A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idei évben is megrendezi a Magyar Diáksport Napját. Az elmúlt évben 533 iskola több mint 140 ezer tanulója töltött mozgással két órát, ennek köszönhetően az ISCA (International Sport and Culture Association) a kontinensen a legjobb kezdeményezések közé sorolta az MDSZ felhívására országosan meghirdetett Magyar Diáksport Napja rendezvénysorozatot. Az esemény 2014-ben is csatlakozik az ISCA szervezésében megrendezendő európai programhoz, a NowWeMove – Move Week (Mozgás Hete) kezdeményezéshez, így most még nagyobb figyelmet kap aktivitásunk.
A részvétel feltétele:
- a jelentkező iakolák 2014. október 3-án olyan programot szervez, amelyen a résztvevők legalább 120 percet töltenek sportolással, aktív testmozgással
A program kötelező elemei:
- minden résztvevő teljesítse a Diáksport Napi Futótávot (2014 méter)
- szerepeljen a programok között olyan programelem, amellyel testmozgás segítségével a résztvevők jobban megismerik településük környezetét
- lehetőség szerint a mozgásos programok legyenek minél színesebbek, változatosabbak
Iskolánkban a következő programok közül választhattak a diákok:
- Sárkányhajózás
- Kenuzás
- Labdarúgás
- Röplabdázás
- Tollaslabdázás
- Számháború
- Úszás
- Kerékpározás
- Extrém-hegyi kerékpározás