Kun Péter tanár úr 2005-2013-ig 8 éven át tanított iskolánkban, de iskolánk munkáját alapítása óta figyelte és támogatta tapasztalataival, jótanácsaival. Mindenkihez volt egy-egy jó szava, mosolya. Mindig lehetett hozzá fordulni tanácsért. Diákjai és kollégái is nagyon szerették, tisztelték. Többször elnyerte iskolánban a legjobban tanító tanárnak járó Apáczai Csere János díjat.
Végső búcsút 2021.06.30-án 11 órakor a szentendrei köztemetőben veszünk tőle.
Áldás, békesség, Tanár úr!
„Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él;” János 11:25
Úgy tűnhet…
Gratia pro annis Kun Péternek
Úgy tűnhet, az évek nem számítanak
(mert nyomuk nem tetten érhető)
ötven, hatvan, nyolcvan…
az energia kifogyhatalan,
a jó kedély kiapadhatatlan,
fiatalabbakat is megszégyenítő.
És mégis: az évek számítanak
(hatásuk nagyonis érzékelhető),
végtelen nyugalom, stabilitás,
okos bölcsesség, józanság,
felhalmozódott tapasztalat és tudás
jár vele, értünk is működő.
És ami mégis leginkább számít:
mindezek mögött az ember…
mert az évek számától függetlenül
eredendően jó, kedves és tiszta,
biztos, erős háttér és támasz,
gyógyír sokféle küzdelemben.
Hát köszönet a velünk töltött évekért,
kút voltál, erőt meríthettünk belőled,
követendő példánkká lettél
és soká táplál még emléked,
mert mindig jelenvalóként
itt maradsz közöttünk.
Judit