával több probléma volt, mint a csekkekével, ezért javasoljuk, hogy a csekkes befizetést válasszák az átutalás helyett! A tankönyvek ára utalvánnyal is fizethető lesz. Hogy milyen módon, és milyen utalványokkal arról a Tankönyvellátó honlapján időben adnak tájékoztatást.

A tankönyvek átvételének idejéről és módjáról – a szállítás függvényében – az iskola honlapján keresztül adunk majd augusztus 20-a után.

Amennyiben a Szülők külön szeretnének tankönyvet vásárolni, azt a webshop@kello.hu oldalon regisztrációt követően megtehetik. (Pl. normatívára jogosultak a tartós könyv helyett saját példány vennének.) A webshopon június 30-ig leadott rendelések fognak tanévkezdésre a szülők által megadott címre megérkezni. (Lakcím, vagy Kello-Infopont)

A legközelebbi Kellopont:

Kódex Könyvesbolt
Cím: 1054 Budapest, Honvéd u. 5.
Email: kellopont-budapest@kello.hu
Központi telefonszám: +36 1 237 6900

Információk a KELLO honlapján: http://konyv.kello.hu/

Június 25-ig és augusztus 20. után az szrgtankonyv@gmail.com email címen várjuk kérdéseiket.

2013-2014-es tanév főbb versenyeredményei

Tanuló neve Verseny megnevezése Eredmény Felkészítő tanár
Sípos Panka Városi szavalóverseny 1.hely Sípos Dávid
Lapis Áron 6.b LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória 12. hely Csesznákné Nagy Katalin
Székely Bendegúz 6.b LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória 17.hely Csesznákné Nagy Katalin
Zetelaki Dániel 6.a LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória 29. hely Csesznákné Nagy Katalin
Olcsvári Szilárd 6.b LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória 39. hely Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás Levente 10.a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny 9-10. évfolyam 11. hely Csesznákné Nagy Katalin
Székely András 7.a Nemes Tihamér Országos Programozói Verseny I. kategória 10 .hely Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás Levente 10.a Nemes Tihamér Országos Programozói Verseny II. kategória 37. hely Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás Levente 10.a Nemzetközi Diákolimpiai Válogató Verseny Programozás kategória 2 fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Hagymási Réka 10.a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny 9-10. évfolyam megyei fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Bazsó Márton 9.b Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny 9-10. évfolyam megyei fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Baross Csanád 6.a LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória megyei fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Bihácsi Bernadett 5.b LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória megyei fordulóba jutott Hidvégi Eszter
Pataki Bálint 5.a LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória megyei fordulóba jutott Hidvégi Eszter
Székely András 7.a Varga Tamás matematika verseny megyei 4. hely Földiné Koczor Tünde
Szabó Richárd 7.a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei 7. hely Földiné Koczor Tünde
Székely Bendegúz 6. b Zrínyi Ilona matematika verseny megyei 7. hely Földiné Koczor Tünde
Szabó Richárd, Székely András, Oláh Bence, Pierson-Bartel Róbert 7.a Bolyai Matematika verseny megyei 1. hely Földiné Koczor Tünde
Gyurinka Áron, Váczi Samu, Kovács Botond, Zeller András 7.a Bolyai Matematika verseny megyei 7. hely Földiné Koczor Tünde
Szabó Richárd 7.a Református Iskolák Országos versenye 1. hely Földiné Koczor Tünde
Herczeg Alíz 8.a Református Iskolák Országos versenye 7. hely Földiné Koczor Tünde
Kovács Mátyás 9.a Református Iskolák Országos versenye 7. hely Szende Gabriella
Hagymási Réka 10.a Református Iskolák Országos versenye 6. hely Földiné Koczor Tünde
Zahora Noémi 11.a Református Iskolák Országos versenye 6. hely+dícséret Szabó-Hevér Eszter
Virágh Ádám 12.a Református Iskolák Országos versenye 7. hely Gaálné Gerencsér Hajnalka
Virágh Ádám 12.a Pest megyei matematika verseny megyei 6. hely Gaálné Gerencsér Hajnalka
Szabó Richárd 7.a Nemzetközi Kenguru verseny 28. hely Földiné Koczor Tünde
Székely András 7.a Nemzetközi Kenguru verseny 22. hely Földiné Koczor Tünde
Császár Domonkos 12.a Nemzetközi Kenguru verseny 14. hely Gaálné Gerencsér Hajnalka
Kerekes Máté 12.a Nemzetközi Kenguru verseny 23. hely Gaálné Gerencsér Hajnalka
Prepuk Andrea 12.a Nemzetközi Kenguru verseny 26. hely Gaálné Gerencsér Hajnalka
Csesznák Tamás Levente 10.a Arany Dániel matematika verseny 2. fordulóba jutott Földiné Koczor Tünde
Hagymási Réka 10.a Arany Dániel matematika verseny 2. fordulóba jutott Földiné Koczor Tünde
Köpeczi-Bócz Ákos 10.a Arany Dániel matematika verseny 2. fordulóba jutott Földiné Koczor Tünde
Kovács Ajsa 5.a Bendegúz Országos anyanyelvi verseny megyei 1. hely Szénásiné Lénárt Zsófia
Mamuzsits Adél 5.a Bendegúz Országos anyanyelvi verseny megyei 4. hely Szénásiné Lénárt Zsófia
Eckensberger Attila, Kovács Ajasa, Takács Bence, Vörös Zsófia 5.a Bolyai anyanyelvi verseny megyei 3. hely Szénásiné Lénárt Zsófia
Bokor Anna 8.a Ábel Jenő Országos latin nyelvi verseny 7. hely Dr. Török Márta
Szabó Boglárka 8.a Ábel Jenő Országos latin nyelvi verseny 20. hely Dr. Török Márta
Dobó Sára Borbála 8.a és Chrzanowska Janka 12. nyelvi Ábel Jenő Országos latin nyelvi verseny kiemelt dicséret Dr. Török Márta
Konrád Eszter 11/Ny és Kun Boglárka 7.a XXIII. Országos Áprily Lajos verseny/ Rajzpályázat Bronz minősítés Kun Attiláné
Sípos Panka 6.a Nemzetközi Gyermekrajzpályázat- Japán gyermekrajz Bronz minősítés Kun Attiláné
Konrád Eszter 11/Ny Országos ” kultúr Bridzs ” rajzpályázat Bronz minősítés Kun Attiláné
Országh Adél 6.b Országos gyermekrajzpályázat- “Az én iskolám” Különdíj Kun Attiláné
Baranyi Eszter 7.b Szentendre Gyermekrajzpályázat-“Tarka-barka” daloskönyv Bronz minősítés Kun Attiláné
Jenei Kristóf Bendegúz 5. 13. Kárpát-medencei Áprily Lajos verseny – Szentendre, 2014. április 12., . Vers és próza-mondó verseny Arany Kiss Székely Zoltán
Székely Zalán Lajos 11. 13. Kárpát-medencei Áprily Lajos verseny – Szentendre, 2014. április 12., . Vers és próza-mondó verseny Arany Kiss Székely Zoltán
Kelecsényi Anna 11/Ny 13. Kárpát-medencei Áprily Lajos verseny – Szentendre, 2014. április 12., . Vers és próza-mondó verseny Bronz Kiss Székely Zoltán
Chrzanowska Janka 12./NY 11. Tentamen Természettudományos Diákkonferencia, Szentendre – 2014. március 6. biológia szekció I. hely Kiss Székely Zoltán
Binó Marcel11 11.a 11. Tentamen Természettudományos Diákkonferencia, Szentendre – 2014. március 6. fizika szekció II. hely Ferenczi Alpár
Kelecsényi Anna 11/Ny Szentendre város Ki mit tud? versenye – Versmondás kategória II. hely Kiss Székely Zoltán
Damenija Givi 10.a XX. Természettudományos Diákkonferencia, Csurgó – 2014. március 21-22-23. Különdíj Kiss Székely Zoltán
Mihályi Zorka 6.a Bókay Árpád Országos Biológia Verseny – országos döntő 8. hely Dulai Teréz
Árva Barbara, Pálffy Zsuzsanna, Németh Flóra, Tirol Zsófia 7.a 2. Bolyai Természettudományos Csapatverseny, 7. évfolyam 7. hely Ferenczi Alpár, Földiné Koczor Tünde, Gaálné Gerencsér Tünde, Szende Gabriella, Dulai Teréz
Oláh Bence, Horváth Bence, Székely András, Pierson-Bartel Róbert 7.a 2. Bolyai Természettudományos Csapatverseny, 7. évfolyam 8. hely Ferenczi Alpár, Földiné Koczor Tünde, Gaálné Gerencsér Tünde, Szende Gabriella, Dulai Teréz
Törköly Kinga, Lik Lara, Merza András, Nagy Borostyán 7.b 2. Bolyai Természettudományos Csapatverseny, 7. évfolyam 10. hely Ferenczi Alpár, Földiné Koczor Tünde, Gaálné Gerencsér Tünde, Szende Gabriella, Dulai Teréz, Kiss Székely Zoltán
Székely András 7.a Hevesy György Országos Kémia Verseny – megyei döntő 4. hely Dulai Teréz
Pierson-Bartel Róbert 7.a Református Iskolák Országos Kémia Versenye 7. hely Dulai Teréz
Kollár Virág 8.a Református Középiskolák Országos Kémiaversenye 2. hely Szakács Erzsébet
Kovács Mátyás 9.a Református Középiskolák Országos Kémiaversenye 2. hely Szakács Erzsébet
Sipos Ilka 6.a Országos Református Zsoltáréneklő Verseny Arany minősítést Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Pap Janka 7.b Országos Református Zsoltáréneklő Verseny Arany minősítést Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Bokor Zsófia 5.b Országos Református Zsoltáréneklő Verseny ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sipos Zsófia 8.a Országos Református Zsoltáréneklő Verseny ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Tárkányi András, Török Ádám, Lapis Áron, Szentgyörgyi Máté, Tóth Marcell 6. b Szentendrei városi népdaléneklő verseny ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Pataki Bálint, Vígh Dávid Áron, Eckensberger Attila, Gyimóthy Tamás, Németh Áron 5. osztályosok Szentendrei városi népdaléneklő verseny Arany minősítést Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Bérczes Orsolya 8.a Jane Haining angol verseny 2.hely Tóth Enikő Ágnes
Bihácsi Bernadett 5.b Titok német nyelvi országos levelező verseny 3. hely Pallos Éva
Németh Kristóf, Székely Ágoston, Székely Domonkos, Gáthy Benjámin, Nádai Bence III. Mikulás kupa (SZRG) I. hely Köck Gábor
Krasznai Vilmos, Szalontai Bence, Vadas Attila, Krúlik Gergely, Dombó Gábor III. Mikulás kupa (SZRG) II. hely Tóth Máté
Dalkó Soma, Bacsi Márk, Juhász Dávid, Dányi Balázs, Takács László III. Mikulás kupa (SZRG) III. hely Köck Gábor
Takács László, Korpos Dávid, Bacsi Márk, Dányi Balázs, Draskovits Dániel, Katona Zoltán Lónyai foci kupa 7. hely Köck Gábor
Tóth Johanna, Gyimóthy András 8.a III. csocsó bajnokság (SZRG) I. hely Tóth Máté
Köpeczi-Bócz Ákos 11.a III. csocsó bajnokság (SZRG) II. hely Köck Gábor
Simon Dorka, Molnár Dorottya (11.a, /11 ny) III. csocsó bajnokság (SZRG) III. hely Tóth Máté
Facskó Adria Területi angol nyelvi verseny 1 hely Tóth Enikő Ágnes
BÉrczes Orsolya Területi angol nyelvi verseny 2. hely Tóth Enikő Ágnes
Bencze Petra Területi angol nyelvi verseny 3.hely Tóth Enikő Ágnes
Tóth Marcell Területi angol nyelvi verseny 2. hely
Cammisa Matteo 11.a IV. Toldi-kondi (SZRG) 1. hely Köck Gábor
Bánóczi-Csermák Brúnó 10.a IV. Toldi-kondi (SZRG) 2. hely Tóth Máté
Vereczkey Benjámin 10 a IV. Toldi-kondi (SZRG) 3. hely Tóth Máté
Morvai Abigél 13/Ny IV. Toldi-kondi (SZRG) 1. hely Nagy Bernadett
Chrzanowska Janka 12. Ny IV. Toldi-kondi (SZRG) 2. hely Nagy Bernadett
Kelemen Ákos, Hidvégi Zoltán, Török Ádám, Fogasy Félix V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 1. hely Tóth Máté
Kelemen Ákos, Fogasy Félix, Gaszner Anna, Kósz Márta V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 1. hely Tóth Máté
Margaritisz Flóra, Paizs Dóra, Szamos Evelin, Hargas Andrea V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 1. hely Köck Gábor
Bino Marcell, Benedek Csongor, Margaritisz Flóra, Szamos Evelin V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 1. hely Köck Gábor
Bino Marcell, Benedek Csongor,Somogyi Áron, Máté Levente V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 1. hely Köck Gábor
Sipos Panka, Kósz Márta, Orbán Dorottya, Gaszner Anna V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 2. hely Köck Gábor
Máté Levente, Somogyi Áron, Paizs Dóra, Hargas Andrea V-8 integrált isk. közötti úszóverseny 2. hely Tóth Máté
Törköly Kinga, Nagy Zsófia, Makó Zsófia, Lissák Júlia, Németh Flóra, Csóri Flóra, Zeitvogel Gréta, NagyEszter, Török Eszter III. kcs. lány röplabda diákolimpia (körzeti selejtező) I. hely Köck Gábor
Törköly Kinga, Nagy Zsófia, Makó Zsófia, Lissák Júlia, Németh Flóra, Csóri Flóra, Zeitvogel Gréta, NagyEszter, Török Eszter III. kcs. lány röplabda diákolimpia (megyei döntő) I. hely Köck Gábor
Törköly Kinga, Nagy Zsófia, Makó Zsófia, Lissák Júlia, Németh Flóra, Csóri Flóra, Zeitvogel Gréta, NagyEszter, Török Eszter III. kcs. lány röplabda diákolimpia (országos elődöntő) II. hely Köck Gábor
7-8. oszt. (Vomberg Frigyes, Zeller András, Rudan Kata, Kovács Botond, Szabó Richárd, Kovách Donát, Túri Levente, Székely András, Both Marcell, Jenei Kristóf, Tóth Máté, Köck Gábor IV. Sárkányhajó kupa III. hely Köck Gábor
Gimnázium (Bánóczi-Csermák Brúnó, Vereczkey Benjámin, Herendi Botond, Máté Levente, Damenija Givi, Köpeczi-Bócz Ákos, Benedek Csongor, Kammere Bence, Paizs Dóra, Facskó Eszter, Krúlik Virág, Sipos Anna, Hargas Andrea, Szamos Evelin, Hortobágyi Henrietta, Szabó Rebeka, Vomberg Frigyes, Tóth Máté, Köck Gábor) IV. Sárkányhajó kupa I. hely Köck Gábor
Felnőtt kategória (Bánóczi-Csermák Brúnó, Vereczkey Benjámin, Bino Marcell, Pankotai Péter, Benedek Csongor, Damenija Givi, Köpeczi-Bócz Ákos, Facskó Eszter, Szabó Rebeka, Szamos Evelin, Hortobágyi Henrietta, Jakóts Gabriella, Nagy Bernadett, Tiba Csaba, Both Károly, Kammerer Bence, Tóth Máté, Köck Gábor IV. Sárkányhajó kupa III. hely Tóth Máté
Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága – Mezőtúr
Kelemen Ákos 50m gyors 1. hely
Kelemen Ákos 50 hát 1. hely
Kelemen Ákos 50 mell 1. hely
Kelemen Ákops 50 pillangó 1. hely
Török Ádám 50 mell 2. hely
Kelemen Ákos, Hidvégi Zoltán, Török Ádám, Tamás Brúnó 4 x 50 m fiú gyors 3. hely
Kelemen Ákos, Hidvégi Zoltán, Török Ádám, Tamás Brúnó 4 x 50 m fiú vegyes 2. hely
Sipos Panka, Gaszner Anna, Orbán Dorottya, Molnár Petra 4 x 50 m leány gyors 2. hely
Sipos Panka, Gaszner Anna, Orbán Dorottya, Molnár Petra 4 x 50 m leány vegyes 2. hely
Tamás Brúnó 50m hát 4. hely
Hidvégi Zoltán 50m hát 5. hely
Sipos Panka 50m hát 8. hely
Sipos Panka 50m gyors 5. hely
Tamás Brúnó 50m pillangó 4. hely
Hidvégi Zoltán 50m pillangó 5. hely
Török Ádám 50m pillangó 6. hely
Hidvégi Zoltán 50m mell 5. hely
Sipos Panka 50m pillangó 6. hely
Gaszner Anna 50m mell 6. hely
Molnár Petra 50m mell 8. hely
Összesített eredmény: gimnázium kategória: II. hely

