Köck Gábor vagyok, Budapesten születtem 1974-ben.

Iskoláimat Szentendrén végeztem, itt érettségiztem, majd a Magyar Testnevelési Egyetemen szereztem testnevelõ tanári diplomát, úszó edzõi és rekreációs szakképesítést 1997-ben. Ezeken túl sportoktatói képesítésem van: atlétika, torna, röplabda és kézilabda sportágakból, valamint túravezetõi engedélyem: gyalog-, kerékpár-, sí- és vízi túra szakágakban.

Egyetem után sportmenedzserként dolgoztam egy görkorcsolya és szabadidõ parkban, majd sportszervezõként egy szállodában melyhez egy sportcentrum is tartozott. Ezek után kerültem a Szentendrei Református Gimnáziumba, ahol idén a 7.b osztályfõnöke lettem.

Hat éves korom óta sportolok. Úszóként kezdtem (7 év), majd kajak (2 év) atlétika és röplabda következett (3 év). Kilenc éve kézilabdázom a most már NB I/b-ben szereplõ Szentendre KC-ben mint jobb szélsõ. Szeretem az extrém sportokat, sokat ki is próbáltam már közülük (extrém sí, siklóernyõzés, bugee-jumping, stb.)

---

„ Köck Gábor – életcéljának tekinti, hogy megszerettesse a fiatalokkal a testnevelést, pedagógiai tevékenységével, sportos életvitelével nevel az egészséges életmódra. Példamutató tevékenysége elismeréseként a Képviselõ testület Szentendre város testnevelés és sport díjban részesíti.” – Ez olvasható azon a díszoklevélen, amit Szentendre Város az október 23-i ünnepségen adott át iskolánk testnevelés tanárának. A képviselõtestület minden évben hat kategóriában ad át kitüntetéseket, idén az egyiket Köck Gábor tanár úr kapta.

– Kérem meséljen kézis „pályafutásáról”! Mióta játszik, melyik csapatban és milyen eredményei vannak a csapatnak?

– A gimiben röplabdáztam, ami egész jól ment. Bár a sulis csapattal szép eredményeket értünk el, komolyabban akartam foglalkozni ezzel a játékkal. A közelben nem találtam más csapatot, csak az OSC röpi szakoszakosztályát. Sajnos Pest másik végén voltak az edzések, így napi 4-5 órám ment el csak utazásra, plusz az edzésidõ. Ez nagyon nagy idõveszteség volt negyedikes gimnazistaként. Négy hónapig jártam be Pestre, majd feladtam, mert nem tudtam jól beosztani az idõmet.
Akkoriban szervezõdött újra a kézilabda Szentendrén és testnevelõ tanárom, Németh Iván tanácsára lenéztem egy edzésre, nagyon megtetszett. 1992-ben kezdtem el kézilabdázni. Ekkor már nem volt teljesen idegen számomra ez a sportág, az általános iskolában ugyanis próbálkoztam már kézilabdázással, közben versenyszerûen úsztam is, de a kettõ sok volt együtt, így maradt az úszás.
A Szentendre Kézilabda Clubban kezdtem a játékot, a csapat akkoriban megyei I. osztályban indult, én az ifi csapatban játszottam. Hamar felkerültünk a szupercsoportba, és én is egyre többször játszhattam már ifistaként a felnõtt csapatban. Miután felvételt nyertem a Magyar Testnevelési Egyetemre, – az akkori szabályoknak megfelelõen – át kellett igazolnom a TFSE-be. A TF NB I/B-ben szerepelt, de nem sok lehetõséget kaptam, erõs is volt számomra akkoriban az a mezõny. Negyed éves koromban visszaigazoltam Szentendrére így ismét itthon edzhettem a régi csapatomnál az SZKC-ben. A 1999/2000-es szezonban jutottunk fel NB II-bõl az NB I/B-be és azóta is ebben az osztályban játszunk.
Gyakran részt veszünk különbözõ tornákon, fõleg felkészülési idõszakban. Többször jártunk már külföldön is (Hollandia, Olaszország, Szlovákia).
Hetente négy edzésünk van és hétvégén egy bajnoki meccs. Jobb lövõ poszton játszottam, de 2001-ben súlyos sérülést szenvedtem, és lebénult a bal karom. Egy év kihagyás után már csak a jobb szélsõ posztra tudtam visszatérni. A karomat azóta is védenem kell. A kézilabda kemény sport, de nagyon szeretem. Mióta játszom, volt három lábtörésem (az egyik négy hónap fekvõgipsszel járt), három orrtörésem, egy vállsérülés (amit össze kellett drótozni), a részleges bénulás, számtalan zúzódás – húzódás és most, utoljára egy belsõ térdszalag szakadás.

– Mik a csapat céljai?

– Városunkban megalakult a Szentendre Városi Sportegyesület, ami több szakosztályt foglal magába. Ezek közül az egyik a volt SZKC. Az utóbbi években gondokkal küzdött a csapat, sokan eligazoltak vagy abbahagyták a játékot, sok volt a sérülés is és edzõváltások is nehezítették a helyzetet. A régi csapatból mindössze ketten maradtunk. A felkerült ifistákból egész tehetséges fiatal társaság jött össze. Mára ismét megerõsödött a csapat, új célokat tûztünk magunk elé. Szeretnénk megerõsíteni helyünket az NB I/B-ben, majd néhány éven belül felkerülni az NB I-be. Az új egyesület megteremti a feltételeket, mi pedig törekszünk hozni az eredményeket!
Nagyon fontosnak tartom az utánpótlást. Jelenleg a csapatunkban mindössze négy a szentendrei játékos, a többi kalászi, vagy pesti. Jó lenne, ha idõvel újra szentendreiek adnák a csapat magját.
Magyarországon a labdarúgás után a kézilabda és a vízilabda a legnépszerûbb sportág, a TV is gyakran közvetít meccseket. Mindkét sportágban van játéklehetõség a közelben, (vízilabdára járnak páran a suliból Leányfalura) kézilabdára mégsem jár senki az iskolánkból, ez elgondolkodtató! Néhányan érdeklõdtek ugyan nálam, de elriadtak, amikor a heti négy edzést említettem, pedig nem lehet ennél kevesebb edzéssel komoly szinten játszani. A magyar kézilabdázás igen elõkelõ helyen áll világviszonylatban. Bár a Ferences termébe mehetnénk edzésekre, csak röplabdára volt elég jelentkezõ. Sem kosárra, sem kézilabdára nem lehetett rávenni a refis ifjúságot.
Ha már játszani nem is, legalább szurkolni gyertek ki a meccseinkre! Bár én a térdsérülésem miatt valószínûleg már csak a következõ szezonban fogok játszani, azért szeretettel várunk mindenkit, hátha mégis akad néhány lelkes fiatal, aki kedvet kap a játékhoz.

Az interjút készítette: Erdõs Dóra sportminiszter