Köck Gábor vagyok, Budapesten születtem 1974-ben.
Iskoláimat Szentendrén végeztem, itt érettségiztem, majd a Magyar Testnevelési Egyetemen szereztem testnevelŐ tanári diplomát, úszó edzŐi és rekreációs szakképesítést 1997-ben. Ezeken túl sportoktatói képesítésem van: atlétika, torna, röplabda és kézilabda sportágakból, valamint túravezetŐi engedélyem: gyalog-, kerékpár-, sí- és vízi túra szakágakban.
Egyetem után sportmenedzserként dolgoztam egy görkorcsolya és szabadidŐ parkban, majd sportszervezŐként egy szállodában melyhez egy sportcentrum is tartozott. Ezek után kerültem a Szentendrei Református Gimnáziumba, ahol idén a 7.b osztályfŐnöke lettem.
Hat éves korom óta sportolok. Úszóként kezdtem (7 év), majd kajak (2 év) atlétika és röplabda következett (3 év). Kilenc éve kézilabdázom a most már NB I/b-ben szereplŐ Szentendre KC-ben mint jobb szélsŐ. Szeretem az extrém sportokat, sokat ki is próbáltam már közülük (extrém sí, siklóernyŐzés, bugee-jumping, stb.)
„ Köck Gábor – életcéljának tekinti, hogy megszerettesse a fiatalokkal a testnevelést, pedagógiai tevékenységével, sportos életvitelével nevel az egészséges életmódra. Példamutató tevékenysége elismeréseként a KépviselŐ testület Szentendre város testnevelés és sport díjban részesíti.” – Ez olvasható azon a díszoklevélen, amit Szentendre Város az október 23-i ünnepségen adott át iskolánk testnevelés tanárának. A képviselŐtestület minden évben hat kategóriában ad át kitüntetéseket, idén az egyiket Köck Gábor tanár úr kapta.
– Kérem meséljen kézis „pályafutásáról”! Mióta játszik, melyik csapatban és milyen eredményei vannak a csapatnak?
– A gimiben röplabdáztam, ami egész jól ment. Bár a sulis csapattal szép eredményeket értünk el, komolyabban akartam foglalkozni ezzel a játékkal. A közelben nem találtam más csapatot, csak az OSC röpi szakoszakosztályát. Sajnos Pest másik végén voltak az edzések, így napi 4-5 órám ment el csak utazásra, plusz az edzésidŐ. Ez nagyon nagy idŐveszteség volt negyedikes gimnazistaként. Négy hónapig jártam be Pestre, majd feladtam, mert nem tudtam jól beosztani az idŐmet.
Akkoriban szervezŐdött újra a kézilabda Szentendrén és testnevelŐ tanárom, Németh Iván tanácsára lenéztem egy edzésre, nagyon megtetszett. 1992-ben kezdtem el kézilabdázni. Ekkor már nem volt teljesen idegen számomra ez a sportág, az általános iskolában ugyanis próbálkoztam már kézilabdázással, közben versenyszerŰen úsztam is, de a kettŐ sok volt együtt, így maradt az úszás.
A Szentendre Kézilabda Clubban kezdtem a játékot, a csapat akkoriban megyei I. osztályban indult, én az ifi csapatban játszottam. Hamar felkerültünk a szupercsoportba, és én is egyre többször játszhattam már ifistaként a felnŐtt csapatban. Miután felvételt nyertem a Magyar Testnevelési Egyetemre, – az akkori szabályoknak megfelelŐen – át kellett igazolnom a TFSE-be. A TF NB I/B-ben szerepelt, de nem sok lehetŐséget kaptam, erŐs is volt számomra akkoriban az a mezŐny. Negyed éves koromban visszaigazoltam Szentendrére így ismét itthon edzhettem a régi csapatomnál az SZKC-ben. A 1999/2000-es szezonban jutottunk fel NB II-bŐl az NB I/B-be és azóta is ebben az osztályban játszunk.
Gyakran részt veszünk különbözŐ tornákon, fŐleg felkészülési idŐszakban. Többször jártunk már külföldön is (Hollandia, Olaszország, Szlovákia).
Hetente négy edzésünk van és hétvégén egy bajnoki meccs. Jobb lövŐ poszton játszottam, de 2001-ben súlyos sérülést szenvedtem, és lebénult a bal karom. Egy év kihagyás után már csak a jobb szélsŐ posztra tudtam visszatérni. A karomat azóta is védenem kell. A kézilabda kemény sport, de nagyon szeretem. Mióta játszom, volt három lábtörésem (az egyik négy hónap fekvŐgipsszel járt), három orrtörésem, egy vállsérülés (amit össze kellett drótozni), a részleges bénulás, számtalan zúzódás – húzódás és most, utoljára egy belsŐ térdszalag szakadás.
– Mik a csapat céljai?
– Városunkban megalakult a Szentendre Városi Sportegyesület, ami több szakosztályt foglal magába. Ezek közül az egyik a volt SZKC. Az utóbbi években gondokkal küzdött a csapat, sokan eligazoltak vagy abbahagyták a játékot, sok volt a sérülés is és edzŐváltások is nehezítették a helyzetet. A régi csapatból mindössze ketten maradtunk. A felkerült ifistákból egész tehetséges fiatal társaság jött össze. Mára ismét megerŐsödött a csapat, új célokat tŰztünk magunk elé. Szeretnénk megerŐsíteni helyünket az NB I/B-ben, majd néhány éven belül felkerülni az NB I-be. Az új egyesület megteremti a feltételeket, mi pedig törekszünk hozni az eredményeket!
Nagyon fontosnak tartom az utánpótlást. Jelenleg a csapatunkban mindössze négy a szentendrei játékos, a többi kalászi, vagy pesti. Jó lenne, ha idŐvel újra szentendreiek adnák a csapat magját.
Magyarországon a labdarúgás után a kézilabda és a vízilabda a legnépszerŰbb sportág, a TV is gyakran közvetít meccseket. Mindkét sportágban van játéklehetŐség a közelben, (vízilabdára járnak páran a suliból Leányfalura) kézilabdára mégsem jár senki az iskolánkból, ez elgondolkodtató! Néhányan érdeklŐdtek ugyan nálam, de elriadtak, amikor a heti négy edzést említettem, pedig nem lehet ennél kevesebb edzéssel komoly szinten játszani. A magyar kézilabdázás igen elŐkelŐ helyen áll világviszonylatban. Bár a Ferences termébe mehetnénk edzésekre, csak röplabdára volt elég jelentkezŐ. Sem kosárra, sem kézilabdára nem lehetett rávenni a refis ifjúságot.
Ha már játszani nem is, legalább szurkolni gyertek ki a meccseinkre! Bár én a térdsérülésem miatt valószínŰleg már csak a következŐ szezonban fogok játszani, azért szeretettel várunk mindenkit, hátha mégis akad néhány lelkes fiatal, aki kedvet kap a játékhoz.
Az interjút készítette: ErdŐs Dóra sportminiszter