Meghívó családi napra

Szeretettel hívjuk és várjuk a családokat,
diákokat, hozzátartozókat és meghívott ismerősöket

2014. június 9 -én, pünkösd hétfőjén 930 – 1500 között
a
Szentendrei Református Gimnázium
épületében és kertjében tartandó

CSALÁDI NAPRA

9.30 -10.00  Gyülekezés

10.00-10.30 Istentisztelet

10.30-11.00 Kézműves foglalkozások gyermekeknek (udvaron, termekben)

10.30-11.00 Vezetett körséta a műalkotások ismertetésével (igény esetén)

10.30-12.00 Sportvetélkedők, játékok, labdaversenyek – tornateremben

11.00-12.00 Habakuk Bábszinház: Dávid és Góliát előadása (Kápolnában)

12.00-13.00 Piknik, otthonról hozott eleségből – innivalót biztosítunk (Áprily terem, udvar)

12.30-13.00 Házi sütemény verseny

13.00-14.00 “Ellentmondások a Bibliában” – beszélgetés felnőtteknek

(sátorban)

14.00-14.30 Morzsa-szedegés, közös éneklés, imaközösség

Ennivalóról minden család maga, innivalóról a meghívók gondoskodnak!

Szentendrei Református Egyházközség,
Református Gimnázium és a Református Óvoda

Ünnepélyes eredményhirdetés az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE-n május elején minden évben ünnepélyes keretek között jutalmazzák az országos informatikai versenyek legjobbjait, a döntőbe jutott tanulókat. Iskolánkat idén 6-an képviselhették ezen az eredményhirdetésen.

Az első húsz helyezett könyvjutalmat, a többiek elismerő oklevelet kaptak. A LOGO Országos Tanulmányi Versenyen idén megközelítőleg 2700 induló közül, kategóriánként mintegy 60-70 döntős Dr Zsakó László tanszékvezető tanár úrtól vehette át elismerő oklevelét. A Nemes Tihamér Országos Alkalmazói és Programozói verseny döntősei Sipos Imre köznevelésért felelős államtitkár helyettessel és Alföldi István, az  NJSZT vezérigazgatójával foghattak kezet.

Gratulálunk tanítványainknak a kimagasló eredményekhez, kívánjuk nekik, hogy legyenek kitartók, és reméljük jövőre ismét büszkék lehetünk rájuk.

LOGO Országos Tanulmányi Verseny II. kategória

12. hely Lapis Áron 6.b

17. hely Székely Bendegúz 6.b

29. hely Zetelaki Dániel 6.a

39. hely Olcsvári Szilárd 6.b

Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny 9-10. évfolyam

11. hely Csesznák Tamás Levente 10.a

Nemes Tihamér Országos Programozói Verseny I. kategória

10. hely Székely András 7.a

Nemes Tihamér Országos Programozói Verseny II. kategória

37. hely Csesznák Tamás Levente 10.a

Csesznákné Nagy Katalin felkészítő tanár


A 7.a a Korda Filmparkban

Az osztályunk a vizsga utáni nap az etyeki Korda Filmparkba látogatott. Az első benyomásunk elég rossz volt: egy rendkívül idegesítő nő vezetett bennünket, akinek az volt a módszere, hogy ledarálja a szöveget, és megy tovább. Töri órát nem tartott, mert kettes volt ebből a tantárgyból (ezt ő mondta).
Először egy óriási terembe vezetett bennünket, amelynek sarkaiban egy-egy film díszletét mutatták be, különböző korokból. Itt Korda Sándor életéről és sikeres pályájáról beszélt, az általa rendezett filmekről és a bennük szereplő „híres” színészekről. Ezek után áttértünk a filmtrükkökre: hogyan oldották meg régebben a filmek hátterét, miként maszkíroznak kövérré egy színészt, hogyan lesz némely színész alacsonyabb, néhány pedig magasabb a többinél, vagy milyen módszerekkel vették fel az olyan életveszélyes jeleneteket, amikor egy hajó viharba kerül.  A régebbi – Vukkhoz hasonló – rajzfilmekről pedig megtudtuk, hogyan rajzolták meg a képkockákat egyenként. A kedvencünk egy motoros trükk volt, amikor egy zöld paraván előtt egy álló motoron ültünk, de a felvétel után úgy tűnt, mintha az országúton száguldanák. Ezután igazi járműre ültünk, és átbuszoztunk arra a területre, ahol a jelenkorban készülnek a filmek.
Az első ilyen modern, szabadtéri díszlet Rómát jelenítette még a Borgiák című sorozatból. Csalódást okozott, mert nem volt elég élethű, és pergett le a vakolat a „házakról”, bár ha a színészek, vagy a korra jellemző kellékek ottmaradnak, vagy ha kicsit tisztább a terület, akkor jobban átélhettük volna. Ezek után „Brooklynba” mentünk, ahol megnéztük a Hellboy2. film helyszínét, ahol egy kocsi felrobbant, és ahol a falat zöld trutyi borította. Mindenki fotózkodott a graffitik előtt, amelyeket Amerikából (?!) hívott street art művészek készítettek. ( Mellesleg a magyar graffitik sokkal találékonyabbak, mint az amerikaiak „alkotásai”.)
Összességében jó élmény volt, mely során az osztály még jobban összekovácsolódott. Talán egy picit kiábrándító látni trükköket, de legalább megértjük. És el kell fogadni a valóságot!
A Korda Filmpark versenyt szervezett a parkot látogató osztályok között. Mindenkinek, aki nevezni szeretne, osztályképet kell csinálni az egyik díszlet előtt, „Rómában”, vagy „Brooklynban”. A mi osztályunk a brooklyni metrót választotta. Szeretnénk megnyerni a versenyt, ezért aki elolvassa ezt a cikket, kérjük, LIKE-olja az osztályképünket (7.a) a Korda Filmpark Facebook oldalán. J Előre és köszönjük!
S.Z. (és P.E.)

DPR nap 2014

Apalítvány

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar hangversenye Szentendrén

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar hangversenye Szentendrén

2014. május 25. 18:00 órai kezdettel a

Szentendrei Református Gimnázium Kápolnájában
2000 Szentendre, Áprily Lajos tér 5.

A belépéshez szükséges támogató jegyek a Szentendrei Református Gimnázium portáján, ill. a Szentendrei Református Gimnáziumért és Kollégiumért Egyesület önkénteseinél szerezhetők be.

Diák: 500.-, felnőtt: 1.500.- Ft

Tel.: 26/302-595, ill. a refhangverseny.szentendre@gmail.com címre írt üzenettel igényelhető.

Műsor:

J. S. Bach: III. Brandendurgi verseny Nr. 3 BWV 1048

Liszt Ferenc: Angelus

G. F. Händel: F-dúr orgonaverseny, op.4, No. 4.

Erkel Ferenc: Palotás

Weiner Leó: Divertimento Nr. 1

Bartók Béla: Román népi táncok

Liszt Ferenc – Wolf Péter: Magyar rapszódia Nr. 2

Közreműködik: Szabó Barna – orgona

Támogató jegyükkel a Szentendrei Református Gimnázium Kápolnájában és a Szentendrei Református Templomban tartandó zenei alkalmak létrehozásához járulnak hozzá.

Az Egyesület erre a célra önkéntes adományokat is köszönettel fogad az alábbi bankszámla számon:

K&H Bank Zrt. – 10403112-50495650-54511004

Nyári kerékpáros szuper sporttábor

Nyári kerékpáros szuper sporttábor
2014. június 15-19.

5 nap / 4 éj:

  • Kerékpározás
  • Evezés
  • Hajókirándulás
  • Strandolás
  • Vitorlázás
  • Strandröplabda/strandfoci/egyéb rekreációs lehetőségek
  • Kulturális kirándulások (Pákozdi csata emlékhelye; vár; ingókövek)

Szállás:            kempingben, bungalókban

Ellátás:            bővített félpanzió (reggeli, hideg ebéd, meleg vacsora)

A részletekről érdeklődj Köck tanár úrnál

Feltámadást hirdető örömzene húsvét vasárnap

Gimnáziumunk diákjai Körösmezei-Varga Zsuzsanna tanárnő felkészítésével feltámadást hirdető örömzenét adnak a gimnázium épületének erkélyéről.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Időpont: 2014. 04. 20. vasárnap reggel fél 8 óra

Virágvasárnapi hangverseny a kápolnában

Az ELTE Kémiai Intézetének Módszertani laboratóriumában jártak diákjaink

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) Gazdagító Programpárok II. pályázati keretében 12 órás szakkört és 3 x 5 óra intenzív foglalkozást tartottunk a redoxi reakciók és az elektrokémia témájában. A tömbösített foglalkozásokat az ELTE Kémiai Intézetének Módszertani laboratóriumában kísérletezéssel és egy galvanizáló műhelyben üzemlátogatással töltöttük.

A tudomány házhoz jön

Farsangi bál 2014.02.28.

Ökumenikus imahét alkalmai 2014

Ökumenikus Imahét

Hát részekre szakítható-e Krisztus ? 1Kor 1,1-17 alapján

Szentendre, 2014. január 19-26. este 6 órától, szeretetvendégséggel

A hét vasárnap közös ökumenikus úrvacsorával zárul a Református templomban.

Időpont

Helyszín Igehirdető
január 19.
vasárnap
Evangélikus templom Dr. P.Tóth Béla
református lelkész
január 20.
hétfő
Baptista imaház Kelemen László
r.kat. káplán
január 21.
kedd
Plébániatemplom (Vártemplom) Dani Zsolt
baptista lelkipásztor
január 22.
szerda
Péter-Pál templom Dr. P.Tóth Béla
református lelkész
január 23.
csütörtök
Blagovesztenszka szerb templom Gálity Vojiszláv
ortodox parochus
január 24.
péntek
Református Gimnázium Drenyovszki Pál
baptista lelkipásztor
január 25.
szombat
Baptista imaház Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész
január 26
vasárnap
Református templom Blanckenstein György
r.kat. plébános

Az újévi koncert képei (2014.01.10.)

GIMNÁZIUMUNK A SZÁZ LEGJOBB MAGYAR KÖZÉPISKOLA KÖZÖTT

A legfrissebb kimutatás szerint a Szentendrei Református Gimnázium bekerült az ország száz legjobbként számon tartott középiskolája közé.

Az évenként készülő kimutatás az egyetemi felvételik, az országos tanulmányi verseny-eredmények, az érettségik és a kompetenciamérések számadatainak összesítésével, 957 magyar középiskola eredményeit figyelembe véve készült.

Holland diákcsere 2013

A diákcsere eseményei prezentációban

Dákok véleménye

A hollandos programban minden nagyon tetszett, de azért megpróbálunk kiemelni pár dolgot amit biztosan nem fogunk elfelejteni:
Szerintünk évek óta mi kaptuk a legjobb témát (egészséges életmód, sport), mivel a témakörünkbe nagyon sok vicces és ráadásul egészséges program belefért.
A V8ban lévő program fárasztó volt, de emlékezetes! Mivel az egészséges életmód volt a téma, ezért elláttak minket mindenféle ehhez kapcsolódó tanáccsal.
Zumbáztunk, hogy fittek vagy fittebbek legyünk, úsztunk és torna felmérések is voltak. Utána kiselőadásokat hallgattunk a reflexológiáról, az egészséges táplálkozásról, vitaminokról, gyógyteákról. Nagyon sok hasznos dolgot tudhattunk meg!
Ami még a kedvenceink között lesz az biztosan a közös főzés! Megtanulhattuk,hogy hogyan vágjunk,pucoljunk és főzzünk “helyesen” és egészségesebben! (Azért a főzés utáni finomságokat sem felejtjük el amiket persze,miután sokat dolgoztunk vele megehettünk!)
Szintén felejthetetlen élmény volt számunkra amikor a csillebérci kalandparkba kirándultunk egy rövid budapesti városnézés után. A kalandparkban rövid “kiképzés” után felvettük a szükséges felszerelést és nekivágtunk a parknak! A mászás nagyon izgalmas volt, a végére mindenki elfáradt és megéhezett! 🙂
Még egy program ami szerintünk felejthetetlen marad:
Amikor bementünk Budapestre és megmutattuk nekik az várost, na persze éjszaka. Elmentünk a sugarshopba és a Margitszigetre is. A szökőkút gyönyörű volt, és még zene is szólt! Igaz fáradtan értünk haza, de felejthetetlen élményekkel!
Ez a hollandos csere program biztosan életre szóló élmény marad számunkra, soha nem fogjuk megbánni, hogy jelentkeztünk és nagyon várjuk, hogy meglátogathassuk új barátainkat Hollandiában!

