Paróczay József | Szentendrei Református Gimnázium

Paróczay József

Szakmai életút bemutatása, elemzése
Tanári pályán 35 éve tevékenykedem. Szerencsének mondhatom magamat, mert pályámat lineáris szakmai fejlődés jellemzi, illetve ehhez illeszkedő iskolatípusok kapcsolódtak. Az alábbi fejezet igazolja folyamatos szakmai fejlődésemet.
Matematika-testnevelés szakos általános iskolai diplomámat 1979-ben kaptam meg a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Az első munkahelyemen tanári pályámat ez év augusztusában kezdetem Budapesten a Kavicsos közi Általános Iskolában. Nagy kihívás volt egy lakótelepi általános iskolában tanítani, ahol kétszer annyi gyerek tanult, mint ahány főre az iskolát tervezték, így két műszakban folyt az oktatás természetesen szombatonként is. (Évfolyamonként hét osztállyal!) Itt már az első évben osztályfőnök lettem, iskolarádiót is vezettem, és aktív részese voltam az iskola kulturális és közösségi életének. Mind a két szakomat tanítottam.
Hét év elteltével a XIV. kerületi Horváth Mihály Általános Iskolába azért hívtak, hogy a matematika tagozat beindításában vegyek részt. Ambícióimat az iskolavezetés támogatta, osztályfőnökként mindkét szakomat tanítottam, majd beindult a matematika tagozat. Innentől kezdve már csak matematikát tanítottam. A matematika tagozaton történő tanítás szakmai fejlődésemre jó hatással volt. Számítástechnikai kerületi munkaközösség-vezetőként megtapasztaltam a vezetői munka számos előnyét és hátrányát.
Tanítványaim közül sokan, sikeresen felvételiztek a Szent István Gimnázium 5, majd 6 évfolyamos speciális matematika tagozatos osztályába.
Bekapcsolódtam az ELTE matematika szakos tanárképzésében részt vevő hallgatók kétszer öthetes gyakorlatának vezetésébe. Nagyon élvezetes, izgalmas vezető tanári munka volt. Számos hallgató inspirálásomra maradt a tanári pályán eredeti elképzelését is megváltoztatva. Az egykori hallgatóim közül többen ma országosan is elismert pedagógusok.
A Szent István Gimnázium volt a következő állomás, ahol speciális matematika tagozatos osztályfőnök voltam és természetesem én tanítottam a matematikát az osztályomban. Ide kötődnek eddigi legnagyobb versenyzéssel kapcsolatos szakmai sikereim. Speciális matematika tagozatos osztályomból Arany Dániel Versenyen két második, egy harmadik díj speciális matematika OKTV II. hely voltak a legszebb eredmények, melyeket diákjaim értek el. Eredményességemet Graphisoft Díjjal ismerték el.
Innen kerültem Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba. Két év elteltével vezetőtanári kinevezést kaptam, ami szakmai elismerésemet jelentette. Természetesen ez kötelezettségekkel is jár. Felső tagozaton és gimnáziumi osztályokban is tanítottam, általános tantervű osztályban, emeltszintű tagozaton, illetve speciális matematika tagozaton is.
A szakmai életutam forduló pontjai során mindig olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanítás új kihívásokat jelentett. A gimnáziumi oktatásba történő bekapcsolódás szükségessé tette a középiskolai tanári diploma megszerzését. (szakmai fejlődés) Ezt a Szegedi Tudományegyetem Levelező tagozatán végeztem el. Ez arra az időszakra esett, amely a tanári szaktudás felfrissítését teszi szükségessé (15 év tanári munka után). Itt nagyon jól felkészült egyetemi oktatóim voltak, és sok olyan tudást szereztem, amely hasznosítható volt a munkám során, különös tekintettel a versenyeztetésre. Kiemelném az elemi matematikai szemináriumot, amelyet nagyon kedveltem, és sokat hasznosítottam belőle.
Az iskolában lévő státuszom illetve belső indíttatásom megkívánta, hogy szakvizsgát tegyek. Az ELTE-n a Tehetséggondozás Tehetségfejlesztés szakvizsgát választottam. A szaktárgyam legfrissebb ismereteivel a tehetséggondozás fejlesztés didaktikai, pszichológiai összetevőivel ismerkedtünk. (szakmai fejlődés)
