A reformáció 500. évfordulójának versenysorozatáról és annak záróünnepségéről
Hosszú szervezőmunka és minden téren alapos felkészülés kell, hogy megelőzzön nagy eseményeket. A reformáció évének 500. jubileuma nagy esemény. Nemcsak megemlékezés, annál sokkal több: a több mint félezer évvel korábban kezdődő szellemi, lelki megújulás felelevenítése, ébren tartása és a mindennapokban való megélése. Feladatunk nem kevesebb, mint megismertetni, élővé tenni a mai fiatalok életében is a reformációban kicsúcsosodó páratlan hagyatékot.
Mindez nem sikerülhet, nem valósulhat meg Isten Szent Lelkének segítsége nélkül. Az Úr az, aki elindít folyamatokat, aki megszólít embereket, aki választ ad a kérdezőknek. Ugyanaz az Úr, aki régen szólt, szól ma is. Hiszem és vallom, hogy amikor azzal a hittel közeledünk a Szentíráshoz, ahogy annak idején Luther, Kálvin, Zwingli és Melanchton, vagy Károli Gáspár, Szegedi Kis István és Szenczi Molnár Albert közeledett hozzá — hogy csak párat említsünk magyar reformátoraink hosszú sorából —, akkor Ő lehajol hozzánk és segít nekünk. Teszi ezt úgy, ahogyan ezt énekeltük is 2017. október 14-e reggelén a Szentendrei Református Gimnázium kápolnájában a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Dunakanyar valamennyi általános és középiskolájának, illetve a Szentendrei Református Gimnázium Kárpát-medencei testvérintézményeinek meghirdetett „Hitkeresők és hitújítók…” elnevezésű versenysorozat záró alkalmán: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.” A többfordulós versenysorozat két tanéven átívelve 2017 márciusában kezdődött és ezen a napon, 2017. október 14-én ért véget. A versenysorozat egyes versenyeit — a plakátkészítő, a digitális fotópályázat, a könyvborító-tervező és logóversenyt — egyéni versenyzők, a komplex műveltségi vetélkedőt csapatok részére szerveztük meg.
Az októberi nap fénye és melege járta át és ölelte körül ezt a napot. Isten ajándékozta nekünk ezt is, mint ahogy Ő adta mindazoknak a kedvességét, mosolyát, izgatottságát vagy nyugalmát, akik gimnáziumunk épületében a reggeli óráktól kora délutánig jelen lehettek. Voltak, akik nagyon messziről, Erdélyből vagy a Partiumból, voltak, akik Budapestről érkeztek, vagy városunk más gimnáziumát, általános iskoláit képviselték. Mindannyiukat nagy szeretettel fogadtuk.
Megmérettetés? Igen, természetesen erről is szólt ez az időszak és szólt ez a nap, azonban szándékunk szerint sokkal inkább arról, hogy alkotásainkon, a tudáspróbákon és az emlékezésen át közelebb kerülhessünk Istenhez és egymáshoz, és éljük meg ezt úgy, ahogyan mindezt egykor nagy reformátoraink tették.
A fiatalok szívéhez és elméjéhez közel hajolva, több fordulós, ötletes, játékos feladatsorral készültek szervezőink, amelyet kitűnő humorral és derűvel tolmácsoltak és vezettek le a játékmesterek, mind a kicsik (6- 8. évfolyam), mind a nagyok (9-11. évfolyam) kategóriájában. A vetélkedő termeiből kilépő fiatalok vidámságát, felszabadultságát látva, szavaikat hallva biztosak lehettünk abban, hogy mindannyian gazdagabban, lélekben feltöltődve, tudásukban és hitükben is gyarapodva élték át ezeket az órákat. Ugyanakkor nemcsak a szellemünknek, a testünknek is nagyon jó dolga volt; finom tízórait és kiváló ebédet kaptunk, miközben ebédlőnk falán újra végignézhettük a fiatalok által beadott színvonalas képzőművészeti alkotásokat, borítóterveket.
A remek szervezőmunkának köszönhetően addig sem kellett unatkoznunk, amíg a zsűri az eredmények összesítésével foglalatoskodott. Iskolánk egyik osztálytermében Fehrentheil Henriette latin szakos tanár és restaurátor érdekes előadását hallgathatták végig a jelenlévők „Luther és a rongyszedők” címmel a reformáció korának könyv- és papírtörténeti érdekességeiről, majd megnézhették, hogyan történik a papír tisztítása, fehérítése, a sérülések kijavítása, az eredeti kötés rekonstruálása, végül pedig megtekinthettek egy már felújított 1525-ös kiadású Hieronymus-kötetet, és egy még rekonstruálásra váró Luther-bibliát 1566-ból. Egy másik teremben pedig a szakrális művészethez kapcsolódva pannó festésre vártuk a festeni vágyó vendégeket. A nagyméretű festett táblaképek mintája a Szabolcs-Szatmár‑Bereg megyei Gyügye település 13. századi református templomában található kazettás mennyezet két kazettája lett, rajtuk életfa motívummal és rovásírásos felirattal. Bátran elmondhatjuk, hogy szemet-szívet gyönyörködtető alkotások születtek.