Nagyon köszönjük a lehetőséget!
Luca, Virág, Lilla

A hollandos projektet én nagyon élveztem, ugyanis használtuk a nyelvet élőben, a projektmunkában sokat tanultunk mi is, és taníthattunk másokat. A programok nagyon jók voltak, nagyon sok lehetőség volt és nem csupán unalmas iskolában ülés, hanem kirándulások, főzés, uszodában és wellnessben lazítás és erősítés. Laza volt a hangulat, könnyen összebarátkoztunk mindenkivel, sokat nevettünk és találkoztunk iskolai program után is az emberekkel. A párommal nagyon jól kijöttünk, rengeteget beszélgettünk, és meglepően jól ment az angol, így könnyedén ment minden itthon is.

Szabó Eszter

Amikor megérkezett a partnerem, azt hiszem kicsit mindketten szótlanok voltunk. De estére már tökéletesen megértettük egymást és beszélgettünk azokról a dolgokról, amiket szeretünk, és amikor közösek bennünk. Szóval a kommunikáció jól sikerült és nagyon sokat fejlődtem a tíz nap alatt, sok tapasztalatot és barátokat is szereztem. Az egészséges életmód projekt nagyon jó választás volt, sok új dolgot tudtam meg és változtattam a projekt óta az életmódomban. Egyszóval a nagyon jó volt a cserediákprogramnak ez a része. Nagyon sokat tanultam, és azóta az angol nyelvvel is jobban foglalkozom, hiszen rájöttem mennyi mindent nem tudok. Már nagyon várom a márciust, hogy menjünk Hollandiába és újra találkozzak a partneremmel, barátommal és megismerjem a családját és azt hogy ott milyen az élet.

Mikeházi Anton

Mikulás kupa 2013

Orgonaavatás képekben

Épül az orgona

Szalagavató 2013

Euro nyelvvizsgás információk

Kedves nyelvvizsgázni vágyó diákjaink! Az alábbi linken az Euro nyelvvizsgával kapcsolatos információkhoz tudtok hozzáférni. Letöltés: itt.

Adrienn tanárnő

Német diákcsere képei

Ismét indul a Kárpát-medencei Református Oktatási Intézmények adománygyűjtése!

Kedves Szülők! Kedves Tanulók! Kérjük és kívánjuk, hogy érezzük meg a testvéri összetartozás jó érzését, az egymáson segítés bennünket is meggazdagító voltát, az együttmozdulás másokat is lendületbe hozó csodáját!

A 2013. év adománygyűjtés három cél támogatását szolgálja:

1. Végvárprogram – óvodaindítási és általános iskola indítási támogatás. A programban Erdélyben,

Kárpátalján, Felvidéken, Horvátországban és Szerbiában szeretnénk segíteni magyar református óvodák

és általános iskolák indításában. Nagyon fontosak óvodáink, ahol az anyanyelv megerősíthető, a

közösségi élmény átélhető. … református közegben, magyarul.

2. Megmaradási program – a kárpátaljai, felvidéki és a délvidéki református intézmények működési

támogatása. Tudjátok azt, hogy az itt lévő intézmények működésükhöz egyáltalán, vagy csak kis

mértékben kapnak állami támogatást. Adományainkkal a létezésüket tesszük lehetővé és segítjük.

3. Bibliaprogram – újfordítású teljes bibliát szeretnénk ajándékozni az adománygyűjtésből a Kárpátmedence

református intézményei 9. évfolyamos tanulóinak.

Kérjük Szentendre és környéke lakosságát, a református gyülekezeteket, iskolánk tanulóinak szüleit és mindenkit, aki szívén viseli a református oktatást, hogy pénzbeli adományát juttassa el iskolánkba!

Hálatelt szívvel köszönünk minden segítséget!

„Völgyek vándora”

Áprily est, 2013 novembere

2012. november 14-én, csütörtökön du. 16 órai kezdettel tartottuk meg immár tizenegyedik alkalommal gimnáziumunk Áprily Lajos estjét. Egyik legszebb termünk névadójának 126. születésnapjáról Kárpát-medence-szerte megemlékeznek minden évben. A visegrádi Általános Iskola Áprily hetet szervez ilyenkor minden novemberben, a nagyenyedi Áprily-estek Irodalmi-közművelődési Kör Emlékkönyvet jelentettek meg az idén.

A mi ünnepségünk szerény, de hűséges része a természetet alázattal szolgáló költőre emlékező események sorának.

A Benkő József teremben megtartott csendes emlékesten verseket mondtunk, népdalokat énekeltünk. De aki nem vállalkozott ilyen szereplésre, szintén hozott egy-egy gyertyát, almát, a sárga és a barna különös színkeverékeibe facsarodó bükkfaágat. Ezek az őszi díszek vették körül a két kis, Áprily versek – „Márta” és „Málnászó öregasszony” – ihlette, szobrot: egykori diákunk, Bodrogi Fanni, alkotásait.

Az idei alkalomra az iskola kertjének cseresznyefájáról származó cseresznyeszár teával kedveskedtünk vendégeinknek. A tea arany-piros párájába burkolózva hallgattuk az emlékező verseket, népdalokat.

Az idei megemlékezés vezérvonala a költő Völgyek vándora című verse volt.

Külön örömünkre szolgált, hogy néhány tanárunk, nyugdíjas tanárunk, Kun Péter, és Áprily versenyeink egyik zsűritagja, Kertész János, és felesége, valamint egykori diákom, dr. Gál Erika mellett véndiájaink – Lőrincz Tamara, Makray Andrea, Móricz János, Tímár Sára és Tolonics Gergely – is megtisztelték Áprily emlékét. Igaz ugyan, hogy Lakatos Ilona óvónői elfoglaltsága miatt nem tudott itt lenn, de helyette lemezről maga Áprily mondta versét a vadludakról.

Kun Péter tanár úr és jómagam saját szövegeinkkel tisztelegtünk a természete talán leginkább értő magyar költő, Áprily Lajos, emléke előtt.

Szentendre, 2013.11.14.

Kiss Székely Zoltán

Őszi hangulat

Áprily Lajos emlékének

Kun Péter

Csípős szél támadja a kopár hegytetőt,
cinke-rajok keresnek tavalyi etetőt.
Földben álmodik az aranyló búzamag
arról, hogy egyszer majd megvirrad.

Az erdőt takarja arany avar-paplan,
a sűrűben csörtet egy mogorva vadkan.
Két riadt őzike riadtan meg-megáll,
novemberi este ősz-erdőre leszáll.

Hallgat a cinke és a dalos torkú rigó,
ablakom alatt nem hallik gerleszó.
A Kőhegyen opálos őszi köd leül,
a zsibongó erdő is csendbe szenderül.

A bükkös erdő fái a nyarat siratják,
eltűnt leveleit visszahívogatják.
Tomboló szelek zúgatnak az erdőn,
tél-jelek vibrálnak kék-fekete felhőn.

A Nagykevély unottan néz a vén Dunára,
csendben emlékezik Visegrádnak vára.
Hol van már a nyári napfényes tiszta ég?
Nekem már a közel is távoli messzeség.

Álmosan csordogál most a Bükkös patak,
turistákról álmodnak a templomdombi falak.
Hét templom tornyai nyújtóznak az égre,
szép szavú haragok hívnak vecsernyére.

Kertemben a hársfa levelét leszórta,
pajkos kedvű szellő halomba sodorja.
Hegyekre nem hágok, szemeim csak nézik.
Letűnt éveim már a novembert idézik.

A Holdvilág-árok is csendben emlékezik,
turistás tavaszban méltán reménykedik.
Emlékes éveim hát fellapozom én is.
Szeles őszidőre jön talán nyár mégis.

Rám zuhog a novemberi esők hideg zápora,
számba az édes méz, mint éretlen áfonya.
Tavaszi ablakom hát én is bezárom,
töretlen reménnyel az új tavaszt várom.

Erdők szerelmese, ki az égi tájat járod,
csendes türelemmel a kürtök hangját várod,
köszönjük, hogy verseid buzdítanak jóra,
hogy tanítottál minket szép emberi szóra.

Az ősz-erdő őrzi még lábaidnak nyomát,
hol ízleltél almát, szedret és áfonyát.
Megidéz most téged híveid tábora,
fogadd tisztelgésünk, völgyeknek vándora.

Völgyednek vándora

Áprily Lajosnak

Sötét völgyeidnek vándora voltam.
De tudom már, hazám a fény hazája.
Szurdok szürke rabja nem vagyok. Holtan
is, vándorát, a hegyek csókja várja.

És túl emberélet útjának felén,
Dante erdeinek borzalmain is
túl, hiszem, hegyél, hegytető int felém.
Völgyek vándora! Nem apokalipszis,

ha szíved kihagy. Hallgasd csak zenéjét!
Ha nyugtalan patak lelkét szeretted,
nem vesztheted a magasság reményét.
Új szépség után kutattál? Szerelmed

már csak völgyben-járókhoz szegődik?
Lassan megérkezem Genezárethez
én is. S maradok időtlen időkig
kötve a tóhoz? Magadba elrejthetsz.

Öreg az est. Nem látom már az utat.
De szívem tudja, ez hegyre fölvezet.
S ha pirkad, fényesség tövéhez bújtat
a lelkem, s megsimogatja völgyedet.

Érzem már, holnap könyörül a távol,
s régenvoltak nyújtanak testvérkezet.
Hangokat hallok: “messzeföldi vándor
rokon
-korokba végre megérkezett!”

Budapest, 2013. november 14.

Kiss Székely Zoltán

Pályáztunk és nyertünk

Örömmel tesszük közzé, hogy iskolánk könyvtára sikerrel pályázott a TINTA Kiadó által meghirdetett Wekerle Sándor III. könyvtári állománygyarapítási pályázatán.

A TINTA Kiadó immáron 3. alkalommal biztosít lehetőséget pályázati úton, az általuk kiadott rendkívül színvonalas kézikönyvek 50%-os áron történő beszerzésére.

Ez alkalommal 95.000,-Ft értékben gyarapíthattuk iskolai könyvtárunkat.

Gazdagodó kézikönyvtári állományunk tartalmas segítség a tanórák változatossá tételéhez.

Ez úton is köszönjük a lehetőséget!

Dr. Puskás Áronné
könyvtáros

Betekintés a tudomány és a technika világába

A Nemzeti Tehetség Program jóvoltából érdekes helyekre kirándultunk. Tartsatok velünk!

Győr Audi gyár (sajnos nem lehetett fotózni)

Először a cégről és a győri gyárról láthattunk egy diavetítéses tájékoztatót, aztán pedig a koreai turistacsoportoktól annyira irigyelt „fülbe súgós” berendezésekkel vezettek végig a motor és az Audi TT összeszerelő sorokon.

  • „ Már régóta akartam menni egy autógyárba. Nagyon élveztem, hogy ilyet láthattam.”
  • „Gondoltam, hogy modern gyárépület lesz, de azt közel sem, hogy ennyire. Jó tudni, hogy Magyarország élen jár ezen a téren is, és hogy ilyen jó szakembereink vannak.”
  • „Külön érdekesség volt, hogy beszéltek az ottani tanulási és munkalehetőségekről.”
  • „Jól néztek ki az Audik. Tetszett, hogy minden milyen pontos és precíz.”
  • „Bár nem vagyok egy autófanatikus, de kifejezetten érdekes volt látni, hogy milyen sokan és milyen aprólékosan dolgoznak egy autón.”
  • „Az Audi gyár mindent vitt. A vadonatúj, csillogó autók. Nagyon élveztem.”
  • „A legjobb része az volt, mikor az új kocsik kigurultak.”

Mobilis Központ, szintén Győrben, az Audi támogatásával

Egy természettudományos játszóház, mint a Csodák Palotája, de minden az autók, a mozgás és a közlekedés példáján keresztül bemutatva. Nemcsak az interaktív eszközöket próbálhattuk ki, hanem részt vehettünk egy rendhagyó fizika órán majd két egyetemista rendezett bemutatót fizikai és kémiai kísérletekből.

  • „A Mobilisban volt talán a legjobb fizika órám az utóbbi 4 évben.”
  • „Szórakoztató, érdekes, kicsit figyeltem és tetszett, attól függetlenül, hogy nem szeretem a fizikát.”
  • „Legjobb az egyetemisták előadása volt – végig érdekesek és viccesek voltak, így a figyelmünk sem lankadhatott.”
  • „A feladatok jók voltak, lehetett volna belőlük több is. A kisebbek lehet, hogy jobban élveznék ezeket a játékokat. Mi meg többet értettünk belőlük.”

Bős- Dunakiliti vízerőmű rendszer

Megnézhettük a működő erőművet és a duzzasztógátat és részletes ismertetést kaptunk róla.

  • „A duzzasztógát hatalmas volt, sokkal nagyobb, mint amire számítottam.”
  • „A vízerőmű sok energiát képes előállítani, bár általában a maximumnál jóval kevesebbet termel. Szinte minden automatizálva van, csak ellenőrzésre kellenek a dolgozók.”
  • „A legizgibb rész az volt, amikor az átfolyó víz fölött 30 méterrel egy rácson sétálgatva mentünk végig.”
  • „Viccesen néztünk ki a sárga sisakokban.”
  • „Nagyon furcsa volt, amikor egy hajó beérkezett és az egész épület rezgett a lábuk alatt, mintha földrengés lett volna.”
  • „Nagyon érdekes volt, hogy belemehettünk a belsejébe és 8 méter víz volt felettünk.”

Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Az intézetben először egy előadást hallgattunk meg a Balaton élővilágáról (legrészletesebben a kagylókról), majd egy akváriumban élőben is megnézhettük az állatokat, növényeket. A parton mi magunk is végeztünk vizsgálatokat.

  • „Az akváriumban megmutatták mik élnek a Balatonban. Ez nagyon érdekes volt így már felismerek pár halfajtát.”
  • „Meglepődtem, hogy milyen színes a Balaton élővilága. Nem tudtam, hogy ennyiféle élőlény él a Balatonban.”
  • „Érdekes volt, hogy az egyik kagylófaj hogyan lett „betelepítve” a Balatonba. Egy Dunáról áthozott uszály aljára voltak tapadva, és itt elszaporodtak.”
  • „Meglepő volt hallani, hogy a Balaton vizében még mindig van mit kutatni, és hogy folyamatosan változik az algák összetétele.”
  • „A kagylók érdekesek voltak, most már tudom, hogyan szaporodnak és hogy milyen sok fajta él Magyarországon.”

A 14. Tentamen gála történései

„Kit-kit oda kell tenni, hol az ő maximuma mind magára, mind pedig az egészre nézve leginkább kijő.”

