Előrehozott nyelvi érettségi | Szentendrei Református Gimnázium

Előrehozott nyelvi érettségi

Előrehozott nyelvi érettségi

2023/2024

 

Előrehozott érettségi vizsgát a tanuló a tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt idegen nyelvekből kizárólag a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév vizsgaidőszakaiban, tehát 10. évfolyamon tavasszal, 11. és 12. évfolyamon tavasszal és ősszel tehet. (100/1997. Kormányrendelet 9.§ (3) bekezdés a) pontja)

Tehát ha a tanuló megszerzi a meghatározott évfolyamokon a számára előírt osztályzatokat osztályozóvizsga keretében, akkor 10., 11. vagy 12. évfolyamon előrehozott vizsgát tehet idegen nyelvből. Értelemszerűen, ha az adott tárgyat a bejelentkezés évében is tanulja a diák, akkor osztályzatát osztályozóvizsgán szerezheti meg.

A szabályozás idegen nyelvből lehetővé teszi azt, hogy a középiskolás diák először egy középszintű vizsgaeredményt szerezzen, majd – további felkészülés után – egy későbbi vizsgaidőszakban szintemelő vizsgával emelt szintű vizsgaeredménye is lehessen. Ehhez iskolánk felkészítést biztosít a jelentkező tanulóknak. Amennyiben előrehozott vizsgaként először egy emelt szintű vizsgaeredményt szerez a tanuló, akkor az érettségi bizonyítvány megszerzéséig ugyanabból a vizsgatárgyból középszintű vizsgára már nem jelentkezhet.

A tanuló köteles bemutatni az iskolában a megszerzett érettségi eredményét igazoló dokumentumot, egyéb esetben az iskola által kijelölt tanórákat kell látogatnia a felszabaduló tanóráiban.

 

Tudnivalók az osztályozóvizsgáról

  • Az osztályozóvizsgán szerzett jegy a tanuló tanév végi érdemjegyének minősül, ezt a vizsgázó már nem javíthatja. A továbbtanulásnál is ezeket az eredményeket kell figyelembe venni, amennyiben a pontszámításnál érintett tantárgyról van szó.

 

Ezért javasoljuk, hogy csak az tegyen osztályozóvizsgát és előrehozott érettségi vizsgát idegen nyelvből, akinek a várható eredménye ötös lesz. Azoknak javasolt az előrehozott érettségi vizsga idegen nyelvből, akik B2 komplex nyelvvizsgával rendelkeznek, vagy felkészültségük és tudásuk megvan ahhoz, hogy sikeres B2 komplex nyelvvizsgát tegyenek.

A tanulók tudásszintjének és várható vizsgaeredményének felméréséhez kérjük a szaktanárokkal való előzetes egyeztetést, továbbá teljes érettségi feladatsorok megoldása során szerzett százalékos eredmények figyelembevételét.

 

  • Az idegen nyelvből előrehozott érettségizők osztályozóvizsgája is év végi vizsgának számít.Aki az adott évben osztályozóvizsgát tesz, az adott évfolyamon választható vizsga alól mentesül.

 

 

  • Az osztályozóvizsgára bocsátás feltételei:
  • az előző félév végén szerzett legalább négyes érdemjegy
  • az osztályozóvizsgára való kétoldalas jelentkezési lap és nyilatkozat (felvehető a 213-as nyelvi tanáriban) leadása a szaktanárnál
  • A jelentkezési lapot a szülőnek is alá kell írnia.

 

  • Az osztályozóvizsgákra jelentkezés határideje
  • január 25. csütörtök (a tavaszi vizsgaidőszakra)
  • augusztus 23. péntek (az őszi vizsgaidőszakra)

 

  • A tavaszi osztályozóvizsgák várható időpontja:
  • írásbeli vizsgák 2024. április 15 -16.
  • szóbeli vizsgák 2024. április 15 – 19. között

 

  • Az őszi osztályozóvizsgák várható időpontja:
  • írásbeli vizsgák 2024. augusztus utolsó hete
  • szóbeli vizsgák 2024. augusztus utolsó hete

 

  • Az osztályozóvizsga értékelése: 

 

jeles (5)  85-100% 
jó (4)  70-84% 
közepes (3)  50-69% 
elégséges (2)  30-49% 
elégtelen (1)  0-29 % 

 

  • A vizsga tartalma: középszintű érettségi típusú írásbeli és szóbeli feladatsor

 

 

Tudnivalók az előrehozott nyelvi érettségi vizsgára történő jelentkezésről

  • A vizsgára történő jelentkezés mindig a vizsgát szervező intézményben történik.
  • A vizsgára való jelentkezést visszavonni nem lehet.
  • Az egyszer már letett középszintű előrehozott vizsga az adott tantárgyból a középiskolai

tanulmányok ideje alatt középszinten nem ismételhető, emelt szinten szintemelő vizsgát lehet tenni.

  • A továbbtanulásnál a tanulmányi pontok számításánál az egyik összetevő az érettségi

bizonyítványban szereplő eredmények százalékának átlaga (Középszintű érettséginél a megszerzett érettségi eredmény 67%-ban kerül beszámításra a pontszámításban, tehát100%os érettségi esetén 67 pontot kap a diák. Emelt szinten 100%-ban számít be a megszerzett eredmény a pontszámításba). Az érettségi bizonyítványban szereplő négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményének átlagát viszi a vizsgázó felvételi pontként. Tehát nem mindegy, hogyan sikerül az előrehozott érettségi.

 

  • Az előrehozott érettségi vizsgára való jelentkezés feltétele
  • az osztályozóvizsgára való jelentkezési lap leadása (január 25.) a szaktanároknál és
  • az érettségi vizsgára vonatkozó jelentkezési lap leadása a titkárságon.

 

 

  • Érettségi jelentkezési lapok kiosztása: 2024. jan. 26.

 

  • Az érettségi jelentkezi lapok leadási határideje február 2. péntek.

 

  • Nyelvi érettségi vizsgák időpontja
  • angol írásbeli érettségi május 9., 9.00
  • német írásbeli érettségi május , 9.00
  • francia írásbeli érettségi május 23., 8.00
  • szóbeli vizsgák június 20 -26. között

 

 

 

További információk, érettségi vizsgakövetelmények:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/2021_erettsegi_gyik?printMode=true

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/tajekoztatok/Tjvban_elorehozott_erettsegi.pdf

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/vizsgakovetelmenyek2024/elo_id_nyelv_2024_e.pdf

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A Szentendrei Református Gimnázium sütiket a YouTube használatának biztosítása céljából helyezi el. A sütik kezelésére vonatkozó tájékoztató itt érhető el. https://szrg.hu/adatvedelem/ Tudomásul veszem

Bezárás