Látogatás egy költőnél — Kányádi Sándornál járt vendégségben Krulik Virág 6.a
2011. február 23-án a Pest Megyei Könyvtár jóvoltából, az Olvass velünk! elnevezésű verseny egyik különdíjasaként budapesti lakásában személyesen találkozhattam Kányádi Sándor költővel.
Tanulságos és igen elgondolkodtató író-olvasó találkozó volt ez, ugyanis olyan kérdésekre is választ kaptunk, hogy hogyan is kell verset írni, és mi is pontosan a vers. „A vers az, amit mondani kell — és ez a lényeg.” — mondta a költő.
Kányádi Sándort a gyerek- és a felnőtteknek szóló versekről is kérdeztük. De ő félbeszakított bennünket: „Nincs olyan, hogy gyerek- és felnőtt vers. Úgy gondolom, hogy csak jó és kevésbé jó, vagyis rossz vers van.”
A találkozó végén dedikálta nekünk azokat a könyveket, amiket ajándékba kaptunk, mi pedig autogramot is kértünk tőle. Meghökkenten írta alá a cetliket: „De hát ezért még fagyit sem kapsz! Akkor meg mi értelme?”