Bolyai Farkas

A Szentendrei Református Gimnázium 14. Tentamen gáláját 2013. november 7-én, 16 00 órai kezdettel tartunk a Bolyaiak termében.

E seregszemle célja a Magyar Tudomány Napjának méltó megünneplése iskolánkban.

1823. november 3-án, Temesvárról, apjának Marosvásárhelyre, írott levelében Bolyai János beszámol a nemeuklidészi geometria felfedezéséről. A „semmiből egy új, más világot teremtettem”a magyar tudomány jelképmondata.

1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság (MTT) – mai nevén Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – létrehozására.

1996. november 3-án Budapesten, a Magyar Tudósok Világtalálkozóján döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben a Magyar Tudomány Napja.

1997. november 3-án ünnepeltük meg először a Magyar Tudomány Napját.

E nap megünneplésének előzményei iskolánkban azzal kezdődtek, hogy 2000-ben először emlékeztünk meg a Magyar Tudomány Napjáról. 2001. november 3-án először ünnepeltük meg a Magyar Tudomány Napját iskolánkban, ennek dokumentációja az iskolai könyvtári anyagban megtekinthető. Hosszú éveken keresztül, az utóbbi tíz tanévben a Tentamen gála az iskola Tentamen versenyének befejező momentuma volt. Ettől a tanévtől kezdve a két esemény kettévált. A Tentamen verseny ezentúl a második félévben kerül lebonyolításra. A gálára novemberben kerítünk sort.

A Magyar Tudomány Napjára úgy emlékezünk, hogy neves tudósokat, kutatókat hívunk meg, illetve iskolánk véndiákjait, akik tudományos munkájukat mutatják be, egyben teret biztosítunk arra, hogy iskolánk tanárai itt bemutathassák tudományos kutatásiak eredményeit és iskolánk jelenlegi diákjai is beszámolhassanak tudományos kutatásaikról.

Tesszük mindezt annak tudatosítása végett is, hogy iskolánk kémia-fizika előadójának névadói Bolyai Farkas és fia, János. Az apa által írt főmű a Tentamen, ennek melléklete az Appendix, a nemeulidészi geometriát megalapozó dolgozat.

Ebben az esztendőben gálánk azzal vette kezdetét, hogy szemre vételeztük iskolánk jelképnövényének, a szentendrei rózsának a kijelölt helyét és meglátogattuk az iskolánk udvarára elültetett vendégfákat: a pécsi Református Kollégium ajándékát, a fügefát, a sepsiszentgyörgyiek hozta dél-hargitai lucfenyőket, és a marosvásárhelyi Református Kollégium szimbólumnövényét, a pónyikalmafát.

Földi János igazgató úr köszöntője után a zsúfolásig megtelt Bolyaiak termében került sor az előadásokra.

Első előadónk Bartucz Anikó biológus volt, aki 2004-ben végzett iskolánkban. Előadása után, mely a “Hogyan segíthet a kórházi laboratórium szívinfarktus esetén?” címet viselte, sietett haza kisfiához.

Így ő már nem hallhatta Oláh Anna Bolyai-kutató előadását, melyben az iskolánkban már többször előadó fizikus “Bolyai Farkas almafájának útja a Kárpát-medencében” cím alatt vázolta a pónyikalmafa, mint jelkép fontosságát. Iskolánk a Kárpát-medencében a 14. helyszín, ahol a marosvásárhelyi református temető híres pónyikalmafájának oltványa emlékeztet a magyar tudomány legnagyobb apa-fiú párosára, a Bolyaiakra.

Következő előadónk Dr. Gál Erika, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének kutatója, egykori diákom, volt. Előadása, a “Régészeti állattan: ember és állat kapcsolata a múltban” bepillantást engedett egy olyan érdekes határtudományi kutatásba, amely segítségévek jobban meg tudjuk érteni eleink éltvitelét.

Idei legfiatalabb előadónk, szintén iskolánk végzettje volt. Erdős Zsuzsanna, a SOTE fogorvosi karának negyedéves hallgatója saját tudományos kutatását mutatta be “Az intraorális szkennelési technikával készülő fogpótlások” címmel.

Őt egy régebbi diákunk követte. Kocsis Réka, az ELTE ötödéves filológusa “Az Apor-kódex kiadása és kérdései” címmel kalauzolta hallgatóit egy igen ritka kódexünk szövegeinek megfejtésében.

A mostani diákjaink közül némelyek még emlékezhetnek az országos versenyek nyertesére, és a Magyar Televízióban is bemutatkozott lovász-szakértőre, iskolánk volt diákjára, a SOTE most ötödéves medikusára, Magyar Zsomborra. Ez alkalommal orvos-kutatói tevékenységéről hozott érdekességeket, “Az elhízás összefüggése az affektív temperamentumokkal” címmel.

Utolsó előadónk szintén iskolánk volt diákja, Móricz János történész, egy gondolkodásra és vitára ösztönző témát bontott ki a végig figyelmes diák hallgatóságnak. Az “Örökség és nemzeti identitás kapcsolata Közép-Európában” című előadás arra vállalkozott, hogy felvázolja a magyar nemzet és a Kárpát-medencében élő többi nép konfliktusmentesnek nem nevezhető viszonyát, a népek történelmi emlékezetének margóján.

Végül fenti sorok írója, egyben a gála szervezője “Egy napsugár novemberi útja Marosvásárhelyről Szentendréig” címmel összegezte a 14. alkalommal megrendezett esemény taulságait, egyben hívogatva a megjelenteket az egy év múlva megrendezendő 15. Tentamen gálára.

Szentendre, 2013. október 7.

Kiss Székely Zoltán
A Természettudományos Katedra vezetője
a Kővirág 6 TVSzK vezetője
a Tentamen gála szervezője

Völgyek vándora

Szeretettel meghívjuk a Szentendrei Református Gimnázium
Áprily Lajos estjére

ahol a terem névadójának 126. születésnapja alkalmából, immár tizenegyedik alkalommal,
2013. november 14-én, csütörtökön
du. 16 órai kezdettel
verseket mondunk, énekelünk és zenélünk.

Mindenkit arra kérünk, hogy az Áprily  Lajos teremben sorra kerülő csendes versmondó délutánra, hozzon magával egy Áprily szöveget vagy egy
Áprily Lajosról szóló szöveget (akár saját alkotást!)
– amit majd elmond, vagy felolvas illetve zenét (Saját előadásban vagy akár hangfelvétel is lehet az..)

Aki teheti, hozzon egy-egy gyümölcsöt, sárguló levelű ágat – a november valamely muzsikáló gyümölcsét,
egy szál gyertyát, s egy filteres teafüvet.

Völgyek vándora

Sokat jártam hegyélen, hegytetőkön,
már csak a völgyben-járókhoz szegődöm.
Szívem kihagy, figyelem rossz zenéjét –
„Elvesztettem a magasság reményét…”

Meghívó Tentamen gálára

Szeretettel meghívjuk
a Szentendrei Református Gimnázium

14. Tentamen

Gála-műsorára, melyet a Magyar Tudomány Napja keretében
2013. november 7-én,
du. 1600 órai kezdettel tartunk a
Bolyaiak termében.

A 14. Gála mottója:

„Kit-kit oda kell tenni, hol az ő maximuma mind magára, mind pedig az egészre nézve leginkább kijő.”

Bolyai Farkas

BACH HANGVERSENY

BACH  HANGVERSENY

a Református Gimnázium kápolnájában

2013. november 17. vasárnap este 6 órakor

2000 Szentendre, Áprily tér 5.

Műsoron:

J.S.Bach 29.Kantáta “Wir danken dir, Gott, wir danken dir”
J.S.Bach: 172.Kantáta “Erschallet ihr Lieder”

Közreműködnek:

Lutheránia Ének- és Zenekar
Vezényel: dr. Kamp Salamon

Czabán Angelika szoprán, Németh Judit alt, Megyesi Zoltán tenor, Jekl László basszus, Balog Norbert orgona

A belépés ingyenes. Az est megrendezésére szánt adományokat köszönettel elfogadunk.

Olvasás az éjszakában

O L V A S Á S  A Z  É J S Z A K Á B A N .  November  8.   péntek  18 – 22 óráig.

Szeretettel hívunk és várunk kis- és nagygimnazistát egyaránt!

Aki szívesen vállalna felolvasást egy, vagy akár több kategóriában, jelentkezzen a felelős tanárnál, vagy a könyvtárban Mariann tanárnőnél.

Jelentkezési határidő: november 4.

Válassz neked tetsző kategóriát, akár többet is és keresd a felelős tanárt vagy Mariann tanárnőt a könyvtárban a részletekért!

BIBLIA Szénási László
VERS Kun Csabáné Kovalik Judit
NOVELLA Tóth Enikő
MESE Kulcsár Márta
ISMERETTERJESZTŐ dr. Török Márta
HUMOR KRIMI Sípos Dávid

Beiratkozás

Tanévzáró ünnepély 17 óra

Pünkösd hétfő, családi nap

Év végi javító- és külömbözeti vizsgák

Írásbeli érettségi vizsgák kezedte

Érettségi dolgozatok megtekintése

Fogadóóra, szülői értekezlet

A DPR napja

Délutáni tanítás

Ballagás

Húsvéti szünet

Karácsonyi szünet

Léleknyitogató, cipősdobozok átadása

Félévi kiértesítések

Adventi gyertyagyújtás

Szalagavató

Áprily est

Nyitott kapuk

Egyetemisták, gimnazisták, főiskolások találkozója

Őszi szünet

Október 23-i megemlékezés

Bolyai matematika csapatverseny megyei forduló

Aradi vértanúk megemlékezés

Szülői értekezletek

Szakköri jelentkezések határideje

RefX nyitónap

Őszi érettségik jelentkezési határideje

Tanévnyitó értekezlet

Tanári évkezdő csendesnap

Kárpát-medencei református tanévnyitó

A Kárpát-medencei református közoktatási intézmények szombaton Beregszászon, a református templomban nyitották meg a 2013–2014-es tanévet. A negyedik alkalommal megtartott közös református tanévnyitón mintegy 30 anyaországi és külhoni oktatási intézmény képviselői vettek részt.

Az évnyitó istentiszteleten elmondott igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hangsúlyozta: a kárpátaljai reformátusok részéről nagyon bátor és merész tett volt, amikor 20 évvel ezelőtt elindították a középiskolai oktatást. Utalva a kárpátaljai református líceumok nehéz helyzetére, hozzátette: a két évtizedes múlt ellenére minden tanévkezdet új kihívásokat, új terheket és feladatokat jelent. Ezek megoldása érdekében a püspök összefogásra, egymás támogatására szólította a Kárpát-medencei református közösségeket. A református tanintézetek jelentőségét méltatva kiemelte, hogy az ezekben tanuló diákok nemcsak oktatásban, hanem nevelésben is részesülnek.

Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medence 310 református oktatási intézménye a Magyar Református Egyház és a magyarság megmaradásának bástyái. A mintegy négyszáz diákot oktató négy kárpátaljai református líceum helyzetéről szólva elmondta, hogy ezek a fennmaradásukért küzdenek, mert az ukrán állam semmilyen támogatásban nem részesíti őket. „Külön köszönet illeti a magyar kormányt azért, hogy biztosítja a kárpátaljai református líceumok stabil működéséhez szükséges támogatást” – mondta, rámutatva, hogy e tanintézetek végzőseinek 100 százaléka folytatja felsőfokú oktatási intézményekben a tanulmányait.

Hoppál Péter is felszólalt a tanévnyitón

Köszöntőbeszédében Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt országos szóvivője méltatta és minden magyar ember elé példaként állította a kárpátaljai magyarság megmaradásért folytatott sok évtizedes küzdelmét.

A politikus hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelten fontosnak tartja a külhoni magyar anyanyelvű oktatás fenntartását és továbbfejlesztését, s kiemelten kezeli a magyar oktatási intézmények támogatását, megmaradását és bővítését. Ennek megfelelően a magyar kormány minden évben biztosítja a 2012 óta nemzeti jelentőségű intézménnyé minősített négy kárpátaljai református líceum működéséhez az anyagi támogatást – közölte. Egyúttal bejelentette, hogy a magyar kormány 140 millió forinttal támogatja a Nagyberegi Református Líceum kollégiumának építését.

A református tanévnyitó résztvevőit levélben köszöntötte Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

Tankönyvosztással kapcsolatos tudnivaló

Tisztelt Szülők!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az érvényben lévő jogszabály szerint tankönyvosztáskor igazolni szükséges a tankönyv átvételének időpontjában – vagyis 2013 augusztusában – érvényes, normatív kedvezményre való jogosultságot az alábbi módok egyikén:

1. Rendszeres gyermekvédelmi támogatási kedvezmény estén

· RGYT határozatának másolata

2. Három vagy több gyermekes családban élők kedvezménye esetén családi pótlék folyósításának igazolása szükséges

· augusztus havi bankszámla kivonat, vagy számlatörténet másolata; vagy

· postai átvételi elismervény másolata, vagy

· MÁK igazolás, mely megkérhető a területileg illetékes MÁK kirendeltségtől akár email-en keresztül is a cstam.uszi@allamkincstar.gov.hu email címen

3. Tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermek kedvezménye esetén

· érvényes orvosi igazolás másolata

Kérjük, hogy az igazolást a tankönyv átvétele előtt a Titkárságon leadni szíveskedjenek.

Szentendre, 2013.08.16.

Köszönettel:

Titkárság

Gyászolunk

Fazekas Andrea tanárnő emlékére

Két éve tudtuk meg, hogy Andrea tanárnő súlyos betegséggel küzd. A hír lesújtó volt számunkra, hiszen fiatal, energikus kollégának, barátnak ismertük meg. A hosszú közdelemben mindig bizakodó, hitében erősen álló keresztyén ember volt. Megadatott neki, hogy 2012 szeptemberében ismét visszatérhetett tanítani. Sajnos, a gyilkos kór ismét küzdelemre hívta, de ő a végsőkig bizakodva küzdött.

Számos sport és informatikai verseny szervezője, lebonyolítójaként hagyományokat teremtett a Szentendrei Református Gimnáziumban, ahol 2002 óta dolgozhattunk vele. Olyan barátot és pedagógust veszítettünk el, aki szaktanárként és osztályfőnökként is kiemelkedő személyiség volt. Diákjai és kollégái szeretete övezte, ami munkájának eredményességében is megmutatkozott. Együtt küzdöttük végig a tornaterem-hiányos éveket és együtt örültünk 2010-ben az új sportlétesítmény átadásán. Az idei tanév szeptemberében már a betegséggel folytatott második harc közben nyilatkozott egy, a gimnáziumunkról készült filmben a szakmája iránti szeretetéről: „A testnevelés a szívem csücske. A sport nekem nagyon sokat adott. Kitartást, barátokat, küzdeni akarást, tudást, bölcsességet és büszkeséget is.”

