A vajdasági kirándulás lezáró szakaszában, a hazaérkezést követő héten, az értékelő órákon a diákok három fős csoportokba rendeződve szedegették össze az előkészítő órákon és a tanulmányi kirándulás alatt készített jegyzetekből, fényképekből, illetve az ott hallottakból és látottakból mindazt a tudást, amit aztán az iskola könyvtárából és két diákunk vajdasági származású szüleitől kapott könyvek (Legeza László–Szacsvay Péter, Bácska és Bánság, Officina Nova, 1992. és Dr. Zsoldos Ferenc-Thomka Orsolya-Pastyik Endre, Barangoló, Logos, Bp., 2004.) segítségével kiegészítve útinapló formájába öntöttek. A kirándulással kapcsolatos élményeiket, az ott látottakról megszerzett és rendszerezett ismereteiket aztán a következő hetekben összeállított ppt-k segítségével adták elő, előbb a magyarórákon (az előadás technikáját gyakorolva) az osztálytársaiknak, majd végül a 2018. június 12-én megtartott utolsó értékelő órán. Ezen a záró alkalmon az osztályfőnök bevezető, a pályázat kereteit, lehetőségét bemutató szavai mellett a jelenlegei hatodikosoknak, azok osztályfőnökeiknek és hittantanárainak beszélhettek a diákok mindarról, amit a vajdasági kirándulás alatt és után fontosnak vagy szépnek tartottak, amivel megismerkedtek.