Összegezve: eddigi szakmai pályámon rendszeresen képeztem magamat, az elvárásoknak maximálisan megfelelve- mindig a lehető legtöbb új ismeretet megszereztem. Ennek elismerése volt a Beke Manó díj, melyet a Rátz László Vándorgyűlésen adtak át.
Minden tanévben a felső tagozat valamelyik évfolyamán fővárosi tehetséggondozó szakkört vezetek. (tudásmegosztás)
Vezetőtanári munkakörömhöz tartozott a Varga Tamás Országos Matematika Verseny fővárosi fordulójának koordinálása, megszervezése és a dolgozatok javítása.
Ezzel párhuzamosan volt olyan időszak, hogy a sdt egyik szakmai anyagát dolgoztam ki. (innováció, tudásmegosztás, kutatás)
A Raabe kiadó Tanári Kincsestár matematikai területének szakmai lektora voltam, hosszú éveken keresztül Kosztolányi József szegedi kollégámmal együtt. A feladatunk szakmai lektorálás volt. Sok magyar és külföldi, érdekes és értékes szakcikket olvastam, véleményeztem, és javítottam.
Négy éve szaktanácsadói feladatokat is ellátok az MFPI megbízásából. (innováció, tudásmegosztás)
Azt gondolom azok a szakmai munkalehetőségek, amelyeket a tanításon felül végeztem, mind azért adódtak, mert a tanítás folyamatában sikereket értem el. A sikerek egy része volt csak versenyeredmény. Nagyobb sikernek tartom azt, hogy diákjaim nagy része megszerette a tanított tantárgyamat, megtanult logikusan gondolkodni.
A tanári attitűdöm elsősorban a tehetséges diákokkal való együttműködést támogatja. Módszertani ötlettáram is elsősorban erre épül. A diákjaim visszajelzései azt mutatják, hogy ez az út az ahol a legtöbbet tehetek a tanári hivatásom beteljesítéséért.
Az NTK felkérésére bekapcsolódtam a taneszközfejlesztésbe, tankönyv, feladatgyűjtemények írásába. (innováció, tudásmegosztás, kutatás)
A munka melletti tankönyvírások bár rendkívüli módon leterhelik a tanárt, azért nagyszerűek, mert folyamatos fejlődést biztosítanak, és megkövetelik, hogy napra kész információkkal rendelkezzünk.
A felsőtagozatos matematika tankönyvek, tananyagok elkészítésének több fázisában is részt vettem, amelyet minden esetben tanítási gyakorlatom alapozott meg. Tankönyvcsaládunk kiérdemelte a Hundidakt nagydíját.
A középiskolai tankönyvcsalád nagyon igényes alkotás lett. Szerzőtársaimmal sok szakmai megbeszélést tartottunk, amelynek eredménye egy magas színvonalú, ugyanakkor diákbarát tankönyvcsalád elkészítése. (innováció, tudásmegosztás, kutatás)
Az általános és középiskolai tankönyvcsalád tagjai megtalálhatók a www.ntk.hu honlapon.
KALANDOZÁSOK A MATEMATIKÁBAN, illetve Az érhető matematika címen.
A vezetőtanári megbízatás szükségszerűvé teszi tanár továbbképzések, előadások megtartását. Azt gondolom, az ezekre történő felkészülés felér egy szakmai továbbképzéssel. Természetesen ilyen felkészülés együtt jár több kollégával történő szakmai konzultációval, az aktuális kerettanterv és a matematika oktatás mindennapos problémáinak napi ismeretével.
Minden továbbképzési alkalom nagyon jó lehetőség a kollégákkal történő beszélgetésre, többször volt arra példa, hogy konkrét segítséget kértek tehetséggondozás terén vagy a versenyeztetésben. (tudásmegosztás)
Vezettem három napos szemináriumot Szegeden a Rátz László Vándorgyűlésen, tartottam munkahelyem szervezésében akkreditált tanárképzés minikurzusát. (tudásmegosztás)
Szeretném, ha azok a tanítási tapasztalatok, amelyeket összegyűjtöttem az évtizedek során, eljutnának sok olyan kollégához, akik szeretnének módszertanilag gazdagodni. Ehhez a tervemhez jelenlegi munkahelyemtől minden támogatást megkapok. Ha az oktatási kormányzat továbbra is támogatná ezen terveinket (az iskoláét és az enyémet), az úgy gondolom jó hatással lehetne a tanártovábbképzésre.

2016 szeptemberétől tanítok a Szentendrei Református Gimnáziumban

Comments are closed.