Pár nappal 36. születésnapja után ment el közülünk.

Andrea tanárnőtől  2013. július 19-én 15 órakor veszünk végső búcsút a szentendrei régi református temetőben (2000 Szentendre, Temető u. 8.).

Emlékét mindig szívünkben fogjuk hordani.

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4)

Szentendrei Református Gimnázium

Búcsúzás

Egy fiatal pedagógus halálára

Vezényszavaidat még őrzik
a tornaterem elárvult oszlopai,
hiányod gyermeki szívekben
megül.
Ösvényeidet elforgatta a zord
idő.
Diákjaid könnyes szemmel kutatnak
utánad,
csillogó szemükbe képed örökre
beivódott.
Távolodó lépteid hangját
visszhangozzák a rideg
falak.
Kollégáid folyton várják, hogy
betoppanj
és mindig bizakodó szavaiddal
csüggedő erejüket
megújítsd.
És Te  nem jössz  csengőszóra
közénk.
A véges idő kötelékét magadról
leráztad,
s a végtelen tejútjain szemléled
a gyarló emberek próbálkozásait.
Égi magasságokból figyeled
immár botladozó lépteink
irányát.
Elmeszesedett csontjainkat
rugalmassá tenni
már nem a te feladatod.
Hiányod szívünkre
ránehezült,
és nekünk örök emléked
maradt csupán.
Bár szemeink többé nem láthatnak
téged,
kezünk nem simogathatja fáradt
homlokod.
Imára kulcsolt kézzel
zsoltárba öltöztetve most
utadra engedünk.
Emlékeinkben örökre
megmaradsz,
közülünk soha el nem
távozol.

Kun Péter

Tankönyvárak fizetése

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a fizetős diákok részére kiküldött díjbekérők fizetési határideje július 31-ről augusztus 15-re változott!

2012-2013-as tanév főbb versenyeredményei

Tanuló neve Verseny megnevezése Eredmény Felkészítő tanár
Tóth Ádám Aladin 12.a OKTV informatika I. 2. hely Csesznákné Nagy Katalin
Tóth Ádám Aladin 12.a OKTV informatika II. 23. hely Csesznákné Nagy Katalin
Domján Flóra 12.ny OKTV angol nyelv 18. hely Nyisztor Gergely
Kulin Réka 13.ny OKTV biológia 24. hely Kiss Székely Zoltán
Tóth Ádám Aladin 12.a Dusza Árpád Országos Programozói Csapat verseny 3. hely Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás 9.a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi verseny megyei 5. hely Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás 9.a Nemes Tihamér Országos Programozói verseny megyei 1. hely Csesznákné Nagy Katalin
Tóth Ádám 12.a Nemzetközi Kenguru verseny Országos 17. hely , megyei 2. hely Kun Péter
Búzás Dorina 5.b Arany János magyar verseny Országos 8. hely Poros Júlia
Tirol Zsófia 6.a Bókay Árpád Országos Biológia Verseny 4. hely Dulai Teréz
Gyimóty András 7.a Református Iskolák Országos Kémia Versenye 2. hely Dulai Teréz
Jeney Zsombor 8.a RKTDK – Református Középiskolák XIX. Természettudományos Diákkonferenciája 1. hely Dulai Teréz
Dulai Dóra 10. Ny RKTDK – Református Középiskolák XIX. Természettudományos Diákkonferenciája 1. hely Dulai Teréz,Szakács Erzsébet
Szentgyörgyi Máté 5.b Arany János magyar verseny Országos 10. hely Poros Júlia
Puskás Áron 8.a Jane Haining Nyelvi Emlékverseny 1. hely Wiedemann Krisztina
Mazaray Médea 6.b Országos zsoltáréneklő verseny Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sipos Zsófia 7.a Országos zsoltáréneklő verseny Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Kovács Mátyás 8.a Országos zsoltáréneklő verseny Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Kis Boglárka 9.ny Országos zsoltáréneklő verseny Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sipos Anna 9.a Országos zsoltáréneklő verseny Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Pap Janka 6.b Városi népdaléneklő verseny Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Boross Krisztina Margit 11.a OKTV magyar irodalom 2. forduló Gergely Judit
Tóth Ádám Aladin 12.a OKTV matematika 2. forduló Kun Péter
Tóth Ádám Aladin 12.a OKTV fizika 2. forduló Ferenczi Alpár
Jeney Zsombor, Kerékgyártó Koppány Olivér, Váczi Buda Benedek 8.a VII. Országos Tolkien Levelezős Verseny 2.hely Gergely Judit
Herczeg Alíz 7.a
Szabó Boglárka 7.a
Nándori Dorina 7.a
Tóth Johanna 7.a
Bolyai matematika csapatverseny megyei 2. hely Földiné Koczor Tünde
Szabó Richárd 6.a
Kovács Botond 6.a
Zeller András 6.a
Piersion-Bartel Róbert 6.a
Bolyai matematika csapatverseny megyei 6. hely Földiné Koczor Tünde
Székely Bendegúz 5.b Nemzetközi Kenguru verseny megyei 2. hely Földiné Koczor Tünde
Tóth Ádám 12.a Pest megyei matematika verseny 4. hely Kun Péter
Herczeg Jakab Pest megyei matematika verseny 7. hely Gaálné Gerencsér Hajnalka
Prepuk Andrea 11.a RKTDK – Református Középiskolák XIX. Természettudományos Diákkonferenciája 2. hely Dulai Teréz
Török Emma Tóth Dóra
Németh-Buhin Elisa Rozenberszki Zorka Nándori Dorina
Városi Elsősegélynyújtási Verseny 4. hely Dulai Teréz
Puskás Áron 8.a Megyei Angol Nyelvi Komplex Verseny (Dunakeszi, Bárdos Lajos Ált. Isk.) 2. hely Wiedemann Krisztina
Molnár Miléna 10/Ny Polaneczky Ottó Emlékkonferencia Református Középiskolák XIX. Természettudományos Diákkonferenciája 2. hely Kiss Székely Zoltán
Somogy Sára 9. a Szentendrei Honvéd Kulturális Egyesület rajzpályázata 1. hely Kun Attiláné
Eckensberger Lilian 6.a Szentendre Városának ének és rajzverseny 1. hely Kun Attiláné
Chrzanowska Janka 11. nyek Ábel Jenő Latin Tanulmányi Verseny Országos döntőn a Minores kategóriában dicséretben részesült Dr. Török Márta
Dobó Sára Borbála 7.a Ábel Jenő Latin Tanulmányi Verseny Minores kategóriában az Országos döntőbe jutott Dr. Török Márta
Kreisz Bendegúz 8.a Ábel Jenő Latin Tanulmányi Verseny Minores kategóriában az Országos döntőbe jutott Gergely Judit
Tóth Lili 8.a A Természet Világa  XXII. Természettudomány Diákpályázata Önálló kutatások, elméleti összegzések kategória különdíj Szakács Erzsébet
Hagymási Réka 9.a, Arany Dániel matematika verseny megyei döntő Földiné Koczor Tünde
Csesznák Tamás 9.a, Arany Dániel matematika verseny megyei döntő Földiné Koczor Tünde
Konrád Eszter 10.ny Arany Dániel matematika verseny megyei döntő Földiné Koczor Tünde
Sipos Panka 5. a Pest megyei Könyvtár költészetnapi versmondó verseny 2. hely Lovadi-Berkó Helga
Bor Mária Anna
Facskó Eszter
Kis Boglárka
Nagy Eszter
Sipos Anna
Szabó Eszter
9.a
Országos zsoltáréneklő verseny Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Buzás Dorina 5.b Városi népdaléneklő verseny Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Karajz Noémi
Péterfy Emma
Vityi Viktória
Schneider Zóra
Pálffy Zsuzsanna 6.a
Városi népdaléneklő verseny Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Huszár Anna, Fehér Dorottya, Demeter Hanga 5.b Városi népdaléneklő verseny Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sípos Bolda
Sipos Ilka
Molnár Petra
Petresevics Kitti
Döbrönte Zsófi
Szentgyörgyi Nóra
M.Tóth Eszter
Lissák Júlia 5.a
Városi népdaléneklő verseny Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Izsó Emese 9. Ny Szentendrei Honvéd Kulturális Egyesület rajzpályázata 2. hely Kun Attiláné
Tóth Johanna 7.a Szentendre Városának ének és rajzverseny 2. hely Kun Attiláné
Csesznák Tamás 9.a Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei döntő Szakács Erzsébet
Pierson-Bartel Róbert 6.a Regionális Angol Nyelvi Verseny (Szt. András Ált. Isk.) 2. hely
Kollár Virág 7.a Regionális Angol Nyelvi Verseny (Szt. András Ált. Isk.) 3. hely Tóth Enikő Ágnes
Puskás Áron 8.a Regionális Angol Nyelvi Verseny (Szt. András Ált. Isk.) 2. hely Wiedemann Krisztina
Kassai Tünde 12. Ny Képes Géza Műfordító és Prózaíró Verseny (Sárospatak) 2. hely Gergely Judit
Jeney Zsombor 8.a Megyei Angol Nyelvi Komplex Verseny (Dunakeszi, Bárdos Lajos Ált. Isk.) 17. hely Wiedemann Krisztina
Sipos Bolda Szemőke 5.a Országos zsoltáréneklő verseny Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Gajdos Dorottya
MazarayMédea
Balogh Laura
Kulin Sára
Kovách Donát
Merza András
Dalkó Dominik
Both Marcell
Damenija Vitéz
Hagymási András
Novák Milán 6.b
Városi népdaléneklő verseny Bronz minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sipos Zsófia, Németh-Buhin Elisa, Sípos Bogáta

Tóth Dorottya 7.a

Városi népdaléneklő verseny Bronz minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Krulik Virág 8.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Vers- és prózamondó kategória Ezüst minősítés Gergely Judit
Gyimóthy Anna 10. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Népdal kategória Arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Huszár Anna 5. b 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Népdal kategória Ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Németh Norbert 9. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Arany minősítés
Sipos Zsófia  7. 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Arany minősítés
Moravcsik László 12. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Ezüst minősítés
Szegedi Virág 11. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Ezüst minősítés
Dán Katalin Anna 5. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Bronz minősítés
Kun Boglárka 6. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Bronz minősítés
Horváth Eszter 10. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Bronz minősítés
Huszár Borbála 10. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Bronz minősítés
Tóth Gabriella 10. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Természetfotó kategória Bronz minősítés
Dobszay Ödön 10. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Szépirodalom kategória Arany minősítés
Kovács Eszter Anna 11. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Szépirodalom kategória Ezüst minősítés
Kassai Tünde 12. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Szépirodalom kategória Ezüst minősítés
Juhász Norbert 13. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Szépirodalom kategória Ezüst minősítés
Wasilewski Laura 9. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Szépirodalom kategória Bronz minősítés
Szabó Bence 11. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Szépirodalom kategória Bronz minősítés
Sipos Panka 6. b 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Tirol Zsófia 5. b 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Tóth Lili 8.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Nándori Dorina 7.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Mikeházi Blanka 8.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Szenei Judit 7.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Simon Dorottya 9. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Frick Orsolya 11. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Arany minősítés Kun Attiláné
Kun Boglárka 6. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Gaszner Anna 5. b 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Szentgyörgyi Boglárka 6.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Herceg Alíz 7.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Moravcsik Anna 7.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Zahora Noémi 9. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Somogyi Sára 9. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Konrád Eszter 10. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Ezüst minősítés Kun Attiláné
Árva Barbara 6. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Vincze Anna 5. b 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Szilágyi Sára 5.b 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Fazekas Anna 8.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Wiesner Vanda 7.a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Szondy Dalma 10. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Herr Fanni 11. ny 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Wasilewszki Laura 9. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Jankai Anna 6. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné
Németh Flóra 6. a 12. Nemzetközi Áprily Lajos verseny Képzőművészet kategória Bronz minősítés Kun Attiláné

SZRG vizes tábor 2013. június 17-21.

A Nemzeti Tehetséggondozó Program támogatásával rendezhettük meg iskolánk természettudományos táborát, melynek központi témája a víz volt.

Délelőttjeinket az iskolában töltöttük. Vízzel kapcsolatos kémiai kísérleteket láttunk és végeztünk, megtanultuk a vízvizsgáló koffer, a tájoló, a GPS használatát, virtuális világjárók lettünk a Google Earth és társaink csoportmunkában készített poszterei alapján. Vizes terepasztalon kicsiben modelleztük hatalmas folyók felszínformáló munkáját.

Ebéd után igazi kirándulásokat tettünk. Voltunk esőerdőben a Tropicariumban, Varázshegyben és a Darwin laborban a Fővárosi Állat- és Növénykertben, barlangi földrajzórán a Pálvölgyi barlangban, a Bükk-ös-vényen vízvizsgálatokat és tájolási gyakorlatot végezve.

A kánikula miatt határozottan jót tett a V-8 uszoda hűvös vize, ahol esténként a szabadtüdős és a készülékes búvárkodást is kipróbálhattuk.

Pénteken egész napos kirándulásra indultunk. Első állomásként az esztergomi Duna-múzeum interaktív állandó kiállítását és egy kísérletezős múzeumi órát élvezhettünk, majd a Palatinus-tóban mindenki merülhetett és a szerencsések hatalmas halakkal is találkoztak.

Mi mindent tanultunk a héten?

  • Búvárkodást és barlangászást
  • A levélvágó hangyák levelet rágnak és gombákat tartanak
  • Sok érdekességet az állatokról, a barlangokról és a vízről
  • Azt, hogy igazából nincs is klausztrofóbiám J
  • Sok érdekességet a vízről és egy kicsit jobban megszerettem a kémiát meg a földrajzot
  • A víz nagyon sok fantasztikus dolgot tartalmaz és ebből a lehető legtöbbet megtapasztaltunk
  • A tájoláshoz nem szükséges elmenni a világ végére
  • A víz érdekes, nagyon sok mindenben ott van és sok dologra fel lehet használni
  • Nem olyan nehéz átpréselni magam egy szűk résen
  • A természet nagyon szép és érdemes kutatni azt!
  • A vizet hűvösen tarthatjuk, ha betekerjük egy törölközőbe J
  • A láma harap

Miért tetszett?

