Tűz, víz, levegő – NTP-MTTD-20-0016

Sok kémia szakkörünket támogatta már a Nemzeti Tehetség Program, de ez az idei több szempontból is különlegesre sikerült.

            Az tanév zömében a folyamatos műhelymunka számolási feladatokkal, tanulókísérletekkel a kisgimnazistáknak jelenléti oktatásban zajlott, a nagyoknak viszont online. Ez utóbbi lehetővé tette, hogy a tehetségműhelybe eredetileg időhiány miatt nem jelentkezők is be tudtak kapcsolódni a munkába. A több osztályt is érintő időpont-egyeztetések mindig nehezen mennek, de így most meg tudott ez is valósulni. Ennek is köszönhető talán, hogy jövőre rekord létszámú kémia fakultáció indulhat majd a 11. évfolyamon és a Református Iskolák Országos Kémiaversenyén minden évfolyamon az első három hely valamelyikén voltak az iskolánkat képviselő diákok.

            Ősszel még éppen megtarthattuk az iskola első Nyitott Kapuk rendezvényét, a másodikat már letiltották a korlátozások. Nagyon sok érdeklődő kisdiák és szülő vett részt a kísérletezésben. A maszk-védőszemüveg párosítás jól is mutat a képeken és a kísérletezés élményét sem rontotta le. A legjobb buboréklé-recept alapján stabil óriásbuborékok is készültek a díszudvaron a gömböc mellett.

            A Kutatók éjszakájára már csak online mehettünk. De a digitális szabadulószoba és a kísérleti bemutatókkal színesített rövid beszámolók az ELTE kémia tanárszakosoktól így is betekintést engedtek az egyetemisták és a kutatók életébe.

            A csak jelenléttel megvalósítható összes tevékenység mind tavaszra maradt. Szép tavaszi napon tudtunk mi magunk is lebegni a vízben a leányfalui fürdő egyik medencéjében, ahogy az tojásokkal a szakköri órán tanulókísérletben megvalósítottuk. A készülékes búvárkodás kipróbálása az egyik legizgalmasabb pontja volt a projektnek. A Csodák Palotájában végre a valóságban is kipróbálhattunk szabaduló szobákat és részt vehettünk látványos tüzes-vizes-levegős kísérleti bemutatón.

            Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását!

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából
 a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett 
NTP-MTTD-20-0016 azonosító számú 1 320 000 Ft összegű pályázati támogatásból valósult meg.

 

Comments are closed.