Szeretettel köszöntünk mindenkit, aki ellátogatott a Szentendrei Református Gimnázium honlapjára!
A Szentendrei Református Gimnázium a város legmagasabb pontján, az Áprily téren található. 1999-ben indulhatott újra az 50-es években megszüntetett református polgári iskola örököseként. A Dunakanyar (Visegrádtól Csillaghegyig) református gimnáziuma.
A gimnázium 8 évfolyamos rendszerben 16 osztállyal működik közel 500 fős diáksággal és 40 fős tantestülettel. Az osztálytermeken kívül 5 szaktanterem, két szabadtéri pálya, tornaterem és táncterem ad teret a szellemi és fizikai fejlődésnek.
A gimnázium fenntartója a Szentendrei Református Egyházközség. Református hagyományaink szerint a magas szintű oktatás mellett a legfontosabb számunkra, hogy a keresztény hitben erősítsük meg diákjainkat így az iskola napi, heti és éves ritmusában hangsúlyosan jelen vannak az igei alkalmak a gimnázium kápolnájában. Hétkezdő és napi áhítatok, csendesnapok, tanári bibliaórák és felekezetenként tartott hittanórák segítenek a résztvevőknek a bibliai üzenet meghallásában.
Küldetésünknek tekintjük, hogy a diákjainkat egyéni képességeiknek megfelelően segítsük tanulmányaik alatt. Ezért több tantárgyat csoportbontásban tanítunk. Így például 5. osztálytól kezdve a matematikát, a digitális kultúrát és az idegen nyelveket is. Kilencedik és tizedik évfolyamon tanulóink irányultságot választhatnak, amely a továbbtanulásukban segíti őket. Tizenegyedik évfolyamtól kezdődően pedig több tantárgyból emelt szintű képzést kínálunk az érdeklődőknek.
A tanórákon kívül szakkörök, versenyfelkészítő foglalkozások, érettségi és nyelvvizsga előkészítők segítik a tehetséges tanulókat. Az Áprily Galériában a képzőművészeti, az Újévi koncerten a zenei, az év végi táncgálán a tánctudásukat mutathatják be diákok.
Iskolánk minősített tehetségműhelyként akkreditált intézmény és az ország legjobb 100 középiskolája közé tartozik.
A tanulók érdekképviseleti szervezete a Diákpresbitérium.
Szeretettel várjuk azokat a keresztény diákokat, akik szívesen lennének közösségünk tagjai.
Áldás, békesség!

Szentendrei Református Gimnázium
2000 Szentendre, Áprily tér 5.
Tel.: 06-26-302595
Fax: 06-26-505257
Fenntartó: Szentendrei Református Egyházközség
2000 Szentendre, Rákóczi u. 14.
Tel./Fax: 06-26-310524
www.szre.hu
Igazgató:
Hörömpő Zsuzsanna
Adószám: 18681794-2-13
OM Azonosítószám: 101-433
Számlaszám: 11600006-00000000-75627504 ERSTE BANK
Ebédfizetés (alszámla): 11600006-00000000-75627669 ERSTE BANK
E-mail: titkarsag[kukac]szrg.hu
honlap: www.szrg.hu
Iskolát támogató alapítvány: Alapítvány a Szentendrei Református Gimnáziumért
Számlaszám: 11600006-00000000-76464159 ERSTE Bank
2000 Szentendre, Rákóczi Ferenc u. 14.