  • Érdekes, sokszínű és izgalmas programok voltak
  • Jó társaság, jó oktatók és tanárok. Sok helyre eljutottunk
  • Sokat nevettem, nagyon jó volt a hangulat
  • Imádok búvárkodni és a barlangászás is fantasztikus volt
  • A délelőtti kísérletek is izgalmasak voltak, főleg amiket mi is megcsinálhattunk
  • Sok új barátot lehet szerezni, a programok alatt összeismerkedhettünk olyan diákokkal, akiket eddig csak látásból ismertünk
  • Jó volt játékosan tanulni
  • Barlangászni most voltam először és eleinte kicsit féltem, de utána nagyon megkedveltem és élveztem, jó érzés volt, hogy ott a sötétben összekovácsolódott a csapat.
  • A búvárkodást nagy kár lett volna kihagyni, különben sosem jutott volna eszembe kipróbálni

SZRG-s diákok az ELTE Kémiai Intézetében

A Chemgeneration Roadshow két budapesti állomásán vettünk részt 30-30 diákkal. Ősszel a BME-n, márciusban pedig az ELTE Kémiai Intézetében.

Itt a diákok számos kémiai érdekességre csodálkozhattak rá: kiderült, hogy miképp lehet cinkvirágot készíteni, hogyan lehet árammal ezüstvirágot rajzolni, mi az a mézfraktál vagy az ólomfa. Megtudhattuk, hogyan kell képet festeni kémiai reakciókkal, miként lehet egyetlen „varázsütéssel” kizöldíteni a fákat, vagy mit keres a csillogó „süni” a pohárban. A rézpénzből lehet-e „ezüstpénzt” varázsolni, vagy miképp készülhetnek egy kémiai laborban piros és zöld kaviárgolyók. A diákok által elvégzett kísérletek a középiskolai kémiai ismeretekre építenek, az iskolai kémiaórán tanultakat teszik szellemessé, és a fiatalok számára is átélhetővé, úgy hogy a diákok nemcsak megtapasztalják a kémiai reakciókat, de meg is értik azokat.

Az interneten két helyen is látható média-megjelenés a rendezvényről:

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/03/22/08/Tudomanyos_kalandra_hivjak_a_diakokat_a_kemia_vilagaba.aspx
http://mno.hu/ahirtvhirei/szappanos-foldgaz-langolt-a-nedves-kezukben-1146508

Részletek a részt vevő diákok élménybeszámolóiból:

  • Nagyon tetszett, élvezetes volt. A kísérletek, amiket a tanárok mutattak be, na azok nagyon látványosak voltak, de a legeslegjobb az volt, amikor tüzet gyújtottak a tenyeremen. A saját szemüvegünkben és köpenyünkben igazi kis tudóspalántáknak tűntünk. A kissé megfáradt „kémikusokat” pedig büfével lepték meg a végén, nekem a pattogócukros citromkrém volt a kedvencem.
  • Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy részt vehettem ezen a rendezvényen. Régi álmom volt hogy kísérleteket nemcsak videón, hanem élőben is megnézhessek. Nagyon nagy meglepetés volt számomra, hogy a TV is ott volt és a híradóban is szerepelhettünk. A diákkísérletek is nagyon érdekesek és izgalmasak voltak. A hangulat az elejétől a végéig nagyon jó volt. A tanárok nagyon kedvesek és barátságosak voltak, így sokkal könnyebb volt a saját kísérleteinket hiba nélkül megcsinálnunk. Összességében egy életre szóló élmény volt számomra.
  • Nagyon izgalmas kísérletek voltak, jó volt, hogy mindenkinek volt saját kísérlete, melyet memorizálnia kellett és a többieknek bemutatni. Jó volt, hogy témakörökbe osztották a kísérleteket. Sokat segítettek a professzorok. Nagyon jók voltak a közösen elvégzett és bemutatott kísérletek, melyeket mi is kipróbálhattunk. Látványos és érdekes volt, szívesen vennék részt még ilyen programon. Bár a sajtós emberek kicsit zavaróak voltak – nem lehetett látni a kísérleteket teljesen – nagyon barátságos volt mindenki, és kedvesek voltak, hogy elláttak egy kis vendéglátással.
  • A kísérletezés talán legmegmaradóbb élménye, hogy láttam végre egy igazi kémialabort. Jó volt látni igazán lelkesedő embereket, őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen lelkesedéssel állnak a tanításhoz. A végére, mivel mindent ki akartam próbálni, jól jött a büfé is… Összességében nagyon örülök, hogy jelentkeztem.
  • Nagyon tetszett a sok látványos kísérlet. Jó volt, hogy nem voltak bonyolult kísérletek, mind egyszerű volt és hétköznapi, egyszerű volt megérteni őket. Jó volt, hogy mindent elmagyaráztak a tanárok, de nem mondtak semmi bonyolult képletet. A legjobb a gyulladó „hab” volt.
  • Már a buszút is nagyon jó volt, sokat nevettünk és izgatottan vártuk az előttünk álló élményt. Sok érdekes kísérletet láthattunk, sőt (talán a legjobbat) mi is kipróbálhattuk. A televíziós társaságok is nagy izgatottságot váltottak ki. Mindent összevetve nagyszerű és izgalmas volt.
  • Néhány szóban össze tudom foglalni: érdekes, mókás, tanító. A legérdekesebbek szerintem azok a kísérletek voltak, melyekkel mi is interakcióba léptünk, például amikor a tűz a kezünkön égett, de azok a reakciók is nagyon tetszettek, melyekben a reakció során színváltozás következett be. Illetve az is jó volt, hogy különböző hétköznapi témákat dolgoztunk fel, például: molekuláris gasztronómia.
  • Szerintem ez a kísérletlátogatás nagyon izgalmas volt és érdekes. Sok olyan kísérletet láttam, amit eddig nem. Nekem nagyon tetszett az a kísérlet, amit én magam készítettem el és ez által közelebb került hozzám a kémia. Remélem máskor is lesz alkalmam ilyen látványos és érdekes kísérletet nézni és csinálni.
  • Nekem nagyon tetszettek a tanári kísérletek, nagyon látványosak voltak és a tanárnők olyan lelkesen adták elő, látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. A saját kísérletezés is nagyon jó volt, bár jobb lett volna szerintem, ha mindenki láthatta volna a többit is. Nagyon jó volt, hogy el kellett magyarázni a többieknek, hogy mi történt, így tanultunk is belőle. Szerintem a kísérletek korunknak és tudásunknak megfelelőek voltak.
  • Nagyon jó volt a tegnapi nap! Még nem vettem részt hasonló programon, így nagyon élveztem. Az ottani tanárok és segítők is kedvesek voltak és nagyon tetszettek a látványos és érdekes kísérletek, amilyeneket órán egyébként nem látunk. A szendvicsek, a sütik, és a többi finomság is nagyon finom volt, nagyon jó és igényes kiszolgálásban volt részünk. Köszönöm, hogy én is részt vehettem ezen a programon!

Elkészült a DPR logója

A Diákpresbitérium pályázatot hirdetett a DPR logójának elkészítésére. A sok pályázat közül a döntőbizottságnak leginkább Hunyadi István 10/Ny osztályos tanuló tervei tetszettek. Mostantól a hivatalos levelezéseiken, kiadványaikon ez a logó jelenik meg.

Sítáboros pillanatok 2013 Murau

Ökumenikus imahét alkalmai 2013

Ökumenikus Imahét
Mit kíván tőlünk az Isten ? Mikeás 6,6-8 alapján
Szentendre, 2013. január 20-27. este 6 órától, szeretetvendégséggel

Időpont Helyszín Igehirdető
január 20. vasárnap Református templom Horváth-Hegyi Olivér
evangélikus lelkész
január 21.
hétfő
Plébániatemplom (Vártemplom) Dani Zsolt
baptista lelkipásztor
január 22.
kedd
Baptista imaház Legéndy Kristóf
r.kat. teológus
január 23.
szerda
Péter-Pál templom P.Tóth Béla
református lelkész
január 24.
csütörtök
Blagovesztenszka szerb templom Gálity Vojiszláv
ortodox parochus
január 25.
péntek
Református Gimnázium Dani Zsolt
baptista lelkipásztor
január 26.
szombat
Baptista imaház Kelemen László
római katolikus káplán
január 27.
vasárnap
Evangélikus templom Blanckenstein György
római katolikus plébános

Felvételizők figyelem!

A központi írásbeli felvételi vizsga időpontjai:

A nyolcosztályos tagozatra jelentkező, jelenleg az általános iskola 4. osztályába járó diákoknak: 2013. január 18. péntek 14 óra. Gyülekezés az iskola aulájában legkésőbb 13:45-ig.

A négyosztályos, illetve nyelvi előkészítő osztályokba jelentkező, jelenleg az általános iskola 8. osztályába járó tanulóknak: 2013. január 19. szombat 10 óra. Gyülekezés az iskola aulájában legkésőbb 9:45-ig.

Az írásbeli dolgozatok megtekintésére 2013. január 30-án 8-16 óráig kerül sor.

A dolgozatok javításával kapcsolatos észrevételeket írásban lehet megtenni, legkésőbb a dolgozat megtekintését követő munkanapon 16 óráig.

Minden felvételizőnek sok sikert kívánunk!

Angol-kínai nyelvtanár gyakornok az iskolában

Önkéntes szakmai gyakorlatra iskolánkba érkezik Tajvanról Angel Chen angol és kínai nyelvtanár szakos egyetemista.

Comenius 2012-2014

Egész életen át tartó tanulás program, Comenius iskolai együttműködések, többoldalú(multilaterális) projektek 2012 2014

Tervezd meg a „Water,bread, oil and …: knolewdge and tastes to live Europe” program logóját!

Diákok prezentációja az iskola életéből-1

Diákok prezentációja az iskola életéből-2

Az újévi koncert képei

Újévi koncert 2013. január 11. 17 óra

Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Betlehemes a Református Oviban 2012

Felvételi hírek a 2013/2014-es tanévre

TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP központi írásbeli vizsgára. Beérkezési határidő 2012.12.10. (letöltés)

Szalagavató 2012

Adománygyűjtés 2012.

A Kárpátmedencei Református Oktatási Alap 2012-ben is meghirdeti adománygyűjtését.

A Magyar Református Egyház részegyházainak elnökségei szeretettel köszöntik intézményeink pedagógusait, tanulóit és a szülői közösséget a 2012/2013. tanévben!Öröm volt együtt lenni júliusban Léván a Kárpát-medencei Református Középiskolák XVII. találkozóján, valamint szeptember elején Székelyudvarhelyen a Kárpát-medencei református tanévnyitón, és együtt kérni áldást intézményeink, a benne szolgáló pedagógusok, a tanulók, a fenntartók, a szülők életére és munkájára. Hisszük, hogy Isten meghallgatja kérésünket és ad áldást és gyarapodást intézményeinkben, és rajtuk keresztül is egyházunkban, nemzetünkben. Ismételten megköszönve az elmúlt tanévben végzett áldozatos munkájukat.

A 2012. évi adománygyűjtés három cél támogatását szolgálja:

1. Végvárprogram – óvodaindítási és általános iskola indítási támogatás. A programban Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Horvátországban es Szerbiában szeretnénk segíteni magyar református óvodák és általános iskolák indításában. Nagyon fontosak óvodáink, ahol az anyanyelv megerősíthető, a közösségi élmény átélhető. … református közegben, magyarul.

2. Megmaradási program – a kárpátaljai, felvidéki es a délvidéki református intézmények működési támogatása. Tudjátok azt, hogy az itt levő intézmények működésükhöz egyáltalán, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást.Adományainkkal a létezésüket tesszük lehetővé és segítjük.

3. Bibliaprogram – újfordítású teljes bibliát szeretnénk ajándékozni az adománygyűjtésből a Kárpát-medence református intézményei 9. évfolyamos tanulóinak.

Az adománygyűjtést 2012. november 5-én kezdjük és 2012. december 7-én zárjuk.

Kedves Szülők! Kedves Tanulók! Kérjük és kívánjuk, hogy érezzük meg a testvéri összetartozás jó érzését, az egymáson segítés bennünket is meggazdagító voltát, az együttmozdulás másokat is lendületbe hozó csodáját!

Kérjük Szentendre és környéke lakosságát, a református gyülekezeteket, iskolánk tanulóinak szüleit és mindenkit, aki szívén viseli a református oktatást, hogy pénzbeli adományát jutassa el iskolánkba!

Hálatelt szívvel köszönünk minden segítséget!

Találkozás Kányádi Sándor bácsival

Vendégünk volt Kányádi Sándor

Izgalommal teli, visszafogott hangú beszélgetés zaja szűrődik ki a földszinti tanteremből. Kányádi Sándor költőre vár az iskola apraja nagyja, diák és tanár.

Sándor bácsi pontosan érkezik, már a bemutatkozásnál kéri, szólítsam csak Sándor bácsinak. Rövid taktikai megbeszélés után, végre megkezdődhet a találkozó.

A közvetlen, kedves hangnem, ahogy Sándor bácsi beszélt, hamar magával ragadta a hallgatóságot. Szólt kicsikhez, nagyokhoz, tréfásan és komolyan. Tanultunk balladát, elemzett verset, komolyan vett minden hozzáintézett kérdést. Mi pedig élvezettel hallgattuk elénk tárt történeteit, gondolatait, életének apró morzsáit, melyeket megosztott velünk. Majd dedikált tanárnak, diáknak, a könyvtár olvasóinak, közben elmesélte, hogyan is készíti Ő a padlizsánkrémet.

Nagyon hamar elrepült az a másfél óra, amit iskolánkban töltött. Időre kellett mennie a PMK-ba, ahol egy újabb találkozó vendége volt. Jómagam természetesen ezen is részt vettem. Örömmel fedeztem föl a hallgatóság soraiban néhány diákot, kollégát, akik vagy nem tudtak részt venni az iskolai találkozón, vagy annyira magával ragadta Sándor bácsi személye, hogy még szerette volna tovább hallgatni történeteit.  Először versei műfordítóiról mesélt. Majd az Ő ötlete és hosszú évekig tartó kitartó munkája eredményeként 3 éve felavatott Elek-apó kútjáról, és az idén októberben megnyitott Mesemúzeumról.

Nagyon örülök, hogy elfogadta Sándor bácsi meghívásunkat, és ellátogatott iskolánkba. Egy fantasztikus embert ismerhettünk meg benne, aki dacolva a korával még mindig fáradhatatlanul dolgozik. Nagyszerű példát mutatott nekünk bölcsességből, szerénységből, hazaszeretetből.

Köszönjük ezt a felejthetetlen délutánt Sándor bácsi!

Mariann tanárnő

Találkozás Kányádi Sándor bácsival

Iskolánkba nemrég Kányádi Sándor költő látogatott, és író-olvasó találkozót tartott.

Bevallom, én véletlenül tévedtem arra és láttam, hogy még az ajtóban is állnak, megnéztem, mi folyik ott. Ekkor még csak a diákok és a tanárok ültek benn, de nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy megérkezett Sándor bácsi is. Gondoltam, belehallgatok egy kicsit, és utána elindulok hazafelé. Kányádi Sándor nekikezdett beszédének, és én ott ragadtam.

