Fürkészéstől a kutatásig

EMMI009Programunkban tíz kiemelten tehetséges diákunk tehetséggondozása zajlott. Természeti, matematikai és digitális kompetenciáik fejlesztése volt a cél főként kémiai tartalmakon keresztül. Aktivitásközpontú módszereket használtunk: számolási-, labor- és terepi gyakorlatot, tanulói kísérlettervezést (IBSE módszer) és tanulókísérleteket, üzem- és laborlátogatásokon vettünk részt, ezzel az önálló kutatásokhoz vezettük el a diákokat.

Egész évben tartott egy kémia szakkör szerdánként. A diákok kísérleteztek és ezek egy részét maguk tervezték meg (IBSE módszer), számolási feladatokat oldottak meg, hétköznapi jelenségeket természettudományos alapokon modelleztek, IKT eszközöket (pl. tablet, digitális mikroszkóp USB-vel laptophoz kapcsolva) használtak munkájuk során, vízvizsgálatot végeztek a Bükkös patak vízmintáin.

Külső helyszíneken is zajlottak élményszerű, tanulói aktivitással is járó tevékenységek:

„A mi csapatunk a megújuló város névre hallgató szabaduló szobában volt a Csodák Palotájában.

Az elején felfedeztük a szobát. Nagyon érdekes dolgok voltak bent: terepasztal, szobabicikli, hulladékgyűjtő, farönk szelet, képernyő, és természetesen sok-sok lakat.

Az első öt percben találtunk is egy kulcsot, de a következő feladatnál már elakadtunk. Nem tudtuk megoldani a három-ismeretlenes egyenletet, ezért segítséget kértünk. Ezzel elment az időnk nagy része. Azonban, miután segítséget kaptunk, elkezdtünk gondolkodni, összedolgozni és máris minden könnyebb lett. Volt olyan, amin többet gondolkoztunk, volt, amit azonnal rávágtunk. Szerencsére kijutottunk, igaz utolsónak, de a mi szobánk volt a legnehezebb.

Szerintem nagyon jó volt az egész délután, a csocsózás, az előadás, és persze a szabaduló szoba is. A hangulat a buszon is nagyon vidám volt. Köszönjük Erzsébet tanárnőnek! (Sanyinak is)” (Bokor Zsófia)

„A 7. óra előtt indultunk busszal, a sofőrt, Sanyit régebbről ismertük. Az elején különleges csocsóasztalokat próbáltunk ki, majd kezdődött a szabaduló szoba. Egy nőt kellett életben tartanunk, akit most hoztak a kórházba és az orvosok elfoglaltsága miatt ránk hárult a feladat. Az akadályokat könnyen vettük, fél óra alatt kijutottunk. Ez után okos asztalokon játszottunk, majd átsétáltunk az előadóterembe. Itt érdekes kísérleteket mutatott az előadó. A kedvencünk az volt, amikor egy lufiban gázt robbantott. Hazafele dugóba keveredtünk.

Nagyon tetszett reméljük máskor is lesz ilyen.” (Nagy Péter és Vigh Dávid)

 „Szeptember 30-án ellátogattunk a Kutatók Éjszakájára, amelynek az ELTE lágymányosi campusa adott helyet.

Délután 2 órakor indultunk a sulitól busszal. Körülbelül egy óra utazás után érkeztünk meg.

Az első programunk egy kémia laborban volt. Több csoportra osztottak bennünket és minden csoport kapott valamilyen kísérletet, amelyet el kellet végeznie és a megfigyeléseket, tapasztalatokat papíron kellett rögzítenie. A feladat az volt, hogy tojáshéjból és márványból meszet kellett égetni majd pár perc várakozás után fenolftalein indikátoros vízbe kellett tenni. A víz enyhén lilás lett. Így készül az égetett és az oltott mész. A víz enyhén lilás színét az okozza, hogy az oltott mész lúgos kémhatású, amely a fenolftalein indikátoros vizet lilásra színezi.

Következő utunk egy előadóterembe vezetett ahol egy előadáson vehettünk részt, amely a világ és az élet keletkezéséről-fejlődéséről szólt. Ezeket kísérletekkel demonstrálták.

Ezek után megnéztünk egy tűzről szóló előadást. Itt a lángfestésről, a különböző anyagok égéséről, illetve égés során létrejövő melléktermékekről volt szó.

Végezetül ellátogattunk a kémikus játszóházába ahol eltűnős illetve színváltós tollat készíthettünk magunknak. Kóstolhattunk fagyasztott tejszínhabot és popcornt, amiket folyékony nitrogén segítségével készítettek.

Az én személyes kedvencem az első és az utolsó program volt, mert a laborban tapasztalatokat gyűjthettünk és megnézhettük, hogy milyen egy egyetemi laboratórium a “játszóházban” pedig új dolgokat próbálhattunk ki és kóstolhattunk meg.” (Kasza Kristóf)

Áprilisban az ELTE TTK Kémiai Intézetébe látogattunk. A kémia tanári szak hallgatóinak módszertani laborján vettünk részt, dr. Szalay Luca óráján.

„Miután nagy sajnálatunkra lemaradtunk az utolsó óráinkról, felszálltunk a buszra és elindultunk. Kb. félóra múlva megérkeztünk, elfogyasztottuk 2. ebédünket az ELTE Campus Falatozójában. Egy gyors bevezetés után megkezdődött a kísérletek előkészülete. A hallgatók rajtunk próbálhatták ki a korábban elsajátított módszereket. A metán égésétől kezdve a világító habig, a véralkohol-szint mérő szondán át a brómos víz elszíntelenítéséig rengeteg mindent láthattunk és kipróbálhattunk. A hallgatók kedvesek és közvetlenek voltak, jól elmagyarázták a bonyolult kísérleteket. Kedvenc kísérletünket a „sötét mosdóban” figyelhettük meg. Miután szelfiztünk a CaSO4-tal, vártunk egy kicsit a buszra, de kárpótlásul karamellát is kaptunk.” (Georgi Dóra, Szente Adél, Kiss Kamilla)

A fenntarthatósági témahéthez kapcsolódva nézhettük meg dr. Róka András kísérletekkel színesített előadását.

„Nagyon élveztem az előadást. Rögtön az elején azzal kezdtük, hogy rakéta modelleket vizsgáltunk, de engem mégsem ez a kísérlet fogott meg leginkább, hanem az, amikor egy mini vulkánt készített a tanár úr. Narancssárga port szórt az asztalra kicsi dombocskába. A közepére gyufaszállal egy kis krátert csinált és a kráterbe etilalkoholt csepegtetett, majd meggyújtotta. Az égése indította be a reakciót, az ammónium-dikromát elkezdett bomlani és szikrázva, pattogva úgy nézett ki, mint egy vulkán. Ezután pedig gejzír modellt vizsgáltunk. Egy lombikba tömény hidrogén-peroxidot töltött és utána egy kis kálium-permanganátot tett. Pár percig tartó gőzoszlop lövellt ki a lombikból. Engem ez a két kísérlet fogott meg a legjobban.

Nagyon izgalmas, érdekes előadás volt, remélem lesz még ilyen, ehhez hasonló.”

Májusban részt vettünk üzemlátogatáson egy galvanizáló műhelyben és buboréknapot tartottunk az iskola diákjainak egy tanítási nap minden szünetében a Díszudvaron.

Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását!

Szakács Erzsébet
projektvezető

Comments are closed.