Az eredményhirdetést nemcsak gimnáziumunk tanulóinak páratlanul szép zenei előadásai és énekei szőtték át és tették még izgalmasabbá, hanem iskolánk alapítójának, dr. P. Tóth Bélának szavai is, aki most zsűri elnökként érkezett hozzánk. A nap végén városunk református lelkészétől, dr. Harmathy Andrástól kaptuk útravalóul Istenünk áldó és megerősítő szavát.
És ha végezetül feltesszük önmagunknak a kérdést, mit viszünk magunkkal a reformáció 500. évfordulójára szervezett „Hitkeresők és hitújítók…” versenysorozatból, különösen is annak záró alkalmából, elmondhatjuk, hogy akik ezen az eseménysorozaton részt vettünk, akik jelen lehettünk, akik alkotásainkkal, előadásainkkal számot adtunk tálentumainkról, tudásunkról, mindannyian gazdagabbakká váltunk. Gazdagabbakká élményekben, tapasztalatban, tudásban, de legfőképpen szeretetben.
Köszönet a szervezőknek és a REB-17-PROG-0446 pályázati azonosítószámmal benyújtott, „A Bárány egyesít minket… — Reformáció a Dunakanyarban” címen benyújtott pályázatunk támogatóinak és értékelőinek, az Emberi Erőforrás Minisztériuma Támogatáskezelőjének és Szentendre város Önkormányzatának. Köszönet iskolánk vezetőségének, szervező tanárainak és a humán munkacsoport tagjainak. Legfőképpen pedig Urunknak, Istenünknek: Soli Deo Gloria!
Sebestényné Jáger Orsolya
A verseny eredményei
Komplex műveltségi vetélkedő
I. kategória (6-8. évfolyam)
- helyezett: No Name (a Szentendrei Református Gimnázium 8.a osztályából: Ács Róza Kata, Fekete Arina, Kovács Jázmin, Papp Dorka Erzsébet, Sebestény Zsófia)
- helyezett: Az Igazság Ligája (a Szentendrei Református Gimnázium 8.b. osztályból: Dombóvári Dávid Péter, Mazaray Márk, Rácsay Richárd Márk, Schneider József Ágoston, Szontagh Bálint)
- helyezett: Minyonok (a Szentendrei Református Gimnázium 8.b. osztályból: Bor Klára Éva, Ferenczi Hajna, Kasza Petra Katica, Kotró Nóra, Vass Réka)
II. kategória (9-12. évfolyam)
helyezett: Luther King (a Szentendrei Református Gimnázium 11.b. osztályból: Kovách Donát, Lik Lara Natasa, Rudan Kata, Schubauer Panna, Törköly Kinga)
- helyezett: FordítÁsok (a Zilahi Református „Wesselényi” Kollégium csapata: Domokos Attila Zsolt, Domokos András, Kabai Krisztina, Kui Eliza, Mátyás Gyöngyike)
- helyezett: Lazsák (Nagyvárad, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapata: Imre Erik, Kócs Sándor, Kovács Izabella, Tarpai Fruzsina, Vasadi Marian)
Plakátverseny
- helyezett: Pelva Écska (Dunabogdányi Általános Iskola) és Busca Szilágyi Péter (Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium)
- helyezett: Kovács Jázmin (Szentendrei Református Gimnázium)
- helyezett: Baki Evelin (Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium)
Könyvborító tervek
I. kategória
- helyezett: Németh Ágnes (Szentendre, II. Rákóczi Ferencz Általános Iskola és Gimnázium)
- helyezett: Márton Zsófia (Szentendrei Református Gimnázium, 7.a.) és Vass Réka (Szentendrei Református Gimnázium, 7.a.)
- helyezett: Pitvarosi Jázmin (Szentendrei Református Gimnázium, 7.a.)
II. kategória
- helyezett: Csontos Anna (Budapest, Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, 10.a.)
- helyezett: Gégény Zsófia Nikoletta (Budapest, Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, 10.b.)
- helyezett: Tirol Zsófia (Szentendrei Református Gimnázium, 10.a).
Logópályázat
- helyezett: Zetelaki Gáspár (Szentendrei Református Gimnázium, 10.a.)
- helyezett: Erdei Erik Kevin (Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium)
Fotópályázat
- helyezett: Graf Darius (Szentendre, Ferences Gimnázium)
Különdíj
Sziva Hanna (Szentendrei Református Gimnázium, 7.b.)
Közönségdíj
Csontos Anna (Budapest, Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, 10.a)
Busca Szilágyi Péter (Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium)
Luther Márton
Valaha Wittenberg komorló egén
sötét felhők hadán átzúdult a fény.
Ő gyengének hitte magát, de válaszul
meggörnyedt vállára tette kezét az Úr.
Magánya tornyában erőt kapott,
bár nem látta évekig a felkelő napot,
csak lángoló hite rácsain át
remélte térdelve, s élte át a csodát:
Isten szólt hozzá, s szól ma anyanyelvemen,
magyarul mondjuk a legszebb szót: kegyelem,
és áldjuk jóságát, mely soha el nem évül
„nem vetünk más alapot Krisztuson kívül” (1Kor 3,11)
Sebestényné Jáger Orsolya