Az elején közösen elszavaltuk Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című versét. Olyan szépen szólt ez így együtt, volt benne valami varázslatos. Majd Sándor bácsi arra kért minket, hogy kérdezzünk tőle, sőt meg is fenyegetett, ha nem kérdezünk, tanulunk. Persze a kérdések csak úgy szállingóztak. Volt, aki az érettségi tételként szereplő verséről érdeklődött, volt, aki arra volt kíváncsi, miért lett költő, Sándor bácsi pedig készségesen válaszolt egy-egy rövid, ám vicces történettel. Például a beszélgetés folyamán kiderült, hogy nem tud énekelni, és hogy tulajdonképpen ő találta fel a playback-et,vagy hogy két hazája van, Románia és Magyarország, és kiderült az is, hogy Petőfi a példaképe. Lenyűgöző volt az, hogy kora ellenére mégis nagyon fiatalos, ez abban mutatkozott meg, hogy végigállta az egész beszélgetést, és hogy úgy tudott velünk, fiatalokkal beszélni, mintha korunkbeli lenne. A verstanulást végül csak nem úsztuk meg. Sándor bácsi először megtanította, hogy milyen egy ballada (szép, tömör, szomorú), majd belekezdett a ballada megtanításába:

Ballada

Írta: Horváth Imre

Hogy szülőanyja a fekete Föld,
erre gondolt a liliom – s letört.

Amikor elmondta ezt a kis versikét, mindenki megkönnyebbült, hogy nem valami nagyon hosszú verset kell megtanulnia. Három elmondásra már tudtuk is.

Lassan a végéhez közeledtünk, az idő csak úgy elröppent. Kányádi Sándor bácsival való beszélgetés igazi élmény volt — mint ahogy Sándor bácsi mondta, majd ha gyermekeink vagy unokáink az ő verseit tanulják, elmondhatjuk, hogy találkoztunk, sőt beszéltünk vele.

Bazsó Borka 11.nyelvi

Zajlik a TENTAMEN

1956-os műsor a szereplő szemével

Szlovéniából jöttünk hazafelé, amikor osztályfőnökünk, Ildikó tanárnő, kihasználva az egyébként nem megszokott bágyadtságunkat, vázolta az éves programot. A sok ismerős program között hamar kitűnt a kakukktojás, kiderült, hogy az idén minket illet az 1956-os események bemutatása, de nem csak az iskola diákjai, tanárai előtt, hanem a városi ünnepségen is. Utunk további része némi meglepettséggel és egy kis ijedtséggel telt.

Szerencsénkre Ildikó tanárnő adott egy kis időt, hogy visszaszokjunk az iskolai életbe, ő addig a forgatókönyvön gondolkodott. Egy nap, osztályfőnöki órán elénk állt ötletével és segítségünket kérte. Hamar kiválasztottuk a főszerepre legalkalmasabb osztálytársunkat (lévén, hogy kisfiút kellett alakítania), Bednár Bencét és meg is kezdődtek a próbák. A munkánkat komoly „stáb” segítette, és míg mi nagyban próbáltuk a mozgásokat, azt, hogy ki, mikor és mit mond, a tanáraink azon dolgoztak, hogy minden a helyén legyen. Körösmezei‑Varga Zsuzsanna tanárnő összeállította, és szöveghez illesztette a műsor egyes mozzanatai alatt szóló zenéket, ő válogatta a rádiós hanganyagokat is — a zenék vágásában Tiba Csaba, iskolánk rendszergazdája volt segítségünkre. Dr. Török Márta tanárnőnek köszönhetjük a remek képes anyagot, amelyet aztán időrendi sorrendbe is állított, majd Wiedemann Krisztina tanárnő PPT-be rendezett. A műsor kellékeit Szende Gabriella tanárnő (a szórólapokat) és Kun Attiláné Paulusz Györgyi tanárnő (a transzparenseket) készítették. A díszlet beszerzésében nagy segítségünkre volt Pucher Gabriella, iskolánk gondnoka. A technikáért Ferenczi Alpár tanár úrnak és segítőinek, Köpeczi-Bócz Ákosnak és Szabó Levente Bökénynek a 9.a osztályból lehetünk hálásak. Verset mondó osztálytársaink szünetekben Kovalik Judit tanárnőhöz jártak, hogy újra meg újra felmondják verseiket, egyre helyesebb hangsúllyal és szebb kiejtéssel. De nem csak szünetekben szavaltak, Gergely Judit tanárnő irodalomórán is kikérdezte őket. Ezúton szeretnénk megköszönni mindannyiuk kitartó és áldozatos munkáját!

Az ünnep vészesen közeledett, és mi minden nap, volt, hogy szombaton is bejöttünk az iskolába, és a tornatermet birtokba véve egész délelőtt próbáltunk. A műsor alapjául Kovács János diákkori naplója szolgált, aki akkor még mit sem értett az egészből, mégis érezte, hogy ez nagy szó, nem játék, hanem komoly dolog. Mi is próbáltuk átélni, de nehéz volt, hiszen mi már el sem tudjuk képzelni, mi zajlott 56 éve Magyarországon. Persze tanultunk ezt-azt történelemből, de az mégsem ugyanaz. A verseket mondva és nap mint nap hallva egyre inkább kezdtük felfogni, hogy miről is van szó. Talán sosem fogjuk pontosan megérteni, hogy mi zajlott azokban a napokban, de érzem, hogy most elindult bennünk valami.

A próbák eleinte feszengve, kicsit komor hangulatban zajlottak, mindenki várta a végeredményt. Amikor végre összeállt a darab és elérkezett a jelmezes próba ideje, már felszabadultan és könnyedén léptünk a színpadra, és igyekeztünk a lehető legkorhűbben és legjobban szerepelni. Az iskolai előadások napján izgatottan és  megszokott vidámságunkkal készültünk. Az előadások végeztével megkönnyebbülve bújtunk vissza iskolai egyenruhánkba és folytattuk a megkezdett napot.

A hosszú hétvégét pihenve töltöttük és október 23-án mindenki készen állt a nagy előadásra. Egy utolsó próba, majd a díjak átadása után megkezdődött a műsor. Felment a függöny, és mintha egy pillantás lett volna az egész, már a Szózatot énekeltük. Levonultunk a színpadról, és mintha mindenkinek egyszerre támadt volna mondanivalója, nagy zsibajban törtünk ki, majd megkönnyebbülten indultunk haza.

Bazsó Borka
11/Ny

Író-olvasó találkozó Kányádi Sándorral

2012. november 7. 15.00 112. teremben író-olvasó találkozót tartunk. Meghívott vendég Kányádi Sándor

Életrajza

1929. május 10-én (anyakönyv szerint 11-én) született Nagygalambfalván, Romániában (Hargita megye), székely földműves családban. Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó. Édesanyját, László Juliannát korán elveszíti (1940 karácsonyán halt meg). Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végzi. Utána Székelyudvarhelyen tanul: 1941 és 1944 között a református kollégiumban, majd 1944–45-ben a Római Katolikus Főgimnáziumban, 1946–50-ben a fém- és villamosipari középiskolában.

Költőként Páskándi Géza fedezi fel, 1950-ben a bukaresti Ifjúmunkás című lapban közli első versét, majd a kolozsvári Utunkban is megjelenik. 1950 őszétől él Kolozsvárott. 1950-től fél évig a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán tanul, 1954-ben itt szerez magyar irodalom szakos tanári diplomát. 1955-ben jelenik meg első verseskötete, a Virágzik a cseresznyefa.

1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, s közben néhány hónapig az Utunk munkatársa is. 1955 és 60 között a Dolgozó Nő, majd 1960-tól nyugdíjazásáig, 1990-ig a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője.

1958-ban megnősül, felesége Tichy Mária Magdolna tanár, szerkesztő. Két gyermekük születik: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971).

Tevékenyen részt vállal az irodalmi életben, iskolák, könyvtárak, művelődési házak állandó vendége Romániában, majd Magyarországon és a környező államok magyarlakta településein. 1956 októberében-novemberében a Romániai Írószövetség küldötteként a Szovjetunióba utazik, ellátogat Leningrádba, Moszkvába és Örményországba. Először lépi át a román-magyar határt, de Magyarországon csak átutazik. 1967-ben utazik először nyugatra, Bécsben megtartja a Líránkról Bécsben című előadását, 1969-ben Székely Jánossal, Békés Gellérttel részt vesz a Bolzanói Szabadegyetemen, itt megismerkedik Cs. Szabó Lászlóval és Szabó Zoltánnal. 1971-ben a Pen Klub meghívására Sütő Andrással Norvégiába és Svédországba utazik. 1973-ban Püski Sándor meghívására Sütő Andrással, Farkas Árpáddal, Domokos Gézával és Hajdú Győzővel az USÁ-ba és Kanadába látogat. 1984-ben hosszabb észak- (Kanada, USA) és dél-amerikai (Argentína, Brazília) előadó körúton vesz részt. 1992-ben Izraelben mutatja be erdélyi jiddis népköltészet-fordítását.

1987-ben meghívják a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, nem kap útlevelet, ezért tiltakozásul kilép a Romániai Írószövetségből.

A Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2009-től a budapesti I. kerület díszpolgára.

Írói álneve: Kónya Gábor.

Fontosabb díjak, elismerések:

1968 – Utunk-díj (Kolozsvár)
1971 – A Romániai Írószövetség Díja [A Fától fáig kötetre] (Bukarest)
1978 – A Romániai Írószövetség Díja [A Szürkület kötetre] (Bukarest)
1986 – Déry Tibor-díj
1989 – Az Év Könyve-díj [A Sörény és koponya kötetre]
1989 – Az Év Hanglemeze-díj [A Vannak vidékek nagylemezre]
1990 – MSZOSZ-díj
1990 – A Castren Társaság díja (Helsinki)
1993 – Kossuth-díj
1993 – A Magyar Művészetért Díj
1995 – Herder-díj (Bécs)
1998 – Magyar Örökség-díj
2000 – a C.E.T. Millenniumi díja
2001 – Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj
2002 – A Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíja
2004 – A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
2004 – Alapítvány az Erdélyi Magyar Irodalomért (Székelyudvarhely)
2004 – Mecénás-díj
2005 – Hazám-díj
2008 – A Magyar Kultúra Követe
2008 – A 8. Győri Könyvszalon alkotói díja
2008 – Táncsics-díj
2009 – A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat)

Könyvtárostanárok szakmai napja 2012. október 17.

A Református Pedagógiai Intézet évente 2 alkalommal –ősszel és tavasszal- szakmai találkozót szervez a református iskolák könyvtárostanárai számára, ahová évek óta meghívót küld más felekezetű iskolák részére is. A helyszín vagy a Református Pedagógiai Intézet, vagy egy református iskola. Így jártunk már Budapesten a Baár Madas -ban, a Lónyay-ban,  a Benkő István Ált. Iskolában.

Az a megtiszteltetésért bennünket, hogy az idei őszi szakmai nap házigazdája iskolánk könyvtára lehetett. A napkezdő áhítatot Zsófia tanárnő tartotta, a napi Igével ráhangolva bennünket az előttünk álló feladatokra. Ezt követően Igazgató Úr köszöntötte kedves gondolatokkal a vendégeket. Majd a 7 budapesti és 7 vidéki iskola –Cegléd, Nagykőrös, Tata, Hódmezővásárhely, Balatonfüred, Kecskemét, Gödöllő könyvtárostanára részvételével és aktív közreműködésével egy igen értékes és hasznos tanácskozást folytattunk a nap során. Megbeszéltük az új Köznevelési Törvén, kerettanterviskolai könyvtárakra vonatkozó feladatait, szó esett a megváltozott tankönyvterjesztésről, az aktuális feladatok során a pályaválasztást segítő könyvtári lehetőségekről és egyéb könyvtári feladatokról. A szünetekben mód nyílt arra is, hogy az iskola épületét bejárjuk, s a könyvtárat a benne folyó munkát is közelebbről megismerhették a kollégák.

Október az Iskolai Könyvtárak Hónapja. Ebből az alkalomból a gyerekek Kun Attiláné Györgyi tanárnő közreműködésével könyvborítókat készítettek, melyeket egy kis kiállítás keretében vendégeknek is bemutattuk, s a hónap folyamán megtekinthetőek a könyvtár bejárata előtt.

A szakmai értékek és tapasztalatok mellett számos esztétikai élménnyel gazdagodva vettek búcsút a vendégek. Lenyűgözte őket az épületegyüttes szépsége, tisztasága, a gyerekek visszafogott viselkedése, udvariassága.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen lehetőséggel élve társ intézmények képviselői láthatták iskolánkat.

Mariann tanárnő

Vidám gólyák az iskolában

Az idei tanévben is bővült iskolánk létszáma. A 2012-2013-as tanévben 86 új gólya vág neki a nagy kalandnak, ami a gimnazista éveket jelenti. Hosszú utuk első hivatalos állomása volt az október 5-i gólyaavató. Erre a megható pillanatra délután öt órakor került sor a kápolnában, ahová sok érdeklődő szülőt, nagyszülőt, rokont vártunk. Az áhítat és az ünnepélyes avatás után az este további részében a gólyabuli következett, melynek a szépen feldíszített tornacsarnok adott otthont. A fergeteges hangulatú mulatság előtt azonban 10 csapatban 5-5 feladatot teljesíteni kellett az 5. és 9. évfolyamos gólyáknak. Volt teszt, almaevés, gördeszkázás… A részletekről azonban meséljenek majd inkább a résztvevők. Én csak annyit mondok:

Isten hozott benneteket, érezzétek magatokat otthon gimnáziumunkban!

Nyitott kapuk 2012. október 6.

Október 6-án a Szentendrei Református Gimnázium nyitott kapukkal várta az iskolánk iránt érdeklődő diákokat szüleikkel, testvéreikkel együtt.

Kilenc órakor kezdődött a rendezvény. Mivel nagyon sokan már a kezdésre megérkeztek, rögtön indíthattunk egy körbevezetést az iskolában, ami az aulában kezdődött, a kápolnában, tornateremben folytatódott, majd a belső udvaron keresztül a Bolyai terembe érkeztek a látogatók, ahol egy rövid kisfilmet tekinthettek meg az iskolában zajló eseményekről.  Később az interaktív tábla rejtelmeibe is betekintést nyerhettek leendő diákjaink. Felvételi tájékoztatóval próbáltuk segíteni a jelentkezéseket. Közben az Áprily teremben az újonnan érkező diákok és szülők, akik az újabb körbevezetésre várakoztak, különböző standoknál beszélgethettek diákjainkkal. Tizenegy helyen várták az érdeklődőket a diákok: DPR (diák presbitérium), ECDL, nyelvi előkészítő, holland és francia kapcsolat, ösztöndíjak és külön az Adria ösztöndíj, szakkörök, sportnap, énekkar, ifjúsági óra vagy ifi, ahogy a diákok hívják.

November 17-én ismét megnyitja kapuit a gimnázium azok számára, akik jöttek volna, de lemaradtak ezen a hétvégén. Szeretettel várunk minden további érdeklődőt.

A szervező tanárok és diákok

Meghívó új osztályok szülei részére

A Szentendrei Református Gimnáziumért és Kollégiumért Egyesület valamint a Gimnázium tanári kara szeretettel hívja és várja az új osztályok szüleit 2012.09.28-án 18 órától az iskola Áprily termébe, ahol lehetőség nyílik megismerkedni az Egyesület munkájával és beszélgetni az osztályban tanító tanárokkal és a szülőtársakkal.

Szombaton francia tanárasszisztens érkezett iskolánkba

Bonjour, je m’appelle Thomas et je suis le prochain assistant de français de votre école. J’ai 26 ans, je viens de Toulouse et j’ai suivi des études pour devenir professeur de français. J’aime beaucoup le cinéma, les séries télévisées et la lecture. J’aime aussi voyager et je suis très excité à l’idée de venir vivre en Hongrie, qui est un pays totalement nouveau pour moi. A bientôt !

Sziasztok, Thomas-nak hívnak és francia tanárasszisztensként fogok dolgozni ebben a tanévben az iskolátokban. 26 éves vagyok, Toulouse-ban élek, francia nyelvtanárnak tanultam. Nagyon szeretem a mozit, a tévésorozatokat és szeretek olvasni. Szeretek utazni is, és nagyon izgatottan várom, hogy megismerjem Magyarországot, ami egy teljesen új ország számomra. Hamarosan találkozunk!

Meghívó szülői évnyitóra

Szeretettel hívjuk, és feltétlenül várjuk a szülőket a tanév megkezdése kapcsán tartandó

SZÜLŐI ÉVNYITÓ

estre 2012. szeptember 21-én pénteken 18-20 óráig a gimnázium kápolnájába.

A családokkal együtt szívünkön viseljük diákjaink hitbeli nevelését és lelki előmenetelét. Ebben keresünk együttes megerősödést és felbuzdulást a 2012-13-as tanév vezérigéjének jegyében:
„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Ján. 1,4)

Gólyatábor képekben

Érettségi

Nemzeti Összetartozás Napja megemlékezés

Szülői értekezlet leendő tanulók szüleinek

Kompetenciamérés a 6., 8., 10. évfolyamosoknak

A végzős évfolyamosok utolsó tanítási napja

Emlékezés a holokauszt áldozataira

Háromnegyed évi kiértesítők

Fakultáció jelentkezés határideje 10.évfolyamosoknak

Léleknyitogató; Passió

Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól

Év végi vizsgatematikák kiadása

Farsang

Érettségi jelentkezési lapok kiosztása

EGIF (Egyetemisták, Gimnazisták, Főiskolások) találkozója. Pályaorientációs nap

Gólyabuli

Október 6-i megemlékezés

Szakkörök indulása

Szakköri jelentkezések határideje

Comenius projekt 2012

Middelharnis 2012

Gyászolunk

Gyászolunk

Varga Lászlóné
Gizi néni,
iskolánk alapító munkatársa
2012.július 19-én
elszólíttatott.

A Szentendrei Sztaravodai úti Köztemetőben 2012.augusztus 03.-án 11 órakor a  helyezik örök nyugalomra.

Te adtad őt nekünk, Uram,
Hogy boldogítson minket.
Te vetted el s mi zúgolódás
Nélkül adtuk vissza Neked.
Ő csak távol van, és mindenki,
Aki hazatér az Úrhoz,
Közöttünk marad.”

(Hieronymus)

Mi is énekelünk a Református Énekek XI. koncerten a MüPában!!

2012. június 30. 19:30 – 22:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„A Református Énekek hangversenyt – amely a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepe – 2002 óta azzal a céllal rendezzük meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből koncertfelvétel készüljön professzionális előadók tolmácsolásában, amely új CD és DVD kiadását teszi lehetővé. A ma már 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust, kitűnő karnagyokat, szólistákat, kamarakórust és világhírű orgonistákat felvonultató koncertet a hazai protestáns testvéreinken kívül egyre több „világi zenekedvelő” és külföldi vendég látogatja. A hangversenyen a közönség több alkalommal együtt énekel a kórussal, így a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében mindösszesen 1700 ember énekli a Zengő Igét.
A református kórusok e seregszemléjére minden évben több új kórust hívunk meg a Kárpát-medencéből, ebben az évben a Szentendrei Református Gimnáziumot is, így az „alapkórusok” (Debreceni Kollégiumi Kántus, Palló Imre Énekkar, Psalterium Hungaricum Kórus, SDG Kórus, FIRESZ, Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara) mellett évente újabb közösségek, intézmények kapcsolódnak be a református zenei szolgálatba, illetve válnak részeseivé a Református Énekek-sorozatnak.

A karnagyok közül kiemelhetjük Berkesi Sándor, Arany János, Cseri Zsófia, Bódiss Tamás, Hoppál Péter nevét, míg az eddigi tíz CD-felvétellel egybekötött koncert valamennyi orgonistájának nevét érdemes megemlíteni: Pálúr János, Alföldy-Boruss Csilla, Fassang László, Draskóczy László, Kéménczy Antal, Varga László és Virágh András Gábor. Az estek szólistái voltak Berkesi Boglárka, Basky István és Écsi Gyöngyi.
Az elmúlt tíz év alatt, az eddigi 10 albumon 177 református zsoltárt és éneket dolgoztunk fel. Az énekek részben egy szólamban szólalnak meg, hogy a gyülekezeti, valamint iskolai énekléshez és tanuláshoz segítségül szolgáljanak, részben pedig több szólamban, hogy kórusmű-kincsünket is bemutassuk és örökül hagyjuk. Hosszú út és sok munka áll még előttünk, hogy e szolgálat keretében az énekeskönyv 512 énekéből a lehető legtöbbet rögzíteni tudjuk a jelen, és az utókor számára.
Öröm és büszkeség számunkra, hogy a Református Énekek I. és II. album platinalemez, a III., IV. és V. album pedig aranylemez lett.”
Böszörményi Gergely – kiadó, koncertigazgató

2011-2012-es tanév főbb versenyeredményei

Tanuló neve Verseny megnevezése Eredmény Felkészítő tanár

Hittan

Szegedi Anna, Szegedi Virág, Szappanos Ildikó 10.a Bibliaismereti verseny (Sárospatak) országos 2. helyezett Dr. P. Tóth Béla

Informatika

Tóth Ádám 11.a OKTV Alkalmazói Kategória Országos döntő 3. hely Csesznákné Nagy Katalin
Tóth Ádám 11.a OKTV Programozás Kategória 2. fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Sulyok András Attila 12.a OKTV Programozás Kategória Országos döntő 19. hely Csesznákné Nagy Katalin
Sulyok András Attila 12.a Olimpiai Válogató Verseny résztvevő Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás Levente 8.a Nemes Tihamér Országos Programozó Verseny 8. hely Csesznákné Nagy Katalin
Zahora Noémi 9.a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Versen 2. fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás 8.a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Versen 39. hely Csesznákné Nagy Katalin
Hagymási Réka 8.a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Versen 2. fordulóba jutott Csesznákné Nagy Katalin
Sulyok András Attila  és Vigyázó András 12.a 8. Neumann János Nemzetközi Tehetség Kutató Verseny 4. hely Csesznákné Nagy Katalin
Tóth Ádám 11.a, Moravcsik László 11.a és Simon Lilla Dorka 9.a 8. Neumann János Nemzetközi Tehetség Kutató Verseny 6. hely Csesznákné Nagy Katalin
Sulyok András Attila12.a és Vigyázó András 12.a Scratch Programozási Csapatverseny különdíj Csesznákné Nagy Katalin
Tóth Ádám 11.a, Moravcsik László 11.a és Simon Lilla Dorka 9.a Scratch Programozási Csapatverseny különdíj Csesznákné Nagy Katalin
Csesznák Tamás Levente 8.a és Bozsóki Márk 8.a Scratch Programozási Csapatverseny különdíj Csesznákné Nagy Katalin

Matematika

Hagymási Réka 8.a Varga Tamás verseny megyei 3. hely; országos 7. hely Földiné Koczor Tünde
Csesznák Tamás 8.a Varga Tamás verseny megyei 31. hely Földiné Koczor Tünde
Csesznák Tamás, Barton Patrik, Hagymási Réka, Petricskó Márton Bolyai matematika csapatverseny megyei 5. hely Földiné Koczor Tünde
Bor Anna, Nemes Kata, Margaritisz Flóra, Facskó Eszter Bolyai matematika csapatverseny megyei 10. hely Földiné Koczor Tünde
Szabó Richárd 5.a Kenguru Nemzetközi Matematika verseny megyei 19. hely Földiné Koczor Tünde
Gyimóthy András 6.a Kenguru Nemzetközi Matematika verseny megyei 4. hely Földiné Koczor Tünde
Tóth Ádám 11.a Pest Megyei matematika Verseny 4. hely Kun Péter
Zahora Noémi 9.a Pest Megyei matematika Verseny döntő Gaálné Gerencsér Hajnalka
Tóth Ádám 11.a Református Középiskolák Országos matematika Versenye 4. hely Kun Péter
Iskolai csapat Becságh Dániel 12. a, Tóth Ádám 11.a, Prekup Andrea 10.a, Zahora Noémi 9.a, Csesznák Tamás 8. a, Kovács Mátyás Bence 7.a Református Középiskolák Országos matematika Versenye 2. hely Kun Péter, Gaálné Gerencsér Hajnalka, Szakács Erzsébet, Földiné Koczor Tünde
Becságh Dániel 12.a Matematika OKTV második forduló Kun Péter
Tóth ádám 11.a Matematika OKTV második forduló Kun Péter
Sulyok András Attila 12.a Matematika OKTV második forduló Kun Péter
Sulyok András Attila 12.a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny megyei 1. hely országos 15. hely Kun Péter

Rajz és vizuális kultúra

Margaritisz Lili 6. a A Greenpeace országos rajzpályázata különdíj Kun Attiláné
Konrád Eszter 9. nyelvi A Greenpeace országos rajzpályázata 6. hely Kun Attiláné
Kulin Eszter 10. nyelvi Konrád Eszter 9. nyelvi Szappanos Ildikó 10. a Művészeti Triatlon a Lónyai utcai Református Gimnáziumban 4. hely Kun Attiláné; Körösmezei-Varga Zsuzsanna; Gergely Judit
Bozsóki Márk 8.a, Csesznák Tamás Levente 8.a, Nagy Eszter 8.a, Varga Boglárka 8.a, Wasilewski Laura 8.a A Szépművészeti Múzeum versenye (Az oroszlánfejű kígyó rejtélye) országos 10. helyezett Kun Attiláné Paulusz Györgyi és Gergely Judit

Természettudományok

Tóth Lili 7.a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája Országos 2. hely Szakács Erzsébet
Greff Márk 10.a Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciája Csurgó 1 hely földrajz Gaálné Gerencsér Hajnalka
Stomfai Máté 12.b Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciája Csurgó 1. hely biológia Kiss Székely Zoltán
Tóth Lili 7. a Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciája Csurgó 1. hely környezetvédelem Szakács Erzsébet
Török Emma 6.a Bókay Árpád Országos Biológiaverseny 8. hely Dulai Teréz
Sulyok András Attila 12.a Fizika OKTV Országos döntő 11. hely Ferenczi Alpár
Sulyok András Attila 12.a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny különdíj Ferenczi Alpár
Tóth Ádám 11.a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny dicséret Ferenczi Alpár
Tóth Ádám 11.a XV. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Verseny 4. hely Ferenczi Alpár
Moravcsik László 11.a XV. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Verseny 8. hely Ferenczi Alpár

Nyelvi versenyeredmények

Nemes Kata Dominika 8.a II. Rákóczi Ferenc Latin Fordító Verseny Minores kategória országos 15. hely Gergely Judit
Szalai Lilla 8.a Jane Haining versenyen országos 1. hely Tóth Enikő Ágnes
Barton Patrik 8.a Jane Haining versenyen országos 3. hely Tóth Enikő Ágnes
Kocsis Kinga és Sándor Rita 11. a Városi német olvasóversenyen megosztott 3. hely Perényi Ferencné
Puskás Júlia 8.a Ábel Jenő Latin Tanulmányi Verseny az országos döntőbe jutott Gergely Judit
Para Boróka 8.a Ábel Jenő Latin Tanulmányi Verseny az országos döntőbe jutott Gergely Judit

Magyar nyelv és irodalom

Dobó Sára Borbála 6.a, Gyimóthy András 6.a, Tóth Johanna 6.a, Török Emma 6. a Bolyai csapatverseny – magyar nyelv és irodalom 3. hely Berkó Helga
Nagy Borostyán 5. b PMK Gyermekkönyvtára versmondó versenye különdíj Berkó Helga
Facskó Adria, Oláh Bence, Péterfy Emma, Szabó Richárd 5.a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei forduló 4. hely Poros Júlia
Kassai Tünde „Terézanyu” Országos Irodalmi Pályázat 1. hely Poros Júlia
Csányi Réka, Juhász Lídia Vivien, Kassai Tünde „Mátyás király gyerekkori naplója” című pályázat 3. hely Poros Júlia, Dr. Török Márta

Ének-zene

Rózsa Viktória 11.a, Sipos Dorottya 9.ny, Vadas Attila 11.a Protestantizmus a Kárpát-medencében csoportverseny VI. helyezés Sipos Dorottya a verseny legjobb énekese Török Márta, Körösmezei-Varga Zsuzsanna, Poros Júlia
Pap Janka 5. b Országos Református Zsoltáréneklő Verseny arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sipos Zsófia 6. a Országos Református Zsoltáréneklő Verseny arany minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Kovács Mátyás 7. a Országos Református Zsoltáréneklő Verseny különdíj Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Sipos Anna 8. a Országos Református Zsoltáréneklő Verseny második helyezés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Pap Janka 5.b városi népdaléneklő verseny  szóló ének arany minősítés és arany fülemüle díj Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Réthy Veronika 5.b városi népdaléneklő verseny szóló ének ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Vityi Viktória 5.a városi népdaléneklő verseny szóló ének ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Mazaray Médea, Balogh Laura 5.b városi népdaléneklő verseny ének kettős ezüst minősítés Körösmezei-Varga Zsuzsanna
Rudan Kata 5.b, Hollókövi Stefánia városi népdaléneklő verseny ének kettős ezüst minősítés Körösmezei-Va